Hatalmas terület ami a címben szerepel. S amit megtehetünk néhány képpel, az nem több egy szemvillanásnál. Jellegzetes épületek, jellegzetes pillanatok, amelyeket a fénykép megmentett az elrohanó időben.
Ami fellelhető volt: |
|||||
  
K
|
|||||
Ezúton mondunk köszönetet Dulló Endréné, Burghardt Klárának,
a sok értékes információért,
s a rendelkezésünkre bocsátott fényképekért. |
||||
| A család Nagyszénásra 1921-ben került. Mindkét malmot bérelték. A malmokhoz lakás is tartozott. A szarvasi útiban lakott id. Burghardt Ferenc és felesége, valamint Péter fiuk. A Székács malomban két lakás volt. Itt lakott Burghardt Gyula és felesége, és Burghardt Nándor és felesége. |  Burghardt Gyula gyermekkorában |
|||
| Burghardt Gyula fényképe. A malom bérlõjérõl Burghardt Nándorról nem maradt fényképfelvétel. |  Burghardt Gyula gyermekkorában |
|||
|
|||||
|
Gondolatok a fazekasságról. Mottó: “Az Isten is gölöncsér vót.” Parasztbiblia: “ Isten Ádámot agyagból megalkotta.” Kezdetben a fazekasok, gölöncsérek, a hűbéri birtokok jobbágy iparosai voltak. Később városi, mezővárosi céhekbe tömörülő ipari-kereskedelmi tevékenységet űző mesterek. István király 1015-1031 között adományozta a görög apácáknak Gerencsérpusztát. Ezt az adományozott falvak között fazekas községként tüntették fel. Az 1002-nél korábbi keletű veszprémvölgyi alapítólevél egy “Gilincsér” nevű községet említ, ma gerencsér-puszta” a Bakonyban. Szép számmal kerültek elő feltárások alkalmával sírokból, telephelyekről, a mesterség meglétét bizonyító fazék és cserépbográcsok, agyagüstök töredékei. Foglalkoztatta és ma is foglalkoztatja a régészeket, szakembereket: vajon a magyarság magával hozta-e e mesterséget, vagy az itt talált lakosságtól tanulták? László Gyula egyik munkájában írja: “ Majdnem bizonyos, hogy első fazekasaink (gölöncsérek) itt talált avar és szláv mesterek voltak. Maga a fazék szó finnugor eredetű, főzőedényt jelent. A cserépedény összefoglaló szó: formája, nagysága szerint többféle lehet: széles fenekű fazék, keskenyfenekű fazék, kisfazék, lagzis fazék, vagy nagyfazék, (ennek magassága 20 – 30 cm felett van) un. lakodalmas fazék, két fülű, a fül különben a “szakáll”. A nagyfazék, vagy kásás öblös edény, amelyben a 19. században, és a 20. század elején egy egész lakodalmas társaságnak (akkor 25-30 emberre kell gondolni, nem a mai 200-300 fős lakodalmi társaságra) főtt az étel. Ezeket az edényeket a kemencében való főzésre használták, úgy mondták a kemence szájban főztek benne. Tégla- és cserépgyártás kezdetei Nagyszénáson a tégla és cserépgyártás története két egymástól jól elkülöníthető szakaszra bontható. Az első szakasz 1910-től 1936-ig tart, amikor a Fehér és a Juhász családok létrehozzák az üzemet. A hagyományos fazekas termékeken kívül téglát és tetőfedő cserepet is készítenek. A második szakaszban válik igazi nagyüzemi téglagyárrá, amikor az orosházi Dénes Lajos tulajdonába kerül. A fazekas termékek készítése megszűnik, s nagy mennyiségben készítenek téglát és cserepet. Az 1910-es években a Fehér és Juhász család, családi vállalkozásba kezdett. Fehér Lajos felesége Juhász Julianna volt, ez a rokoni kapcsolat adta a családi vállalkozás erkölcsi alapját. Az anyagi alapot a visszaemlékező szerint 3-4 hold föld eladása jelentette. A Fehér ág orosházi származású volt, ismeretségben volt az orosházi Jávorcsik nevezetű téglagyárossal. Valószínűleg innen volt a gyártáshoz szükséges szakmai ismeret, nem utolsó sorban a hely felismerése: az agyag megfelelő lesz Nagyszénásnak azon a területén. Valószínűleg már régebben ismerték az itt lakók a nagyszénási határ és belterület földjét termőtípusok, összetétel alapján, szikes, agyagos, sárgaföldes (löszös) stb. Ha nem is tudományosan, de tapasztalatból. A megfelelő agyag adta az országban is a főbb fazékkészítő központokat: Gömör, Nógrád megye, Erdély, Mezőtúr, Hódmezővásárhely stb. Eleinte az Alföld tűzálló földdel nem rendelkező területnek volt elkönyvelve. Ezért hozták szénával kibélelt ekhós szekereken a Csíkmadaras, Korond. Lippa stb. cserépedényeit az Alföldre. Fehérék a korongozót először Szarvasról szerződtették. Konyhai edényeket készítettek: tejesköcsög, cseréptál, korsó, szilke. Ezek mázasak, mintásak voltak. Asszonyok festették. |
|||||
| |||||
A cserepeket egy hétig kellett a kemencében égetni, ezeket a kemencéket szalmával fűtötték. Ez után egy hétig kellett hagyni hűlni a kemencével együtt. A mázas edényekhez szükséges festéket a malomkőhöz hasonló őrlőkővel kellett nagyon finom szemcséjű festékporrá őrölni. A cserépedény készítése idényjellegű volt. Ha ősszel sok szilva termett, sok lapos aljú cserépedényt, un. szilkét készítettek. Tavasszal sok csirkeitatóra, etető edényre volt szükség, kibővítve természetesen a vizeskorsók, locsolókannák sokaságával. Ősszel ismét a virágcserepeknek, köcsögöknek. Lekváros fazekaknak volt keletje. | |||||
| |||||
Az edények festését asszonyok. Leányok végezték a családban: Juhász Mária, Juhász Erzsébet. Színes mázt alkalmaztak: fekete, barna, vörös, kék, zöld, sárga színűt. Ezeket nem csak a virágdíszítésre, de az edények festésére is szívesen alkalmazták. Készítettek un. vászonfazekat, amely csak belül volt mázas. Ebben főtt a kemence szájában a töltött káposzta, bab, fehér kukorica, kása. Ezeket a hatalmas edényeket sok helyen kemence villával vagy kuruglyával tolták vagy húzták ki a kemencéből. A család a cserépedényeket a helyi piacon, de vidéken is árulta. Juhász Vincéné és Fehér Zsófia voltak a piaci árusok Orosházán, Gádoroson és más környező falvakban. Korán, hajnalban indultak a környező piacokra, lovas kocsival vitték az árut. A vállalkozás másik lényeges profilja az építkezésekhez szükséges tégla és tetőfedő cserép volt. A környező birtokosoknak is szállítottak, sőt elsősorban azoknak. Wolfinger Alajos székesi és malmosi uradalmába jelenetős mennyiségű téglát és cserepet készítettek. Az áruért cserébe rendszerint terményt kaptak: búzát, árpát stb. A téglákat ma is fel lehet ismerni jelölésükről: F+T, Fehér és társa. Csak nagyméretű téglákat készítettek ebben az időben. A majorok területén a lebontott épületek helyéről ma is elő-elő kerülnek ezek a téglák. A téglák méretét törvény határozta meg. Az előbb említett téglák esetében a méret: 29 cm hosszú, 14 cm széles és 6,5 cm vastag. Az első világháborút követő miniszteri rendelettel az un. kisméretű téglák esetében 25 x 14 x 6,5 cm méretet határozott meg. Ismert volt még a füstölt tégla: mész nélküli vasas agyag, füstölő lángban szürkés-fekete lesz. A téglák szilárdsága igen változó, törési határa 10,2-28,5 MPa között váltakozik. A vállalkozásban a Juhász család részéről négy testvér is aktívan vett részt a munkában, név szerint: Vince, Mihály Antal, István. Eleinte a Fehér család valamint Juhász Vince és Juhász Mihály a téglagyár területén laktak. Az agyaggal való munka megkívánta, hogy a “gölöncsér” közel lakjon az agyaggödörhöz. Nem véletlen tehát, hogy a téglagyár a falu szélén jött létre, hiszen itt volt elegendő nagyságú szabad terület és a föld ami alkalmatlan volt a termelésre, igen alkalmasnak bizonyult a téglakészítéshez. Már ebben az időben állt a későbbi iroda épület egy része (ma Hősök útja 35.) és a mai Hősök útja 33. sz. ház kelet nyugat irányú szárnya, amely munkásszállás, árutárolás célját szolgálta. Annak idején volt még egy ettől nyugatabbra álló kis épület is, az un. cserepes háza. Ez később lebontásra került, csak alapjainak körvonala vehető ki. Érdemes megemlíteni már itt a kutat. Szerepe fontos volt a munkában és fontos volt a közelben lakó tanyasiaknak, faluszélen lakóknak egyaránt. A kút eredetileg gémes kút volt, később átalakították, szivattyút szereltek fel, de továbbra is közkútként működött. Ekkor a kút hat méter mély aknájából további harminc méter termelő csövet vertek le amelyen keresztül jó minőségű vizet nyertek. A gémes kút aknája ezek után mint vízgyűjtő medence funkcionált. Ezt a medencét rendszeresen takarítani kellett a víz ihatósága érdekében. Ilyenkor a tűzoltók segítségét is igénybe vették. A tűzoltók kiszivattyúzták a medence vizét, a termelő cső végét átmenetileg lezárták, a medencét kitakarították, kimeszelték. A gyár működése közben a Fehér - Juhász család, a volt Ambrus Sándor utcában, ma Bajcsy Zsilinszky Endre utca, közösen építettek házat. A gyár termeléséből származó bevételek tették ezt lehetővé, Később a Juhász család részét eladta, a Fehér család bérbe adta a csendőröknek. Innen származik a “csendőr laktanya” elnevezés. 1944-ben járt le a bérleti szerződés. A kisajátítást megelőzően, akkori tulajdonosai, a Fehér leszármazottakat beköltöztetve mentette át a családi örökséget. Ma már nem él benne egy volt gyáralapító leszármazottja sem. Érdekességként megemlítendő, hogy az orosházi Boldizsár István festőművész több alkalommal is itt vendégeskedett, az akkor már Október 6. MGTSZ meghívására, 100 napokat ebben a házban, és alkotta műveit. Fehér Lajos halála után Juhász Vince nem tudta kézben tartani a gyárat, testvére Juhász Mihály eladósodása miatt. Ez után vásárolta meg a téglagyárat Dénes Lajos építőmester, tégla és cserép gyáros. Az utolsó szénási fazekas Kövessük egy kicsit tovább a Fehér család fazekas múltját. A hajdani alapító fia Fehér Lajos, aki 1906-ban született, itt a gyárban tanulta ki a szakmát. Inaskodott, segéd lett, majd felszabadult, tehát mesterlevelet szerzett és korongozott. Nagyon szerette csinálni. Így jellemezte az unokája: “ Nagyapa, amint a korongra tett egy kigyúrt agyagcsomót, már látta benne azt az edényt, amit ki fog alakítani”. Sajnos az önálló kisiparos életet fel kellett adnia, mint annak idején a többi iparosnak is. Szarvason, Orosházán dolgozott a Kályhaipari Vállalatnál, samottéglákat készített. Otthonában megvolt a korongozója. 1963-ban kérésemre, mivel egy szobára terjedő kiállítást rendeztem be az akkori kultúrházban, felállította, és megformázott rajta egy tejesköcsögöt. Ismerte a környékbeli híres fazekasokat, és tisztelte munkájukat, mesterségüket elismerte. 1966-ban ment nyugdíjba. Nyugdíjazása után a helyi Termelő Szövetkezetben lehetősége volt egy kis fazekas műhely kialakítására. Nagyon szerette volna ha családjában valaki követi ebben a mesterségben. Nem alakult úgy kezükben az agyag, mint az övében valaha. 1981-ben hunyt el. Vele kihalt Nagyszénáson az utolsó fazekasmester, s kihalt a szakma is. A Dénes féle téglagyár nagyszénási üzeme A téglagyár történetének elkészítéséhez pontos adatokkal szolgált, és részletes visszaemlékezést készített Szegvári Péterné dr., született Tóth Rozália. A tanulmány e fejezete ezen anyag alapján készült el. Segítségét ezúton is köszönöm. A tégla és cserépgyár 1926-ban létesült a Szarvasi út 380. sz ingatlanon. Éves kapacitása 2-3 millió darab tégla volt. Teljes üzemben 40 dolgozót foglalkoztatott. A gyártelep kelet-nyugati fekvésű, szabályos téglalap alakú terület. Gyakorlatilag a mai Hősök útja 33 és 35. számú ingatlanok területe valamint a mögötte elhelyezkedő jelenleg “téglagyári gödörnek”, vagy “lőtérnek” nevezett terület. Határai: Keleten a Szarvasi út, nyugaton a volt Ambrus Sándor utcáról nyíló földút. A hajdani szalmáskertbe a közön át kivezető út. Északon akkor még szántóföld, Magna István tulajdonában. Délen Magna Márton lakóháza a hozzá tartozó udvarral, kerttel, valamint az Ambrus Sándor utcai lakóházak kertjeinek végei, egészen a gyártelep nyugati határáig a földútig. A nagyszénási gyár létesítésekor a tulajdonos kellő tapasztalattal rendelkezett, ugyanis volt társtulajdonosa az orosházi Kristóf téglagyárnak, majd önállósította magát és 1902-ben Orosházán a Vásárhelyi úton létrehozta saját gyárát. Az orosházi gyár vezetését a nagyszénása elindítása után fiára Dénes Józsefre bízta. A Szarvasi útra néző lakásokhoz közvetlenül kapcsolódtak a kertek, virágos és haszonkert egyaránt. Ennek gyakorlati és esztétikai okai is voltak, de ezek nem voltak telekkönyvileg elválasztva a téglagyár mindig egyetlen egységet képezett. A tulajdonos a gyár építésével egy időben 4 darab 3 helyiségből álló munkáslakást is épített, függetlenül attól, hogy készenléti lakás is volt a telepen. A munkáslakásoknak kívül-belül hófehéreknek kellett lenni. Az élet úgy hozta hogy a munkáslakásokra nem volt szükség, vagy csak nagyon rövid ideig, mert a dolgozók szénásiak voltak, akiknek saját házuk volt a faluban a gyártól nem messze. Ennek ellenére a munkás lakások a gyár megszűnéséig fennmaradtak, “amíg gyár van, munkáslakás is van” elv alapján.
20 év alatt egyetlen egyszer sem fordult elő, hogy a hétvégi elszámoláskor a munkacsapatok nagyobb mennyiséget jelentettek volna, mint a mit megtermeltek, vagy ki- és beszállítottak. A gyár zavartalan működését a II. világháború zavarta meg. Mert az állandó munkásgárdát megritkították a katonai behívók. Szétestek a nyersanyagot termelő munkacsapatok. Vendégmunkások akik a szakmához értettek legközelebbről Kiskunfélegyházáról jöhettek. 4 család érkezett, összesen 20 fővel. Ekkor valóban szükség volt a munkáslakásokra is. Az 1943-ban megjelent Nemzeti Kereskedelmünk és Iparunk című könyv a következőket írja: “Dénes Lajos és Társai tégla és cserépgyár Orosháza 240. Tel.: 87 és iroda 159. Nagyszénás tel: 19. Bejegyzett cég. Cégtul.: Dénes Lajos, Gulyás Sámuelné, sz. Dénes Ilona, Dénes József és Tóth Pálné, sz. Dénes Róza. A céget Dénes Lajos és Jávorcsik György alapították 1901-ben Orosházán. Később a cég teljesen a Dénes család tulajdonába ment át, jelentősen fejlesztették és 1926-ban Nagyszénáson fióktelepet létesítettek. Az orosházi telep kézi és géperejű, falazó és burkoló téglákat gyárt, kézi és gépi tetőcserepet. Max évi termelése 5.000.000 db. A nagyszénási telep kézierejű falazó téglákat és kézi cserepeket gyárt. Max évi termelés 3.000.000 db. Mindkét telepet Dénes József igazgató vezeti. A gyár felújítását, korszerűsítését 1943-ra megtervezték, s elbonyolítani 1944 őszétől 1945 őszéig szerették volna. A háború azonban közbeszólt. A gyártelepet mint egységes, a község szélén elterülő, viszonylag zárt területet, megfelelő nagyságú színekkel természetesen a katonaság hamarosan igénybe kívánta venni. 1944 augusztustól – október 5-ig a magyar katonák gépjavító műhelyeket és híradós bázist működtettek a gyár területén. Érthető okokból ebben az időszakban a termelés és mindennemű civil forgalom megszűnt. A gyár területén javítottak a motorkerékpártól a harckocsiig mindenféle járművet. 1944 október 6-tól a szovjet katonák különböző alakulatai, valamint román katonák állomásoztak itt. 1945 júniusától megkezdődött a roncsok eltakarítása, a visszamaradt lőszer összegyűjtése megsemmisítése. Ezzel egy időben a károk felmérését is elvégezték. Megállapították, hogy olyan súlyos károk érték az üzen egyes épületeit, hogy a felújítást nem lehet elvégezni, esetleg új gyárat lehet építeni. A tulajdonos azonban úgy döntött, hogy nem nyújt be igényt kártérítésre, és nem építi újra a gyárat. A Szarvasi út mellett elhelyezkedő két lakáson kívül, a gyár teljes területét a községnek felajánlotta. Az egyik lakást már korábban megvásárolta Nagy Lajos műbútor asztalos mester. A másik lakás 1950-ben kelt el, a Szabovik család vásárolta meg. A tulajdonos: Dénes Lajos Dénes Lajos építőmester, tégla és cserép gyáros. (1865 Orosháza – 1957 Orosháza) iskolái elvégzése után építőipart tanult, Budapesten , és ott építőmesteri vizsgát tett. 1890-ben (25 évesen) önállósította magát. Szaktudása, szervezőkészsége, pontossága híres építőmesterré tette a környéken. Mesterségének megfelelő alapanyag, tégla és cserép gyártására vállalkozik, először társvállalkozásban (Kristóf-Dénes téglagyár), majd önállóan. Orosházán községi képviselő volt. Az üzem révén Nagyszénás egyik legnagyobb adófizetője volt, az elöljáróság megbízható támogatója. Felesége Oskó Eszter (1869-1929) Gyermekei: Dénes Ilona – Gulyás Sámuelné (1889-1977) Dénes József (1894 – 1955)– Felesége Fekete Margit Dénes Róza – Tóth Pálné (1896-1973) Az egész család az orosházi alvégi temetőben egy sírboltban nyugszik. A Békés Vármegyéről kiadott, 1936-ban megjelent könyvben az alábbi olvasható Dénes Lajosról: Dénes Lajos téglagyáros és építőmester, “Orosháza. Orosházán született 1865-ben. Iskolái elvégzése után az építőipart tanulta ki, a fővárosban fejlesztette szaktudását, majd letette az építőmesteri vizsgát és 1890-ben Orosházán önállósította magát. Jelenleg társas viszonyban folytatja az ipart. Számos urasági kastély, gazdasági épület, iskola építése dicséri szaktudását. Volt községi képviselő és megyebizottsági tag. Neje Oskó Eszter. Gyermekei: József, Ilona és Róza.” A téglagyár vezetője és dolgozói A téglagyárat egészen a felszámolásig Tóth Imre vezette. A békés Vármegye című könyvben a következőket olvashatjuk róla.
“Tóth Imre téglagyárvezető, Nagyszénás. 1902-ben Hódmezővásárhelyen született. Iskoláit Orosházán végezte el, ahol a Dénes-féle téglagyárban volt alkalmazásban. 1928 óta vezeti a nagyszénási téglagyárat, mely teljes üzemben 40 munkást foglalkoztat. Neje szül.: Törőcsik Rozália, egy leányuk van.” A téglagyár dolgozóiról, annak ellenér, hogy nem kell bagy távlatokba visszatekinteni, viszonylag keveset tudunk. Köszönetnyilvánítás Köszönetemet fejezem ki a tanulmány megírásához nélkülözhetetlen segítséget nyújtó adatközlőknek: Fehér Lajosnak és Szekeres Erzsébetnek. Külön köszönet a Dénes féle téglagyár történetét elmondó, és összefoglaló, a fényképeket rendelkezésemre bocsátó Szegvári Péternének. A cserépedények képeit Fehér Katalin szívességéből közölhettem. Köszönet érte.
| |||||
