Előadás a könyvtárban

Bede Ádám: A Kunhalmok

 

2012. november 09-én, pénteken este ellátogatott könyvtárunkba Bede Ádám régész, aki előadást tartott a kedves érdeklődő vendégeknek a Kunhalmokról. A halmok, ahogyan az előadó nevezte őket, temetkezési helyek, amelyek védetté vannak nyilvánítva, csak sajnos ezt nem mindenki tartja tiszteletben. Az előadás fő pillére tehát az volt, hogy felhívja a figyelmet a régi temetkezési helyek védelmére, illetve eltávozott őseink tiszteletére. Az előadáson rengeteg új információval gazdagodhattunk, hiszen előadónk lelkiismeretes kutatásának eredményeképpen jó néhány Nagyszénáson és közelében elhelyezkedő halomról kaphattunk információt. Sőt azt is megtudhattuk, hogy két Kunhalom, amely falunkhoz tartozik, már védett, és nem művelik azt a földterületet. Részleteket hallhattunk még egy réges-régi boszorkányperről is, és megismerkedhettünk egy vicces anekdotával, amely Rózsa Sándorról szólt. A kutató rendkívül nagy szakmai ismerettel rendelkezik, munkáját szívvel-lélekkel végzi, s ezt a kedves jelenlévők is megérezhették, hiszen az előadás végén lehetőség volt egy közös beszélgetésre, ahol minden kérdésre határozott választ adott. Nagyon szépen köszönjük Bede Ádámnak, hogy megtartotta előadását, a megjelenteknek pedig köszönjük szépen a részvételt.

                                                                                                             Hódi Erika, Gyenge Antal


  Kulturális Hírek,
  Rendezvények  
Közhasznú információk
 Nagyszénás

 Gádoros

 Orosháza