1. Bevezetô
Nagyszénás község újratelepítés utáni története, apró mozaikokból állítható össze, tekintettel arra, hogy az írásos adatok, melyek történeti leírását lehetové tennék, csak nagyon szétszórtan lelhetok fel.
Talán ezen mozaikok közül a két legegységesebb, s legnagyobb darab az egyházak levéltáraiban orzött dokumentumokból rajzolódik ki. Ennek megfeleloen a község teljes történetét átfogó mu megírása csak akkor kecsegtethet sikerrel, ha ezeket a fontos "mozaikokat" a helyükre illesztettük. A községünk történetét feldolgozó, Nagyszénás, Fejezetek a község történetébol, címu sorozatban, annak is a második kötetében került a nagyközönség kezébe a Nagyszénási Római Katolikus Egyház története.
Ennek a feldolgozásnak a párjaként íródott most a község ma is élo másik felekezetének rövid története. Eme két különálló, de mégis ezernyi szállal összefonódó történet minden bizonnyal számos új adattal, s érdekes adalékkal fogja gazdagítani a község egyetemes történetét. Miként a katolikus egyházról írott muben sem lehetett a teljesség igényével fellépni, jelen esetben is az elsorendu cél olyan új adatoknak a megismertetése, melyek segítségével az egész község története gazdagabb, árnyaltabb lehet. Másrészt az elkövetkezo kutatóknak forrásmunkaként nyújthat segítséget tevékenységükhöz. Tapasztalatunk azt mutatja, hogy semmilyen más írott forrásban nem sikerült olyan mélyre nyúlni, a falu 19. századi történetében, mint az egyházak történetének megismerésén keresztül.
Adatainkból csak a legkézenfekvobb következtetéseket vontuk le, a távolabbiakat az ismeretek gyarapodásával, s csak a kello megalapozottság megléte esetén lehet megtenni, s ez az elkövetkezö kutatások feladata.
Itt szeretnénk kifejezni köszönetünket mindazoknak, akik munkánkat lehetové tették, vagy bármiféle módon segítették:
Pintér János esperes úrnak, ki lehetové tette, hogy az Orosházi Evangélikus Egyház Levéltárában dolgozhassunk.
Kondor Péter nagyszénási evangélikus lelkésznek, ki lehetové tette a Nagyszénási Egyházi Irattár dokumentumainak felhasználását, valamint a kézirat áttanulmányozásával segítette munkánkat.
Szárazné Korösy Editnek, az Orosházi Evangélikus Levéltár levéltárosának, türelméért, s kutatómunkánkat egyengeto segítségéért.
Dr. Barsi Balázs O.F.M. (Ordo Fratrum Minorum, Ferencrendiek) magiszter, házfonöknek, a latin nyelvu idézetek fordításáért.
Valamint az Orosházi és a Nagyszénási Evangélikus Egyház minden segítokész tagjának, akik információkkal, fényképekkel, tanácsokkal láttak el bennünket munkánk során !
Nagyszénás, 1995. december 22.
" Mert ahol ketten vagy hárman összegyulnek
az én nevemben: ott vagyok közöttük"
(Máté ev. 18, 20)
2. A Nagyszénási Ágostai Hitvallású Evangélikus Leányegyház létrejötte, s annak elozményei
Nagyszénás község, valamint annak elodje Zenasegyháza középkori története igen sok homályos idoszakot tartalmaz, még az elmúlt évek kutatásai, s az ásatások ellenére is. Abban azonban bizonyosak lehetünk, hogy 1596-ban községünk elodje, a törökök oldalán harcoló tatár segédcsapatok által elpusztult, s ha nem is vált teljesen lakatlan pusztává, de minden bizonnyal mint község megszunt létezni. A környék falvainak sorsa nagyon hasonló volt ebben az idoszakban, így 1720-ban Harruckern János György érdemei elismeréseként, mint pusztát kapja meg a megyényi területet, melyen jelenleg Nagyszénás, Orosháza, valamint azok környéke is elhelyezkedik.
A hasonló sorsú Orosháza, mely az 1590-es években a törökdúlás által szintén pusztasággá lett, s helyén talán egyetlen körtefa, s középkori templom csekélyke romjai állottak, 1744-ben éledt fel újonnan. Ez idotájt a Harruckern-féle telepítések híre már bejárta az egész országot, tekintettel arra, hogy a telepeseknek szabad vallásgyakorlatot, s elegendo földet biztosított, mi több egy adott idore még a földesúrnak járó szolgáltatásokat is elengedte.
A dunántúli Zomba község evangélikus hitu jobbágyai, mivel vallásukban a zombai földesúr által korlátozva voltak, 1743-ban elindultak telephelyet keresni e tájra. Kiválasztva a megfelelo helyet, megkötötték a szerzodést Harruckern Ferenc földesúrral, s 1744 április 24-én, Szent György napján megérkeztek az orosházi pusztára. A 70 családból álló kis kolónia, elso teendoje volt, hogy helyet kerestek a magukkal hozott harangnak, majd késobb a mai templom tornyának helyén sárból és vesszobol templomot építettek. A kis település szépen fejlodött, s az 1800-as évek elejére, már némiképpen kinotte az eredetileg meghatározott területét.
A szénási puszta ezidotájt a Károlyi család tulajdonában volt. Tekintettel arra, hogy a pusztán gyakorlatilag nem lakott senki, ezért a család a legkézenfekvobb módon igyekezett gondoskodni a földek egy részének muvelésérol, napszámos falu létrehozásával.
A napszámos falu 1818-ban a mai községtol északra, az un. Mihálytelki részen jön létre, 200 beltelekkel. A szerzodés, az un. Köt levél elso, 1818-as példánya ugyan nincs a birtokunkban, de a hat évre megkötött szerzodést 1824-ben ismét hat évre meghosszabbítják, s ebbol egyértelmuen kiderül, hogy a kis napszámos falu lakosságát ideiglenesen, az orosházi házzal bíró, de földdel nem rendelkezo családok alkotják.
Részlet a kötlevélbol:
"Köt levél
Melynek erejével az orosházi uradalmi tiszttartóság és az ezen köt levelet áláíró Orosháza helysége házzal bíró földetlen lakosai között az méltóságos gróf Károlyi familiának nagyszénási pusztájából a folyó 1824-ik esztendo Szent Mihály naptól számítva egymás után következo újabb hat esztendore kiadott 4500 hold földeknek részint harmados muveletu szántás vetése, részint feles használása és egyébb fentebb kötelezett adózások s kötések alatt tekintetes Erdélyi János jószági direktor úr jóváhagyásának fenntartásával egyezés létesített.......
Szénás 6. auguszt 1824"(1)
Joggal feltételezhetjük, hogy ezeknek a családoknak a hite, Orosházának megfeleloen evangélikus. Ezzel a lépéssel 1818-ban ugyan még minden formai keret nélkül de megjelenik, s megindul útjára az evangélikus hit a mai Nagyszénás területén.
Ahogyan teltek az évek a kis napszámos falu lakossága talán gyarapodott is, de erre nincsenek közvetlen bizonyítékok az elso idokbol. Annyi azonban bizonyos, hogy az itt születo gyermekeket, illetve az esetleg elhalálozott földmuveseket, még anyakönyvileg nem különítik el, hanem az orosházán lakókkal együtt, minden megkülönböztetés nélkül anyakönyvezik, természetesen Orosházán. Sajnálatos, hogy az anyakönyvekben ebben az idoben még nem szerepel a születés helye, mint adat, így nem lehet figyelemmel kísérni, vajon vannak-e olyan gyermekek, akik már itt a szénási telepítésen születtek. Bár a fent idézett Köt levél további részeibol az is egyértelmuen kiderül, hogy a hat év elteltével minden muvelonek el kell tüntetni az ott tartózkodása nyomait:
"A hat esztendei Contractuális idonek kitelése után minden muvelo tartozni fog az egy holdas szérus kertje árkolásait behúzni, az gunyhóját, szárnyékait elbontani, garágját elszedni..."(2)
Ennek ellenére a hat évente megújuló szerzodések némi állandóságot visznek az ott lakók életébe. Talán ennek is köszönheto, hogy az alkalmi településnek kialakul az igénye, hitük helyben való gyakorlására, valamint a keresztelések és halálozások elkülönített bejegyzésére. Mindezen folyamat vezet oda, hogy létrejön az orosházi anyaegyháznak a Kis-Szénási Filiája.
A Kis-Szénás megnevezés nem állandó. Esetenként csak mint Szénás említik az anyakönyvek. A megnevezés gyakran az anyakönyvet vezeto személyek cseréjekor, ugyanazon idopontban megváltozik.
A Filia létrejötte igen lényeges dátuma a Nagyszénási Evangélikus Egyháznak, hiszen ezen évtol tekintheto hivatalosan is jelenlévonek e felekezet Szénáson. Az Orosházi Egyházi Levéltár anyakönyvei alapján az állapítható meg, hogy az elso hivatalos keresztelési bejegyzés 1832-bol való, amikoron már egyértelmuen mint Filiáról esik szó.
A Filia 1832-es létrejöttét az alábbi bizonyítékok látszanak alátámasztani:
a, Az Orosházi Evangélikus Egyház halotti anyakönyvében, az 1831. évben szerepel egy bejegyzés, amely a Kis Szent Tornya Filiában és a Szénás kolóniában a kolera járványban elhalálozottakat sorolja fel. Tehát 1831-ben még nem filia Szénás, annak ellenére, hogy említés esik róla.
b, Ugyanezen jegyzokönyvben az 1832. évi bejegyzéseknél azonban már Szénás mint filia szerepel. Az igen nehezen olvasható bejegyzés latin nyelven a következoképpen szól: "In Filia Szénás Negyven-Ház Nuncupata Mortui Inut Segnestes"(3)
c, Az Orosházi Evangélikus Egyház keresztelési anyakönyvében 1831-ig nem esik szó semmilyen formában a Szénási, vagy Kis-Szénási Filiáról. Ezzel szemben az 1832. évben a következo bejegyzés olvasható, szintén latin nyelven: "In Filia Szénás Negyvai ház nuncupata anno hocc Baptisztáti Inut segnesites"(4)
Eme bejegyzés szegényes fordításban annyit jelent, hogy a Szénási Filiában ezen évben megkereszteltek (következnek). A fentiek alapján kijelenthetjük, hogy a Szénási Filia 1832-ben létrejött. Érdemes megemlíteni azt, hogy ebben az 1832. évben 23 újszülöttet kereszteltek, valamint 38-an hunyták le örökre a szemüket ebben a Filiában.
Az elso újszülött nevét, talán érdemes feljegyezni: Michael Birkás, azaz Birkás Mihály. Hasonlatosan érdekes az elso két bejegyzett halott: egy testvérpár volt, Julius Sándor és Elisabeth Sándor, azaz Sándor Gyula és Sándor Erzsébet.
A filia tehát létrejött, de minden bizonnyal ebben az elso évben még nem rendelkezett külön vezetovel, tanítóval, vagy ahogyan akkoriban mondották, lévitával. Erre abból a ténybol lehet következtetni, hogy a keresztelési és a halotti anyakönyvekbe minden esetben bevezették, hogy ki végezte az alkalomnak megfelelo szertartást. Az 1832, illetve 1833. esztendoben nem szerepel lévita neve a Szénási Filia esetében.
1834-ban azonban megváltozik a helyzet, s ebben az évben már Gyori Imre lévita végzi a szertartásokat, mint ahogyan errol a keresztelési anyakönyv beírása is tanuskodik:
"A Kis-Szénás Filiában anno 1834-ik Esztendoben a Lévita Gyori Imre Úr által kereszteltettek:"(5)
Hasonló bejegyzés található ugyanezen év halotti anyakönyvében is: "A Kis-Szénási Filiában ezen 1834-dik Esztendoben meghaltak és a Lévita Gyori Imre Úr által eltemettettek:"(6)
A bejegyzéseket 1832-ig latin nyelven, ezt követoen már magyar nyelven írták az anyakönyvekbe. A jegyzokönyvek egy része azonban még ezt követoen is gyakorta készült latin nyelven.
Gyori Imre, a szénási telepítvény elso lévitája nem váratlanul tunt fel ezen a vidéken, de minden bizonnyal mint fiatal, talán éppen mint frissen végzett lévita került a Szénási Filiához. 1831-ben még mint deákot említik, akit abban az évben alkalmaznak Bánomfalván, de még világi státusban.
Az 1831 június 7-én Szarvason tartott esperesi közgyulés jegyzokönyvében olvasható az alábbi bejegyzés: "12. Mutatimes in Senioratus factus Seculatis mobo in finuamit....(olvashatatlan) ......ad Kis Szent Tornya alias Bánomfalva Docentem Gyori..."(7)
A fenti szöveg fordítása: Kis Szent Tornyán másnéven Bánomfalván a Gyori nevu deákot (tanulót) világi státusban (?) alkalmazták, kinevezték..
Gyori Imre lévita hosszú ideig kisebb-nagyobb megszakításokkal Szénás lévitája marad, s biztosak lehetünk abban, hogy o volt a szénási leánygyülekezet elso vezetoje. 1834-ben 44, 1835-ben 55 újszülöttet keresztel meg Gyori Imre a Filiában.
1836-ban elottünk ismeretlen okból Gyori Imre lesz nem csak Kis-Szénás, hanem Bánomfalva lévitája is, pontosabban mint Szénási lévita ellátja Bánomfalván is a feladatokat. Ennek következtében bár a két fiókegyházat nem vonják össze, de mind a születési mind a halálozási adatok együtt szerepelnek, ebbol adódóan nem lehet biztosan megadni a Szénási Filiában születettek számát. Annak, hogy Gyori Imre egyszerre két filiában is tevékenykedik két bizonyítéka is van:
a, Az Orosházi Evangélikus Egyház keresztelési anyakönyvének 1836. évi bejegyzése, mely így szól: "A Kis-Szénási Lévita Tudós Gyori Imre Úr Keresztelt Kis-Szénáson és Bánomfalván az 1836 esztendoben"(8)
b, Másrészt Orosházi Evangélikus Egyház jegyzokönyve Szeberényi János szuperintendens Úr 1836. június 26-án tartott kánonszeru látogatásáról, részlet:
"B. Filiales
Habet duas, Kis Szent Tornya (Bán vel Bánomfalva) et Kis-Szénás, ubi et Levita humanissimus Dnus Emericus Gyori residet, qui auctoritate Senioratus Cultrum divinum tum diebus dominicis tum festis et profestis diebus in schola peregere nator baptisare, mortous sepelise solet."(9)
Magyar fordításban:
B. Filiák
Két filiája van: Kis Szent Tornya (Bán vagy Bánomfalva) és Kis-Szénás, ahol az igen emberséges Gyori Imre lévita lakik, aki az idosség tekintélye alapján az istentiszteletet, mind vasárnaponként, mind ünnepeken és ünnepi napokon az iskolában végzi, a megszületetteket megkereszteli, a halottakat pedig eltemeti.
A jegyzokönyv további részeibol az is kiderül, hogy minden feladatot önállóan végez el a Filia, illetve annak lévitája, így semmiféle egyházi bért vagy fizetséget az anyaegyház tisztségviseloinek nem fizetnek. A Filia tehát létrejött, s mi több önállóan, természetesen fenntartva a viszonyt az anyaegyházzal muködik, megteremtve ezzel az evangélikus egyház fejlodésének lehetoségeit a szénási pusztán, illetve a telepítvényes faluban.
" Hagyjad az Úrra a te utadat,
és bízzál benne."
(Zsolt. 37, 5)
3. Kis-Szénás Filia fejlodése, változása 1837-1856 között Az 1837-es év több szempontból is lényeges változást hoz. Egyrészt a Szénási Filia életében azáltal, hogy Gyori Imre helyett Hraskóczy György lévita veszi át a feladatokat. Elodjéhez hasonlóan nem csak Szénáson , de Bánfalván is o végzi a lévitai teendoket. Tevékenységét 1838 és 1839-es években is folytatja mindkét helységben. 1839 oszén azonban a Kis-, vagy Lajos Szénásiak megúnják a közösködést Bánfalvával, s külön csak Kis-, vagy Lajos Szénás számára Tudós Györi Imre Lévita Urat hívják meg saját leánygyülekezetükbe. Ennek megfeleloen ebben az évben már a novemberi és a decemberi bejegyzések különválnak, s a következo évtol kezdve külön szerepel Bánfalva és Kis-Szénás a keresztelési bejegyzésekben. Bánfalván Hraskóczky György lévita keresztel továbbra is.
A másik jelentos változás, amely az 1837-es évhez kötodik, hogy a keresztelési anyakönyvekbe bekerül egy új rovat, a lakóhelyre vonatkozó bejegyzés. 1837 júniusától pontos információk állnak rendelkezésünkre, nem csak arról, hogy Szénáson született a gyermek, hanem azon belül is pontosabb helymegjelölésekkel találkozhatunk. Tanulságos és megfontolandó a település fejlodése szempontjából, hogy vajon mit érthettek 1837-ben "Kis Szénás, Nagy Szénás, valamint Károlyi György majorja alatt, hogy csak a leggyakoribb bejegyzéseket említsük.
A születési helynek ilyetén való megjelölése a késobbiekben is megmarad, sot az 1853-as évtol a házszámok megadásával ki is bovül. Az 1953-ban megnyitott keresztelési anyakönyvben van külön rovat a lakóhely számára, s ebben a rovatban megtalálhatók a házszámok is. Külön érdekessége a bejegyzéseknek, hogy a Nagy Szénás 193 ebben az évben a legnagyobb házszám, valamint az, hogy a Kis-Kurtics, vagy Kerek-Kurtics megnevezés egyetlen anyakönyvben sem szerepel!
Szerepelnek viszont a mai napig is jól ismert majorok nevei, pl. Kispuszta, Malmos, Székes, Csákói puszta, Szénási puszta, Hegyesi major, Csabacsudi major valamint néhány egyenlore nehezen magyarázható helynév is, pl. Egyházi puszta. A kis falu lakossága, amennyiben a kereszteltek számát arányosnak tekintjük a lakosok számával, lassan de gyarapodott. (Lásd 1. melléklet) Amint az a diagramból kiderül az 1840-es évek kezdetétol a keresztelések száma fokozatosan no. 1841-ben Gyori Imre lévitának is születik egy Karolina nevü leánya szeptember 24-én, igaz o Orosházán lett keresztelve.
Az 1844-es év kiugró keresztelési adatai nem valamiféle hirtelen létszám növekedéssel magyarázhatók, hanem azzal a ténnyel, hogy ebben az évben a Bánfalván születettek egy részét is Szénásra hozták keresztelni, miként az az alábbi 1841 évi bejegyzésbol kiderül:
"Itt elmenvén a Keresztelo Lévita (Balázs Mihály), az egyház anyává alakulásáig Orosházára vagy N. Szénásra vitték a hívek keresztelendo gyermekeiket."(10)
A bejegyzés a keresztelési anyakönyv júniusi rovatában található. Feltehetoen eloször többen a közelebbi Szénásra hozták a gyermekeket, de a következo években már Orosháza mellett döntöttek, megszokva az ezzel járó hosszabb utazást.
Az 1848-as feltunoen alacsony keresztelési szám, bár sajátos egybeesésrol van szó, minden bizonnyal nem az 1848-as forradalommal függ össze, hanem azzal a sajnálatos eseménnyel, hogy Gyori Imre, ki a kezdetektol szolgálta filiáját március hónapban meghalt. A keresztelése anyakönyv februári rovatát követoen, hová még o jegyezte be a kereszteléseket az alábbi bejegyzés található:
"Az eddig volt Keresztelo Lévita, néhai T. Gyori Imre Úr Mártzius 5-én történt halálozásával a Nagy Szénási Leány-Egyház-Lévita hivatal megürülvén, annak betöltéséig u.m. május 4-éig a Nagy Szénási szülöttek Orosházán az anyában kereszteltettek meg és igtattak az Egyház Anya-Könyvébe. Május 4.e óta ugyan a N.Szénási Leány gyülekezetben a rendesen megválasztott Lévita Tanító T. Hanzel Mihály Úr által megkereszteltettek:"(11)
Mielott azonban továbblépnénk Hanzel Mihály lévita idejébe, még egy érdekes adalékkal szolgálhatunk T. Gyori Imre munkásságához. 1841-ben a szokásos évi keresztelési bejegyzéseknél nem a megszokott megszólítást találjuk, hanem az alábbiakat:
"A Kis Szénási Leány-Egyházban Kereszteltetett Gyori Imre Iskolai Tanító és Lévita által következendok:"(12)
Micsoda különbség, hiszen az iskolai tanító azt jelenti, hogy ebben az egyszeru telepítvényes faluban iskola van, illetve jött létre ebben az évben. Sajnos semmit nem tudunk arról hogyan nézhetet ki, egyáltalán milyen "épület" adott otthont neki, de már pusztán a megléte is fontos információt hordoz számunkra. Minden bizonnyal ez az iskola volt az újratelepülo Szénás elso iskolája !
Az iskola létrejöttének idejét megerosíti a késobbiekben még részletesen tárgyalt nagyszénási egyházi jegyzokönyv, mely ugyanezt az évet jelöli meg az iskola létrehozásának: "Az iskolát 1841 óta az evangélikus egyház tartja fenn, s ez továbbra is így lesz."(13)
Hanzel Mihály miután átvette a szénási leányegyház irányítását 1848-ban, még azon évben 56 újszülöttet keresztel meg. A kis falu lakossága feltehetoen tovább no amint az a diagramon (1. melléklet) látható. Amíg 1833-ban alig haladta meg az 50-et a kereszteltek száma, addig az 50-es évek elejére már tartósan 100 felett van a számuk. Minden bizonnyal ez a fejlodés a mennyiségi növekedésen túl minoségi átalakulást is hozott a falu életébe.
1850 február 17-én születik Hanzel Mihály elso gyermeke Jola, majd 1852 július 25-én fia Géza, és 1853 november 28-án második fia Lajos. Érdemes megemlíteni hogy mindvégig ugyanazon házban laknak, Nagyszénás 185 szám alatt.
Sokat vitatott ponthoz érkeztünk, a falu áttelepítéséhez, s annak talán még többet vitatott dátumához. Az egyházi anyakönyv igy emlékezik meg errol az eseményrol, az 1855. évben.
"A N. Szénási Lévitai hivatal a község elosztásával megszünék és ezen ido után Orosházán kereszteltettek.
"(14)
Már az 1855-ös évben is igen kevés gyermeket kereszteltek meg Szénáson, amibol arra lehet következtetni, hogy a feloszlatás folyamatosan ment végbe, s nem egyetlen vezényszóra, s minden bizonnyal már az elozo évben megkezdodott az átalakulás. A telepítvényes falu feloszlatásával egy korszaka ismét lezárult a Nagyszénási Evangélikus Egyháznak, de folytonosságát mint azt az elkövetkezokben látni fogjuk nem veszítette el, ezért méltán tekintheti a mai egyház fennállását folyamatosnak egészen 1832 óta.
"Ne hagyj el engem Uram, Istenem,
ne légy távol tolem. "
(Zsolt. 38,22)
4. A falu áttelepítésétol az anyaegyházzá válásig
A falu 1855-ös feloszlatása, vagy áttelepítése az egyház szempontjából a hívok számának csökkenését jelentette. Nem volt azonban ez a folyamat sem átmenetek nélküli. A kritikus 1856-os évben amikor a keresztelési anyakönyvekben nem szerepel külön a Kis-, vagy Nagy Szénási Filia, a Szénáson született gyermekeket Orosházára vitték megkeresztelni. Ez azonban, mint ahogyan az anyakönyvekbol ki is derül, nem a filia megszünését jelentette, csak a lévitai hivatalét. 1856 augusztus 28-án keresztelik Orosházán Kovács János földmuves leányát Juliannát. A keresztelési anyakönyvbe, ahová bejegyeztetett, hogy a szülok Nagyszénás 4. szám alatt laknak, a megjegyzés rovatba Torkos Károly a következot írta: "Nagy Szénás Orosházának filiája"(15)
Tehát a filia továbbra is létezett, csak tekintettel a valószínuleg kis számú lakosra, nem tudott megtartani egy lévitát. A kis számú lakosság ellenére is, ebben az évben 9 szénási lakóhelyu gyermek keresztelése van bejegyezve az orosházi anyakönyvbe.
Ez az állapot sem tartott sokáig hiszen, 1857-ben már ismét 43 gyermeket kereszteltek Nagy Szénáson, s saját lévitája is van a falunak Novák István személyében. Minden bizonnyal áprilisban lépett szolgálatba, mert a keresztelési bejegyzések e hótól kezdodnek. Érdekesség, hogy a házak ismét számozva vannak, s ebben az évben a megkereszteltek szülei az 1. számtól a 151. számig a legkülönbözobb számú házakban laktak. Ha kísérletképpen összevetjük az 1853, vagy 1854-ben jegyzett házak lakóit az áttelepítés utáni, 1857-ben egyazon számon jegyzett lakókkal akkor egyetlen névazonosságot sem találunk, ami valóban bizonyítja a nagyfokú átrendezodést, sot a házak, vagy telkek újbóli kiosztása utáni újraszámozását is.
Novák István 1858-ban már 49 gyermeket keresztel meg. 1859 júniusában még o végzi a kereszteléseket, de júliusban már csak egy bejegyzés adja tudtul ismeretlen okból bekövetkezett halálát: "Novák István halálával a tanítói hivatal megürülvén a Keresztelések Szeptember végéig Orosházán történtek"(16)
Októberben van ismét lévitája a falunak, a korábban már megismert Hanczely Mihály személyében. Érdemes talán egyetlen gondolat erejéig elidozni a Hanzel-Hanczely név átalakulásánál, mely jellegzetes példája annak miként változtak át a személynevek néhány év alatt:
1849 Hanzel Mihály
1850 Hanczel Mihály
1851 Hanczel Mihály
1852 Hanczely Mihály
1859 Hanczely Mihály, s ez marad a késobbiekben is. Ebben az évben (1859) már csak 8 gyermeket keresztel meg, de ezek közül egynek vállalja a keresztapaságát is, nevezetesen Csizmadia Ferenc, Zsuzsanna nevu leányáét.
Saját családja is gyarapodik, amikor november 13-án megszületik negyedik gyermeke Károly, kinek keresztapaságát az orosházi evangélikus lelkipásztor Torkos Károly vállalja el. Hanczely Mihály 1868-ig viseli a lévita tanító nem könnyu feladatát. Tevékenységérol keveset tudunk, hiszen csak a keresztelési és a halotti anyakönyvek szukszavú bejegyzései állnak rendelkezésünkre. Minden évben megkeresztelt 50-60 újszülöttet, s eltemetett közel ugyanennyi Nagyszénási megboldogultat.
Utolsó keresztelési bejegyzése 1868 áprilisából való, s utána valószínuleg o is mint elodei végleg letették hivatalukat. Helyébe négy hónap elmúltával, szeptember havában Supkégel István lévita lépett. Ebben az évben szerepel eloször a jegyzokönyvekben a Czifra major, mint lakóhely megnevezés. Supkégel István nem egészen egy évig lévita Nagyszénáson, helyébe 1869 augusztus 17-én Benczur Frigyes lévita lép.
O sem marad sokáig, hiszen 1870 február 19-étol Tomcsányi József veszi át a helyét, s o az elkövetkezo több évtizedes idoszakban meghatározó egyéniségévé válik az egyháznak. A Nagyszénás 54. sz házba költözik be feleségével. A házszám azért érdekes, mert Hanczely Mihály 1859-ben ugyanezen házban lakik, s ebbol már könnyen következtethetünk arra, hogy ez egy tanítói, vagy ha úgy tetszik lévitai lakás. A falu lakosainak száma ismét emelkedni kezd, s ennek köszönhetoen a lévita munkája is évrol évre több lesz. 1872-ben egyetlen év alatt ismét 72 újszülöttet keresztel a falu lévitája. Adataink a hetvenes évek elejérol igen hiányosak, ami köszönheto a viszonylag nyugalomban eltelo éveknek. Csak a keresztelési és halálozási anyakönyvek nyújtanak támpontot, s ezekbol mindössze az derül ki, hogy a lassan, de biztosan gyarapodó faluban a lévita tanító szorgalmasan végezte mindennapos munkáját, keresztelve az újszülötteket, eltemetve a halottakat, és tanítva az iskolában egymaga. Feladatköre 1876-tól bovül azáltal, hogy ettol az évtol kezdodoen rendszeresen vezetik az egyházi gyulések jegyzokönyveit Nagyszénáson, s Tomcsányi József ettol kezdve, mint egyházi jegyzo is kiveszi a részét a munkából.
A jegyzokönyvek megjelenése számunkra lehetové teszik, hogy részletesebben tekinthessünk be az egyház belso ügyeibe. 1876-ban és 1877-ben is a legjelentosebb események az iskolához kötodnek. 1876 március 12-i ülésen vetodik fel eloször az új iskola építésének gondolata, tekintettel arra, hogy a régi már igen kicsi, s alkalmatlan a sokféle feladat megvalósítására, hiszen itt nem csak a tanítást, de az istentiszteleteket is tartották, s egyben az egyházi magtárnak is otthont adott padlásával.
Az iskola épülete, mely késobb lelkészlak lesz, s a mai napig is, bár átalakított formában ezt a célt szolgálja, már 1876-ban is, a jelenlegi helyén, a Szabadság (korábban György ) utca 34. szám alatt állt. 1877-ben az iskola padlásának mestergerendája kettétörik, a tavasz folyamán, s így ebben az évben nem szolgálhat a gabona tárolásának céljára. Tekintettel azonban arra, hogy a hívek jelentos része az egyházi adót, a harangozási és sírásási díjakat terményben fizette, hiszen nem is igen tudhatta másban, s az egyház ebbol a terménybol gazdálkodott a következo évben, ennek tárolása igen fontos feladat volt.
A presbitérium, melynek tagjai ekkor Pusztai Ádám gondnok, Kernok Pál, Benko Mihály, Orbán János, Dimák István, Soós József voltak, úgy dönt, hogy egy magtárat épít a telek déli sarkán, észak-dél véggel.
Erre a magtárra még sokan emlékezhetnek a faluban hiszen még a 60-as évek elején is itt állt, a György utca és a Templon-köz sarkán. Ebben az idoben már bérbe volt adva, s legtöbbször zöldség és gyümölcsárusítás folyt benne. 1944-ben Zalai Sándorné zöldségesboltot vezetett ebben az épületben.
A magtár méretét a presbitérium 3 öl 4 láb hosszban és 2 öl 1 láb szélességben határozta meg. (1 öl=1,89648 m, 1 láb=0,31608 m ) A magtáron két ajtó kerül beépítésre, egyik a keleti kis utcára, a másik a nyugati oldalon az udvarra nézoen. A tervet rövidesen tettek követik s az aratás után beérkezo gabona már az új magtárba kerül tárolásra. Ugyanezen évben az iskolaépület javítása, vagy esetleg újjal való helyettesítése is szóba kerül, miként azt az 1877. március 12-én kelt jegyzokönyvben olvashatjuk, de egyenlore tekintettel a szerény anyagi lehetoségekre nincs esély a megvalósításra.
Az egyháznak mindössze 1 hold földje van, s az egyházi adó, melyet nem is mindenki tud befizetni, éppen csak arra elegendo, hogy a lévita tanitó fizetését, valamint az iskola szerény fenntartási költségeit fedezze. E mellet, a befolyó szerény jövedelembol természetesen az anyaegyháznak, jelen esetben Orosházának, az eloirt 10%-ot be kell fizetni minden évben. Pedig, ha valami csoda folytán az iskolában minden tanuló megjelent volna, akkor száznál is többen szoronghattak volna a szobányi tanteremben.
A tanulók viszonylag magas létszámára bizonyítékként álljon itt az Orosházi Ágostai Hitvallású Evangelikus Egyházában Fotisztelendo Úr Szeberényi Gusztáv bányakerületi Superintendens Úr által 1877 június 8,9,10 és 11 napjain végzett Kánonszerü látogatásának jegyzokönyvébol egy részlet:
"B.B Fiókegyházak
1. Szabad-szenttornya....
2. Nagy-Szénás. Újabban alakult 1852-ben, lélekszám 1106. 1879-ben született 73, meghalt 82, ezek közül mintegy 30 gyermek torokgyíkban. lévita tanítója Tomcsányi József orosházi születésü, 35 éves. A tanulók száma 118. iskolája imaház is. Harangja van egy, fa állványon.
3. Csorvás...."(17)
Az idézet elso sora minden bizonnyal magyarázatra szorulna, de csak találgatásokra szorítkozhatunk. A filia bizonyítottan ennél korábban jött létre. Talán újjáalakításra utalhat az "újabban alakult" kifejezés. Elképzelheto, hogy ebben az évben (1852), az áttelepítés már megindult, s esetleg éppen az egyház volt, amely elso ingatlanjával az új helyre költözött, oda ahol ma is megtalálhatók ingatlanjai.Ennek azonban ellentmond a késobbiekben részletesen tárgyalt iskolatörténeti tény, hogy az iskola épületét 1843-ban építették. A keresztelési anyakönyvben, 1854-ben szereplo "Egyházi major" megnevezés, azonban hasonló találgatásokra adhat alkalmat a fokozatos áttelepüléssel kapcsolatban.Természetesen ennek a folyamatnak a pontos feltérképezése további kutatásokat kíván meg, de szerencsére jelen történetünket nem módositja alapvetoen bárhogyan is történtek az események.
Az anyagi helyzet, s az egyházi adók nagyságának érzékeltetésére álljon itt néhány jellemzo adat az 1879. február 19-i jegyzokönyvbol:
"Egyházi adó: Házzal bíró özvegyek véka búza és 50 krajczár.
Nos férfiak, zsellérek 1,2 forint
Halott utáni harangozás 10 kg gabona,
sírásás 50 kg gabona,
kicsi, (gyermek) sír esetében 40 kg gabona.
A harangozó fizetése 7 és fél köböl gabona" (18)
A köböl ebben az évben már nem volt a törvény értelmében használatos mértékegység, de ennek ellenére gyakran elofordul a jegyzokönyvekben. Egy köböl 95 kg-nak felel meg az átszámítás szerint.
A falu katolikus vallású lakói természetesen nem fizették ezt az adót, de tekintettel arra, hogy a faluban semmiféle harangja nincs a katolikus egyháznak, ezért ok is igényt tartanak a harangozásra, s hajlandóak annak díját magukra nézve is kötelezonek tartani. "A katolikusok kötelezték magukat, hogy a harangozásra és a sírásásra azonos módon fizessenek, csak hogy ki ne maradjanak a harangozásból"(19).
Emlékeztetoül annyit érdemes megjegyezni, hogy a katolikus templom csak 1926-ban épül fel, s a Czifra-major kápolnája is csak 1890-ben, tíz év múlva, nyitja meg a kapuját a hívek elott. Az egyház, tekintettel arra, hogy továbbra sem mondott le az új iskola megépítésérol igyekszik javítani anyagi helyzetén. Ez elsosorban adományokból történhet. 1880-ban Benko Mihály, kit 3 évre gondnokául választ az egyház, jelentos adománnyal járul ehhez, amikor Orbán János négy hold földjét megveszi az egyház számára 412 forintér. További vásárlásokat eszközöl az egyház is, így 1881-ben már hét hold földdel rendelkeznek.
Az iskola építése szempontjából az egyik legjelentosebb lépés, amikor Tomcsányi József, szintén 1881-ben, az iskolával szomszédos telket megvásárolja Aradszki Páltól 86 forintért, s ajándékba adja az egyháznak az új iskola felépítésének céljára.
Az 1880-as évek eleje, a jegyzokönyvek alapján, viszonylag gyors gyarapodást hoz az egyház számára. Igazolásul olvassunk bele az 1882. szeptember 10-én kelt jegyzokönyvbe melyben az egyház földjeirol rendelkezett a presbitérium:
"Az egyház sajátja 14 hold föld.
a, 5 hold tarló Gr. Károlyi adománya a temeto mellett, dinnyeföldnek osztandó, mégpedig oly módon, hogy az örökváltsági díjat és a földadót kiadja.
b, Pusztai Ádámtól vásárolt 4 hold, 2 holdanként osztassék ki (Lehoczki István, Tóth Antal)
c, Orbán Jánostól vett 4 hold egy tagban. 4 hold 18 forint 35 krajczár Maruzsán Ferenc
d, 1 hold föld 20 forint 35 krajczár Leczki István
Az 5 hold föld 550 négyszögölével osztandó ki 1 forintért"(20)
1882-ben a magtár mellett megépítik a Szent-Mihály lovának az épületet.
Az 1883. év legjelentosebb eseménye, hogy a presbitérium elhatározza magát, az új iskola építése tovább nem halasztható, ahhoz az elkövetkezo évben tavasszal hozzá kell látni. A terveket elo kell készíteni, s lehetoség szerint minden adakozót meg kell mozgatni az ügy érdekében. Az iskola a korábban már említett Aradszki-féle telken fog felépülni.
"Az építendo iskola 6 öl hosszú, 5 öl széles, 2 öl magas lesz. Tégla alapzatra készitendo, amely 2 öl"(21) - szól a presbitérium döntése.
Ez az épület jelenleg is áll, ma 1. sz. óvodája a községnek. 1884 februárjában a presbitérium megtekinti az elkészült tervrajzokat, s azokat jónak találja, azzal a kiegészítéssel, hogy az ajtót a déli oldalon a két ablak közé tegyék a mesterek. Március 30-án a terveket véglegesen elfogadják, s határozatba foglalják: "A falakhoz szükséges föld az iskola udvarából vétessék az építomester által"(22).
A költségek fedezéséhez az egyház megmaradt gabonáját eladják 8 forintért köbölenként. Augusztus közepére az iskola épülete el is készül, de a mesterek kifizetésére nem elegendo a pénz, annak ellenére sem, hogy az összes fuvart szokás szerint a hívek vállalták fel. Mivel a fizetésre hamarosan sor kerül, ezért a hiányzó összeget az orosházi Hitelszövetkezettol veszik fel. 1200 forintról van szó, melynek törlesztése negyedévenként történik.
Az iskola tehát szeptember hónapra elkészül, s valamivel tágasabb helyet biztosít a tanulóknak. Az egyház, figyelembe véve, hogy a telket a tanító úrtól kapta, ennek kárpótlásaként, a régi iskola helyiségeit számára lakássá alakíttatja. A tervek szerint ennek a munkának is el kellene készülnie még ebben az évben.
"A gondnokot megbízzák, hogy a legjutányosabban dolgozó szakembernél rendelje meg a munkát. A két kémény felhúzását, a fal, az ajtók, az ablakok, a kemence javítását átalakítását. Ha lehet még az idén, ha nem akkor a jövo év tavasszal elvégeztetni ezen munkákat sziveskedjen."(23)
A munka teljes befejezése még évekig húzódik de a legszükségesebb átalakításokat elvégzik, s a tanító úr beköltözhet az épületbe. Az építkezések jelentos anyagi megterhelést jelentenek az egyház számára, melynek következményei 1885-ben érzékelhetok.
Az eddig hat tagot számláló presbitériumot négy taggal bovítik, de még így tízen is nehezen tudnak megbírkózni a gondokkal.
Az építkezés miatt kényszerhelyzet alakul ki. Nem tudják idoben fizetni a felvett hitel után a részleteket sem. Az orosházi Hitelszövetkezet felszólítással él, mely szerint a tartozást folyó év szeptemberéig egyenlítsék ki. Tekintettel arra, hogy eme felszólitás januárban érkezik, s ekkor még a gabonát nem lehet kedvezo áron eladni, de az esedékes 50 forintot törleszteni kell, más megoldást kell keresni. T. Kovács István presbiter felajánlja, hogy az 50 forintot meghitelezi 5%-os kamat terhe mellett szeptember 8-áig.
Nem sok választásuk van, az ajánlatot elfogadják, s az esedékes törlesztést ebbol kifizetik. A felépített iskola, és a felújított tanítói lak még nincs bekerítve, hiszen fontosabb dolgokra is nehezen jutott a pénzbol.
Az udvarokat és a köz felöli utcarészt azonban be kell keriteni, s ehhez a legolcsóbb megoldást keresik meg:
"Az új iskola és a tanítói lak közt lécz rostéllyal készíttessék, észak felöl pedig a megmaradt régi ócska padokból - a kis utca felöl pedig a költségek megkímélése tekintetébol a tanító úr megengedi, hogy az általa ültetett és sajátját képezo akáczfa ültetvényeket úgy alkalmazzák, hogy a temeto árokból líczium gallyal befonatolják."(24)
Az idézethez megjegyzésképpen mindössze annyit, hogy valóban az ajándékozás során, a tanító úr csak a telket adta az egyháznak, de az azt szegélyezo fákat megtartotta magának. Tanulságos szerzodés, abban a tekintetben, hogy milyen megbecsülés járt a lassan felnövo fáknak abban az idoben. További megtakarító intézkedéseket igyekeznek foganatosítani, s ennek megfeleloen a minden évben esedékes anyaegyháznak járó 10%-os hozzájárulást kérik elengedni. Az anyaegyház megérti, milyen terheket jelent az adósságok törlesztése, s hozzájárul a kérelemhez. Ez 50 forint megtakarítást jelent az 1885-ös évre.
Az építkezés során tekintettel arra, hogy vert fallal dolgoztak, egy tekintélyes gödör maradt az udvaron. Ezt a mélyedést, amibol kitermelték a falakhoz szükséges földet, a tanítói lakásnál keletkezo hulladékokkal töltik fel. El lehet képzelni, mi maradhatot hulladék gyanánt, ha abban a takarékos világban is így jellemezték a kikerülo törmeléket: "mert egyébre nem való". A tanítói lak padlója azonban a már oly sokat hangoztatott pénz hiányában az idei esztendoben is elmaradt. Az iskolát viszont rendesen kimeszelik, kijavítják a nyár folyamán.
A novemberi presbiteri ulésen elkészítik az egyház vagyonleltárát, amely igen értékes információkat tartalmaz, s egyben azt is tükrözi milyen, megdöbbento egyszeruségben éltek az emberek.
"Beszámoló az egyház helyzetérol.
Adóalany 804
Házzal bírók 1 forint+1 véka búza+1 véka árpa
Föld után holdanként fizetendo: 4 itze
Özvegyek: 50 krajczár
Házzal nem bírók, majorosiak: 1,20 forint.
Az egyház vagyona: egy 175 font (a mértékegység nem olvasható el az eredeti szövegben) lábon álló ócska harang,
két Szent Mihály lova (halotthordozó saroglya)
Egy vályú, de rossz,
két létra,
egy meszes dézsa,
két meszelo,
egy fa véka,
3 gyékény ponyva.
Ingatlanjai: Tanítói lak (3 szoba, konyha, kamra, ól és istálló)
Kert és iskola.
Hat hold uradalmi föld (Gr. Károlyi György adománya).
Nyolc hold vett föld.
Együttesen 14 hold 1100 négyszögöl.
Egy üres, jövedelmet nem adó porta 200 négyszögöl."(25)
(Ezen volt akkor a disznópiactér, s ezen területet 1886 januárjában el adják a községnek 120 forintért.)
A fenti leltárnak van néhány érdekes tanulsága.
Eloször is kiderül belole, hogy az egyháznak van harangja, s tekintettel arra, hogy errol a harangról már az 1877-es kánonszerü látogatás jegyzokönyve is szól, valamint ebben az idoben még más egyháznak sem kápolnája, sem haranglábja nem volt a faluban, ezért ez lehetett a falu elso harangja. Igen nagy kár, hogy a késobbiekben az új harangokhoz felhasználják az anyagát, s feliratáról nem tudunk semmit. Amennyiben a mértékegység valóban font, akkor a harang tömege 98 kg-os lehetett, ami elég jelentos tömegu harangnak számíthatott a kor viszonyai között.
Másrészt meglepo a leltárban szerepel hat hold uradalmi föld, mint Károlyi György adománya, ki köztudottal katolikus vallású volt. A Czifrai Katolikus Kápolna oltárképe is az o tiszteletére, emlékére készült Szent Györgyrol. Ennek ellenére mint a falu alapítója, s mint jelentos birtokos a felekezettol függetlenül támogatta az evangélikus egyházat.
Ennek a fennálló jó viszonynak a késobbiekben is számos jelét tapasztalhatjuk, akár a templomépítésrol, akár az iskolák ügyérol van szó. Szüksége is volt erre a jóindulatra akkoriban az egyházaknak, hiszen minden évben komoly anyagi gondokkal kellett megküzdeniük. Az egyházi jegyzokönyvek gyakorlatilag ezekben az években a gazdálkodás problémáival foglalkoznak.
Az iskola építés költségeit, illetve a felvett hiteleket még mindíg törleszteni kell.
A Szarvasi Evangélikus Gimnáziumot is a helyi egyházak, filiák is igyekeznek csekély mértékben támogatni. 1886-ban 29,40 forintot adnak a Szarvasi Gimnáziumnak. Az 1872-ban kibovített és korszerubben felszerelt épület fenntartása, s további gazdagítása, nem csak a szarvasiaknak, hanem a környékben lakóknak is fontos volt, hiszen az evangélikus vallásúaknak ez az iskola nyújthatta a továbbtanulás lehetoségét, még elérheto távolságban. Az 1900-as évek elejérol fennmaradt gimnáziumi tanulmányi évkönyvekben minden évben legalább 3-4 nagyszénási tanuló neve is szerepel, igaz ekkor már felekezettol függetlenül.
Az egyház bevételei egyre inkább pénzben jelentkeznek, s ennek köszönhetoen a gabona tárolása, a csökkeno mennyiségbol adódóan, egyre kisebb feladatot jelent. A magtárat azonban nem akarják kihasználatlanul hagyni, ezért 1886 augusztusában úgy döntenek, hogy annak egyik fiókját (helyiségét), bérbe adják Dénes Jánosnak, s tole bérleti díjként évi 5 forintot kérnek. A magtár egy másik helyiségét, a délkeletit, 1887-ben gondnoki szobának alakítják át. Be is rendezik asztallal, székkel, üveges ajtót kap, kívül vastáblákkal.
Az átalakításra azért van szükség, mert ebben az évben megváltoztatja a presbitérium az egyházi adó szedésének módját. Nem kell ezentúl a gondnoknak házról-házra járkálnia, hanem minden héten egy alkalommal, mégpedig kedden, itt a gondnoki szobában szedik be az egyházi adónak való gabonát, amelyet azonnal a magtárba el is lehet helyezni.
A temetés rendje is sajátos volt még ebben az idoben, hiszen a régi hagyományoknak megfeleloen, nem minden halottnak a harangozó, ki egyben sírásó is volt, ásta ki a sírt, csak annak, akinek a hozzátartozói meg tudták, vagy akarták fizetni. Ahol erre nem volt elegendo pénz ott a rokonok ásták ki a sírt. Ebbol azután esetenként a temetoben némi rendetlenség is támadt, hiszen nem minden esetben, rendben és sorban készültek a sírgödrök. Nem véletlen, hogy a harangozó szót emelt ez ellen, s kérte a jogot arra, hogy minden egyes sírt o áshasson meg. A presbitérium, igazat adott a harangozónak, de tekintettel kellett lenni a szegényekre is , így a következo döntést hozta: " Az ásás jogát a szegényeknek meghagyják, de a harangozó jelöli ki a helyet"(26)
A temetokaput is még ezen évben (1888) renoválni kell, mert azzal fenyeget, hogy rádül valakire.
"A temeto kapu olyan gyenge, hogy kijavítása reménytelen. Új kaput kell csináltatni és a jövo tavaszon deszka kerítéssel kell körülvenni. Az ehhez való fákat a régi temetobol termeljék ki"(27)
A "régi temeto" kifejezés alatt, mint e kor jegyzokönyveiben gyakorta, még a falu északi oldalán elhelyezkedo, ma már nyomokban sem látható temetot értették. A terület közelében lakó idosebb emberek még emlékeznek arra, hogy a falunak ezen a részén még látható volt néhány sír, amikor ok még gyermekek voltak.
A már 1877-ben is megemlített harangláb, ki tudja mióta állt,s igen tönkrement, ezért 1889-ben helyette újat kell készíttetni. Az iskola kapuja mellé állitják fel az olcsó, de jó eros haranglábat, melyrol kissé sajnálkozva írják a jegyzokönyvbe: "Olyat nem tudtunk felállítani, mint a csorvási evangélikus és katolikus egyházé, mert az drága"(28)
Az egyházi telek, mely az új iskola megléte óta magába foglalja a tanítói lakot és az iskolát együttesen, keleti oldalával a kis utcára néz (ma Október 6 utca). Ezen az oldalon csak az ideiglenes sövénykerítés volt, s ezt tovább nem nézhették, helyette újat kellett készíteni, s ennek érdekében a fákat, melyek eddig a kerítést is képezték, ki kellett szedni. A kerítés még ezen évben el is készült.
1889 december 1-jén Veres József az orosházi anyaegyház lelkésze látogatást tesz a faluban, a leányegyháznál. Úrvacsora osztás után ellenorzi a tanító iskolai tevékenységét is. Biztosan tudomására jutott, hogy az iskolai mulasztás igen magas. A mulasztás együtt jár a tanulmányokban való lemaradással is. A következokben kirajzolódik elottünk az akkori lakosság szociális helyzete, a már máshol megírt és Békés megye számtalan kistelepülésén fellelheto földnélküliség okozta nyomorúság. Tudósítson hitelesen a korabeli feljegyzés:
"A község területén 200 házszám van (200 telek került kiosztásra, s mindegyik egységesen, utcák nélkül lett megszámoszva. Ez egyben azt is jelenti gyakorlatilag, hogy 200 ház van a faluban. Ezt a korábban idézett házszámok, melyek a keresztelési anyakönyvben találhatók szintén igazolják.) A lakosságból, tehát a 200 házban lakóból 35-nek van földje, a többi napszámos. Fél, vagy egynegyed telken háztájuk van. A napszámos családoknál a ruhát és az élelmet a legboségesebb termés idején is alig tudják megszerezni gyermekeik számára. A szülok a fo munkák idején (tavasszal, összel) tuskózás, acatolás, legeltetés, kukoricatörés, szárvágás, napszámba küldik gyermekeiket. 146 tanuló jár iskolába. (Mindez egyetlen tanító mellett !) A tanév október 8. napjától, január 7-ig a mulasztások száma 6305 félnap. egy gyermekre 125 félnap esik ezen ido alatt. A mulasztások miatt kirótt büntetést a község elöljárósága, a nép nagy szegénysége miatt nem tudja beszedni. A lakosság az uradalomnak az örökváltságot kifizette."(29)
A falunak, s azon belül az evangélikus híveknek, hasonlóan sok más kis filiához nincs temploma. Az istentisztelet az iskolában zajlik, a harangláb pedig helyettesíti a templom tornyát. Nem jelenti azonban ez azt, hogy nem is szeretnének saját templomot. A jegyzokönyvekben a templomépítés gondolata eloször 1891 januárjában vetodik fel, azon esemény kapcsán, hogy Gr. Károlyi Gyula 1 hold földet adományoz az egyháznak templomhelyül. Nem tudjuk hol lehetett ez a hely, de bizonyosan nem ott ahol ma áll a templom, mert már az adományozás pillanatában megindul a tárgyalás a községgel a földcsere ügyében. Olyan területet szeretnének, amely alkalmas lehetne a templom felépítésére. Érdekes idobeli egybeesés ez, hiszen 1890-ben Gr. Károlyi Gyula az, aki a falu elso katolikus kápolnáját létrehozza a Czifra-majorban, miként errol a katolikus egyház történetével foglalkozó tanulmányban részletesen olvashatunk.
A templomépítés csak terv, de a tanítói lak felújítása, meg is valósul. A tanítói lak, ma lelkészlak, ekkor fogja elnyerni azt az alakját, mely a századfordulón túl egészen a 60-as évekig megmarad. Sokan emlékeznek még erre az épületre ma is a faluban. A tanítói laknak 1892-ben még zsupfedele van, amely egy-egy derekasabb zivatar után beázik. Ezt történt akkor is (1892-ben). Egy zivatar olyan erosen megrongálta, hogy annak javítása már lehetetlen lett volna, különös tekintettel arra, hogy padlása is nádból volt. Ezért döntenek úgy, hogy a tetot le kell bontani, a falakat meg kell magasítani, a padlást lécezni, valamint az épületet széles tornáccal kell kiegészíteni, s azt megfeleloen kikövezni.
Az elvégzendo munkához Gr. Károlyi Gyula örökösei és id. Dáni József nagyságos igazgató úr 2000 faltéglát és 5000 vályogtéglát ajándékozott. A fal eredetileg szintén vályog lehetett, mert annak minoségére minden felújítás alkalmával panaszkodtak a mesterek. A munka elvégzésére Tóth András építo mester kap megbízatást az egyháztól, s vele meg is kötik a szerzodést 1892 április 10-én. A munka megkezdése elott 100 forint eloleget, s annak befejezésekor 500 forintot fizetnek a mesternek.
A munkát el is végzi, ennek köszönhetoen már új tetoszerkezettel és zsindellyel indul a télnek az épület. A régi ablakokat, ajtókat újakra cserélik, s a már sok-sok éve húzódó padlózásra is sor kerül. A lakószobát a konyhából megnagyobbították és három új kéményt is készítettek. Kedvezo év ez a lévitára nézve, hiszen nem csak a tanítói lakot sikerült felújítani, de a már sokszor kérelmezett, de meg nem kapott 12 forintos tiszteletdíjat is megszavazza a presbitérium.
A tiszteletdíjjal kapcsolatos vita még 1887-re nyúlik vissza. Ebben az évben Tomcsányi Józsefnek, ki akkor már 18 éve lévita tanító a községben, 12 forint tiszteletdíjat javasolnak, de végül csak 6 forintot szavaznak meg. Emiatt 1889-ben, amikor még mindíg ugyanennyi a tiszteletdíja le is mond az egyházi jegyzoségrol. Igaz késobb mégis marad jegyzonek, hiszen mi mást is tehetne. 1892-ben azonban nem csak a tiszteletdíját de a fizetését is megemelték, s ezt terményben, árpában és búzában fizették ki.
Az építkezés, mint azt már korábban láthattuk, bármilyen kis volumenu is volt, meghaladta az egyház anyagi lehetoségeit. Ismételten hitel felvételére voltak szorulva. Az Orosházi Népbanktól 300 forintot vesznek fel. Augusztusban számadást készítenek az építkezés miatt felmerült költségek elszámolására:
"A régi anyagok eladásából származó bevétel 113 forint 23kr.
Kiadás: fuvar, napszám 187forint 63kr.
Ácsmunka és anyagok: 1179 forint 83kr.
Összes költség: 1367 forint 46kr."(30)
Még elhatározzák a tanítói lakáshoz kamra és ól építését is, valamint az épület végdeszkázása és festése is tervbe volt véve. Arról, hogy sikerült-e mindezt megvalósítani nem tudunk biztosat.
A leányegyház a község lakóinak szegénysége miatt többszörösen is szegény volt. Igaz volt rá az a mondás: Aggasztó de, igaz, hogy betegséget, sántaságot, szegénységet senki el nem tagadhat.
1893. évben, annak is január havában az orosházi anyaegyház ulést tartott és az egyházi közgyulés jegyzokönyvének 4. pontja a következo határozatot tartalmazza:
"A filiák tanítóitól elveszik a lévitai munkát. Záros határidot tuznek ki a papi állomás létesítésérol."(31)
A január 8-án megtartott nagyszénási egyházi gyulés ennek megfeleloen már ezt a feladatot mérlegeli és számbaveszi milyen lehetoségek vannak, lehetnek az anyaegyház létrehozására. Anyagilag az egyház nem áll olyan jól, hogy ezt elbírja. Az évi bevételük mindenestül 1004 forint. A párbérekbol annyi jön be, amennyi kinn is marad. A papi állás létesítéséhez lelkészlak is kell, imaház, mert eddig az iskola terme szolgálta ezt a faladatot. Külön jelentkezik a tanítói fizetés is, hiszen a két feladat az anyásodás esetén különválik. A párbérek emelése nem ajánlatos, mert az emberek nem bírnak el nagyobb terheket. A bánfalvai párbér emelés is sikertelen kisérlet volt nemrégiben. Az iskola fenntartása is gondot okoz, így szívesen átadnák a községnek. Az iskola futése sincs megoldva, nem állandó, s legfoképpen nem megbízható. Ehhez tudni kell, hogy az iskola termét is kemencével futötték, amihez szalmát, futoanyagot a késobbi kályhához is a tanulók szülei, a fát a tanulók hordták össze. Még az 1920-as években is a gyerekek reggelente két, három darab fával a hónuk alatt mentek az iskolába és a nagyobb gyerekek végezték a futést.
Téli ido lévén elég derekasan jutott csapadék a falura is, s bár a község területén az agyagos talaj nem jellemzo, de a jó fekete föld is igen mély sárrá tudott dagadni. Olyan sárosak voltak esetenként az utak, hogy az utca egyik oldaláról a másikra is csak nagy üggyel-bajjal lehetett átjutni. Emiatt a község képviselotestülete kötelezové tette, hogy mindenki a háza elott és az átjárókra pallókat, deszkapallókat köteles lefektetni. Ennek megfeleloen az egyház épületei körül is 5/4-es deszkapallót fektetnek le.
1894-ben ismételten napirendre kerül az iskola átadásának problémája. Levelet intéznek a presbiterek a községi képviselo testülethez, azzal a kéréssel, hogy az iskolát vegyék községi kezelésbe, muködtessék mint községi iskolát. Az épületet tulajdonjoguk megtartása mellett, méltányos módon használatba adnák a községnek. A kérést eloször az elöljáróság elutasította.
Tulajdonképpen ez egy nehezen megoldható probléma, hiszen az iskolát és az egyházat is ugyanazon embereknek kellene fenntartani, ugyanazon adózó lakosságnak. Ha pedig az eddig a zsebébol nem tudott elovarázsolni több pénzt, akkor amikor az egyházé volt az iskola, akkor honnan tudna most többet külön az egyházra és külön az iskolára ?
A presbitérium nem nyugszik azonban bele az elutasító válaszba, s ismételten beadványban kérik az egyházi iskola megszüntetését, és a községi felállítását. E második, a Közigazgatási Bizottságnak megküldött kérelem megtette hatását, meg a Népiskolai törvény V, fejezetére való hivatkozás is, mely szerint a község köteles iskolát fenntartani. A kérelmek szövegére, a késobbiekben, az iskola történetének összefoglalásakor még részleteiben visszatérünk. Az orosházi anyaegyház 1894 decemberében szintén hozzájárul a felekezeti iskola községivé alakításához. Az iskola fenntartásával kapcsolatos vita végére 1895-ben kerül pont, amikor a község átveszi az iskolát, és tanítóját egyaránt, július 1-tol. A községi elöljárósággal megállapodva a szerzodést az esperes úrhoz is felterjesztik.
Talán az iskola körüli mozgolódásnak is köszönheto, hogy még ebben az évben látogatást tesznek az iskolánál Medvegy János és Kovács István presbiterek. A tanító barátságos figyelmeztetésben részesül, hogy tanítványait ne hagyja magukra. "eddig 25 évig jól megvoltak, ne kelljen ezt jelenteni."(32) A megbeszélés zárszava: "Úgy legyen !"
A problémát minden bizonnyal az okozta, hogy a lévita tanító a tanítási ido alatt temetett is, persze ezt a lehetoségekhez képest úgy kellet megoldania, hogy a tanítási ido alatt ne vállaljon temetést, búcsúztatást. A temetésen is kettos minoségben volt jelen, mint búcsúztató és mint kántor is. Valószínuleg megesett, hogy a tanítási idobe eso temetésekkor a nagyobb gyerekekre hagyta az iskola tanulóit, s ezért kapta a figyelmeztetést.
Ugyanebben az évben az iskolához egy ellenorzo foorvos is eljutott, mégpedig Békés vármegye foorvosa, aki az iskolánál biztosított egészségügyi feltételeket vizsgálta. A vizsgálat hatására megnagyobbították az árnyékszéket és a tanteremben csappal ellátott vizesedényt helyeztek el a kézmosáshoz. A vizesedény is okozott némi huzavonát, mivel az egyház már nem, a község meg, még nem akarta elkészíteni. Így azután kompromisszum született, a község készítette el az egyház költségén !
Az 1895-ik esztendo jelentos állomás a Nagyszénási Evangélikus Egyház életében, hiszen abben az évben válik anyaegyházzá. Nagyszénásra látogat Veres József orosházi igazgató lelkész. A presbitériummal ismerteti, hogy a lelkészi fizetésre a zsinati törvények érvényesek, melyeknek megfeleloen a lelkész fizetése nem lehet kevesebb 800 forintnál. Tekintettel az oly sokat emlegetett nehéz anyagi helyzetre, a jövendobeli lelkész fizetését az alsó határnak megfeleloen 800 forintban határozzák meg. A továbbiakban megtárgyalják az egyház által nyújtott szolgáltatások díjait az alábbiak szerint:
"Stólák:
Keresztelés 20 krajczár
idegen illetoségutol 40 krajczár
idegen vallásútól 1 forint
Temetés imádsággal 1 forint
halotti búcsúztatással 2 forint
Esketés rendes napon, kedd délelott 1 forint
vegyes párnak 2 forint
más idoben esketés 5 forint, de ennek fele az egyház kántorát illesse meg.
Tomcsányi Józsefnek ki folyó év július 1-tol a községtol nyeri fizetését, mint tanító, mostani javadalmazása kiegészíttessék 120 forint fizetésre, kántori és hitoktatói címen. A lelkész a tanító fizetését havonként elore teszi folyóvá"(33)
December 22-én istentisztelet után a gyülekezeti közgyulésen Veres József lelkész bemutatja Áchim András esperes lelkészt, aki az alábbiakat közli: "....a nagyszénási evangélikus gyülekezet kérelmét, mind a békési esperesség, mind a bányakerület kedvezoleg terjesztette a gyülés elé, s ennél fogva az anyagyülekezetté alakulást az illetékes egyházi hatóság megengedte és elrendelte. Felhívja a közgyülést egyházi felügyelo megválasztására."(34)
A közgyülés ezek után egyhangúlag Torkos Kálmánt választja meg felügyelonek, aki a felajánlott nyilvánvaló bizalmat, az állást elfogadja. Igéri, hogy teljes erejébol, tehetségével és tudásával a gyülekezetért fog dolgozni. Leteszi az esküt, majd az elnöki szék elfoglalása után megkezdi muködését.
A világi elnök megválasztása után a következo legfontosabb feladat a lelkészválasztás volt. A lelkészválasztás menetét az egyházi szabályrendelet 5. pontja szabályozza, miszerint a szavazók névsorát, Torkos Kálmán elnöklete mellett, Tomcsányi József, Medvegy János, Dimák István, Benko Mihály egyháztagok összeírják és ezt az adózók névjegyzékével egyetemben a lévita hivatalban közszemlére kifüggesztik. A lelkész személyére jelöléseket tesznek, Áchim András esperes, valamint a közgyulés is. Az esperes úr levélben teszi meg jelölését, miszerint a nagyszénási lelkészi állásra tekintetes Okályi G. Adolf, Harsányi István és Plavecz György urakat javasolja.
A közgyulés tekintetes Klár Béla orosházi hitoktató lelkészt javasolja. Az eredeti szövegben Klár Béla titulusa tanító, de ezen biztosan hitoktatót értettek. A választás napját 1896. január 12-ére tuzik ki. Miként ezt az Orosházi Újság hírül is adta 1896. január 12-i számában:
"Lelkész választás Nagyszénáson
N.-Szénáson ma lesz az evang. lelkész választás Veres József esperes elnöklete mellett."(35)
A megtartott választáson a lekészi megbizatást Klár Béla orosházi lelkész nyerte el. A beiktatási ünnepségre 1896. február 9-én került sor ünnepélyes keretek között.
Olvassunk most bele ismételten az Orosházi Újságba, mely e jeles eseményrol 1896. február 16-i számában a címlapon tudósít.
" A nagy-szénási pap beiktatása.
Az orosházi ág. hitv. ev. gyülekezet egyik legnagyobb leányegyháza filiája, - a nagy-szénási, - foképpen Orosházáról oda vándorolt ág. evangélikusok által alapíttatott. A buzgó és vallásos szénási nép megnyugvással vette anyagyülekezete azon törekvését, hogy a leányegyházból - legyen végre anyagyülekezet ; s mint ilyennek legyen megválasztott lelkipásztora.
A jó n.-szénásiaknál az anyásítás könnyen ment, a papi hiványt is minden nehézség nélkül a zsinati törvények értelmében megállapították. Legyen rajtuk Isten áldása és virágozzék az új eklézsia.
Elérkezett a papválasztás! Nem voltak pártok, nem volt senki, a ki a kezdo gyülekezet békéjét, s a hívek egyetértését alattomos utakon és módokon megzavarta volna; hála a nép összetartását megtartó Istennek s meleg elismerés a jobbaknak és vezetoknek. Egy új, a kezdet nehéz éveit élo gyülekezetben fontos dolog a hívek összességének együtt érzése, összetartása és békés egyetértése. A szeretet hassa át a hívek lelkét; legyenek bizalommal papjuk, felügyelojük és egymás iránt: akkor kis egyházuk fejlodni, virágozni, gyarapodni fog: akkora jó Isten áldása nem marad el, akkor a jövoben vettett hit valósulni fog.....
Ha valahol egy új gyülekezet alakíttatik, elso sorban is választ magának a világiak közül - felügyelot. A n.-szénási gyülekezet felügyeloje Torkos Kálmán; egy osrégi dunántúli protestans család sarja a mely család tagjai közül sokan szolgálták, mint világiak, mint papok és tanítók az evang. egyháznak ügyeit. - Jobb választást a gyülekezet nem tehetett.
A kisded gyülekezet elso papjául Klár Béla választatott meg. Az évek hosszú során át muködött Orosházán mint káplán 3- mint tanító 9 évig. Ismertük mindnyájan. Kiváló ékesszólással áldotta meg az ég; finom megnyero modora és jó szíve, barátság szeretete, nyílt oszintesége ismeretes azok elott a kik érintkeztek vele, a kik barátjai voltak......
A választás egyhangúlag történt. A mi lelkének örömét csak fokozta. Egyhangú megválasztása biztosíték arról, hogy a kis gyülekezetre szebb jövo fog virradni.
Klár Béla nagy szeretetnek örvendett orosházán, a mirol folyó évi február 9-én - a beiktatási ünnepélyen - is meggyozodhettünk. orosházáról barátai közül igen sokan kirándultak; megjelentek Horváth Károly kir. közjegyzo és dr. Bodoki Zoltán járási foszolgabíró is; a tekintélyes polg. olvasókörbol számosan; az iparosok közül is sokan, az iparos ifjak küldötteit is ott láttuk. A n.-szénási gyülekezet kicsinye és nagyja; a Károlyi uradalom derék gazdatisztjei; a szomszéd gyülekezetek küldöttjei és papjai mind-mind megjelentek a lelket felemelo, egyszeruségében is magasztosbeiktatási ünnepélyre.
A beiktatást Veres József esperes, országos képviselo és orosházi lelkész végezte. A hatalmas beiktatási beszéd mély benyomást gyakorolt a megjelent gyülekezetre. - Az iskola - a mely a templom felépítéséig - templomul is szolgál, zsúfolásig megtelt áhitatós, buzgó és érdeklodo hívekkel és vendégekkel; kívül az ablakok is tele voltak hallgatókkal.
Az új pap remek egyházi beszéddel köszöntött be; a választott szent leczke kapcsán fejtette ki lelke ho érzeményeit, s jelölte meg az irányt, a melyet követni, s vázolta az utat, a melyen haladni fog...
Délben közebéd volt, a melyen részt vettek százötvennél többen, szebbnél-szebb, lelkesebbnél-lelkesebb felköszöntoket hallottunk...."(36)
A lekész megválasztásával és hivatalba iktatásával lezárul a kis hitközség fejlodésének egy jelentos szakasza. A hajdan telepes faluban létrejött filiából anyaegyház lett, az egyszerre ezer feladattal küszködo lévita gondjai, bár megosztva, de ezentúl a lekész vállára nehezednek.
"Látom, hogy vége lesz mindennek, ami megvan,
de a Te parancsolatod végtelen."
(Zsolt. 119, 96)
5. Az evangélikus felekezeti iskola története a községi iskolává alakulásig
Bár az elozokben számtalan olyan adatot olvashattunk melyek az iskola történetéhez kapcsolódnak, nem felesleges talán egy helyen, rendszerezetten összefoglalni az egyházi iskoláról szerzett információkat.
Az iskola községi iskolává alakulása után az egyház már jóval kevesebbet kellett, hogy áldozzon erre az intézményre, s a nagyszénási állami iskolák történetének megírása egy másik tanulmány témája lehet, ezért itt az 1895-öt követo korszakkal külön nem foglakozunk.
Az elso írásos emlék, amely az evangélikus iskola létére utal 1836-ból való. Az 1836 június 26-án kelt kánonszeru látogatási jegyzokönyvben, mely Orosházán készült, a Nagyszénási Filiáról írva, megemlítik, hogy a lévita az istentiszteleteket az iskolában végzi. Amennyiben teljesen helytállónak fogadjuk el a jegyzokönyv szövegét, akkor azt is el kell fogadnunk, hogy a kis telepítvényes faluban, ahol minden épület csak alkalmailag, rövid idore volt felépitve, létezett egy épület, vagy kunyhó, amelyben a lévita tanított és ünnepi alkalmakkor, valamint vasárnap megtartotta az istentiszteletet is. Sajnos semmit nem tudunk arról hol állhatott, s hogyan nézhetett ki ez az épület, ha egyáltalán létezett. Elképzelhetonek látszik, hogy a szövegben a bánomfalvi (Gádorosi) iskolára gondolnak, mert a két filiát együtt említik a szövegben. A gádorosi, akkor bánomfalvai iskola ekkor már létezett, hiszen még 1829-ben hozzák létre az evangélikus-református iskolát a községben.
Ezzel összhangban a késobbi egyházi jegyzokönyvek nem is erosítik meg ennek az iskolának a meglétét, hiszen több oldalról is bizonyítottan 1841-re teszik az iskola felállításának dátumát.
Arrol tanuskodik a Nagyszénási Filia korábban már idézett jegyzokönyve is 1877-bol, miszerint: "Az iskolát 1841 óta az evangélikus egyház tartja fenn, s ez továbbra is így lesz."(37)
Másrészt ebben az évben szólítják eloször tanítónak a lévitát, Gyori Imrét az orosházi anyakönyvekben is (lásd 3. fejezet).
Harmadsorban az "Orosháza" címu , 1844-ben kiadott könyvben, a szerzo, Balassa Pál Nagyszénásról, az alábbiakat írja:
"Az orosházi anyaegyházhoz leányítva van:
b./ N.Szénás 806 lélekkel n.Károlyi gr. Károlyi György ö.n. pusztáján, szerzodéses jobbágyságbúl álló tanya-közönség. Van imaháza és iskolája, lévitája, ki egyszersmind tanító is."(38)
Elfogadhatjuk tehát, hogy a szénási filiában legkésobb 1841-tol létezik az egyházi iskola. Az iskola fennállása ezáltal bizonyítottnak látszik, de az, hogy ez az iskola, illetve maga az épület hol állhatott, erre a kérdésre nehéz megbízható választ adni. Ha elfogadjuk, hogy a falut 1854-55-ben telepítik mai helyére, ebbol az is következik, hogy az iskola épülete is más volt az áttelepítes elott és az után. Elgondolkodtató azonban a korábban szintén említett "egyházi major" elnevezés, mely egyetlen jelenleg ismert helynévvel sem azonosítható. A Nagyszénási Filiában 1876-tól vezetik a jegyzokönyveket, ennek megfeleloen az azt megelozo eseményekrol csak közvetlen információink lehetnek. Bizonyosnak látszik azonban, hogy a faluban, a mai helyén álló "régi iskola" épülete (ma többszörösen átalakítva lelkészlak) nem 1876-ban, hanem azt megelozoen , jóval korábban épülhetet, hiszen az 1870-es években mint "régi iskolát" emlegetik, amelynek 1877-ben el is törik a mestergerendája.
Nagy valószínuséggel ez az épület 1843-tól áll, s már eredetileg is mint iskolát, illetve mint tanítói lakot építik meg. Erre utal Fecske Pál lelkész 1961-es jegyzokönyvi bejegyzése, mely szerint "a lekészlak 118 éves"(39). (1961-ben ) Községünk központjának ezen régi épülete
ma már 150 éves is elmúlt, s könnyen elképzelheto, hogy a jelenlegi falu elso épülete volt hajdanán. Így a rajta elhelyezett emléktábla mellett, magára az épületre is némi büszkeséggel nézhetünk fel.
A hajdan volt iskola a mai lekészlak régi magja. Ha az 1961-ben, az átalakításhoz készített tervrajzot tanulmányozzuk, akkor azon világosan látható, hogy eredetileg az épületnek csak a nyugati része állt. Hasonlatosan a klasszikus régi parasztházakhoz, hosszan elnyúló, téglalap alaprajzú épület volt. Megközelítoleg 15 m hosszú és 5,5 m széles. Azt sajnos nem lehet biztosan megállapítani a tervrajz alapján, hogy, az épület hogyan tagolódott helyiségekre, hiszen az új iskola megépülése után megváltoztatták, vagy megváltoztathatták a belso elosztását. Akkor került kialakításra három helyiség, melyek mindegyike 5,5 m széles volt, hosszuk rendre 6, 5 és 4 m volt. A fal anyaga vályog és teljesen elüt a késobbi hozzáépítésektol. Az is jól kiveheto a rajzon, hogy a falakat a késobbiekben megmagasították, s ekkor már más falazóanyagot használtak. Ez a falmagasítás az 1892-es átépítés emléke, amikor fél öllel (3 sukkal) megmagasították az épületet, s ezzel egy idoben új tetozetet is kapott.
Mindezeket összefoglalva, az elso iskola felállítását bizonyosan 1841-re tehetjük, de az épületrol, amelyben az oktatás megindult nem tudunk biztosat mondani, csak annyit, hogy 1843-ban már a jelenleg lelkészlakként ismert épületben muködött. A meghatározhatatlan két éves idotartamra talán a késobbi kutatások fényt deríthetnek.
A vasárnapi ismétlo iskola felállítása 1877-ben kerül eloször napirendre. Az egyházi gyulés el is határozza a létrehozását, de a túlzottan magas tandíj, 50 forint miatt, az iskola nem indul meg ebben az évben. A vasárnapi ismétlo iskola felállításáról 1878 január elsején ismét dönt az egyházi gyulés. A tandíj az 1878-as évre 20 forint. A tanítandó tantárgyak: írás, olvasás, számolás, az életben eloforduló okiratok.
Arról, hogy ebben az évben megindul-e az oktatás nem tudunk semmit, az azonban bizonyos, hogy 1879 elso vasárnapján megkezdodik a tanítás. Igy a hat elemi iskola kijárása után még hároméves ismétlo iskolát is végezhettek a tanulók. Az ismétlo iskolák felállítását az 1868. évi XXXVIII. T. c. értelmében minden tanköteles koron túli gyermek (fiu és lány) 15. éve betöltéséig köteles látogatni. ennek jelentosége olyan kisebb helyeken volt, ahol az elemi iskola elvégzése után nincs módjuk továbbtanulni. Gyakran az ismétlo iskola óráit este tartották. Nagyszénáson a másik lehetséges megoldás a vasárnapi iskola mellett döntöttek, egy tanító lévén a faluban. Az oktatás hetente öt, nyáron két órára terjedt. A tanítást vasárnaponként délelott 10-12 óráig tartották.
A növendékek száma, ebben az 1879-es elso évben 25-30 volt. Nem élt meg azonban hosszú idot ezen intézmény, mert 1880 januárjában beszünteti muködését.
1884-ben felépül az új iskola, mely ma az I. sz. óvodája a falunak. Az iskola, ma óvoda méretei tökéletesen megegyeznek az eredetivel, tehát bovítésre nem került sor a késobbiekben sem, természetesen a belso elrendezés az idok folyamán változhatott.
Az iskola felszereltségérol az 1885-ben készült vagyonleltár jellemzo képet ad:
"Taneszközök:
Két fekete fa tábla,
két föld abrosz,
Európa és Magyarország földtérképe egy földgömb"(40)
Az 1890-es évek elejére az esperesség határozata, és a hitközség saját tervei alapján is az anyaegyházzá válás a hosszú távon meghatározó cél. Ennek azonban komoly nehézségei vannak, elsosorban anyagi jelleguek. A megtakarítás egyik lehetséges formája, hogy a viszonylag sok pénzt igénylo egyházi iskolát a község kezelésébe adják át, ezáltal az iskola fenntartási költségei mellett a tanítói fizetést is a lelkész javadalmazására fordíthatják.
Ez a gondolat eloször 1893-ban kerül megfogalmazásra, s kerül be az egyház jegyzokönyvébe. Ebben az évben azonban, nem tesznek még konkrét lépéseket az átalakítás érdekében. 1894-ben azonban amikor az anyásítás már elkerülhetetlennek látszik, nem halogathatják tovább az iskola sorsának rendezését sem. Kérvénnyel fordulnak a Községi Képviselo Testülethez:
"Tekintetes községi Képviselo Testület !
Mi helybeli ágost. hitv. evang. leány egyház presbiteriuma, tekintve, hogy anyagi viszonyaink sokkal szerényebbek, sem, hogy a Közigazgatási Bizottság egy másik iskolának felállítására vonatkozó rendeletének eleget tehetnénk, tekintve továbbá, hogy az esperesség és orosházi anyaegyházunk azt követeli, s meghagyta, hogy 1894-év végéig anyaegyházzá alakuljunk, a minek meg akarván felelni, azt tenni csak úgy vagyunk képesek, ha a község az iskolázást vállainkról leveszi.
Tisztelettel kérjük a Tekintetes Képviselo testületet legyen szíves a helybeli evangelikus leány egyházban fennálló iskolát, községi iskolának átvenni, a községben a szükséghez képest a törvény értelmében a község költségén iskolákat felállítani.
Részünkrol szívesen nyújtunk segéd kezet abban, hogy a községet a nagyobb költségtol meg kíméljük a mennyiben mostani iskola épületünket a tulajdonjog fenntartásával, s egyházunkra nézve méltányos feltételek mellett használatra át adjuk nem szeretnok, ha a Képviselo testület elutasító végzése következtében iskolánkat bezárni, s az egész terhet a községre hárítani kényszerítetnénk
- alázatos szolgái:
Kelt Nszénás 1894 január 13.
Tomcsányi J. egyházi jegyzo
Demcsák Mihály
Soós Mihály
Szula Sándor"(41)
A képviselotestület azonban visszautasítja a kérelmet, 1894 március 17-én hozott határozatában:
"Minthogy az egyház tanács által azon körülmény, miszerint az egyház iskoláját fenntartani nem képes nem is állítatik, de a község egyébbként sem lenne ezt képes fenntartani, mivel törzs vagyona nincsen, s a kivetendo 5% toli iskola adóból tekintve hogy a nagybirtokosok nagyrésze saját iskolát tart fenn, melynek költsége állami adójának 5-ját (5%-át) fedezi-alig nyerne évi 300 ft fedezetet, a mely összegbol pedig iskolát fenntartani lehetetlen, a Község Képviselo testülete az említett iskolát átvenni nem hajlandó, mirol nevezett egyház tanács értesítendo.
Kmfent.
A kivonat hiteléül. Nszénáson 1894. március 20.
Torkos Kálmán jegyzo."(42)
A visszautasítás azonban, nem találhatott megértésre, hiszen az egyháznak az anyásítás felé vezeto úton nem volt más lehetosége, mint az iskola terheitol megszabadulni. Kérelemmel fordulnak tehát másodfokon a Közigazgatási Bizottsághoz, az alábbiak szerint:
"Tekintetes Közigazgatási bizottság !
Az orosházi ágost. hitv. evangelikus anyaegyháznak Nszénás községben leányegyház 1893. augusztus 26-án az anya egyház által oda utasíttatott, hogy az 1894-ik év végéig igyekezzék rendes papi állomást létesíteni, s íly formán anya egyházzá alakulni, mert részint híveink sokasága, részint pedig az anyaegyháztól távolsága miatt Orosháza otet kelloen gondozni képtelen, minél fogva a vele szemben az eddigi viszonyok 1894 év végével tovább fenn tartani nem hajlandó.
Orosháza ezen elhatározását az 1893-ik év aug. 29-én Szarvason tartott esperességi közgyulés is tudomásul vévén az annyival inkább helyeselte, mert köztudomás szerint 50 éve inmár elmúlt annak mióta ezen egyház a szénási híveket, a nélkül, hogy ezek az anyaegyház szükségeihez bármivel is járultak volna, tole telhetoleg gondozza.
A Nagy Szénási leányegyház e szerint azon kényszer helyzetbe jutott, hogy kebelében papi állást szervezve magát anyagyülekezetté alakicsa.mivelhogy pedig ezen saját maga által is óhajtott anyaegyházzá alakulást csak az esetben képes megvalósítani, ha az eddig teljes ereje igénybevételével fenntartott felekezeti iskoláját községivé változtathatja a végre f. év január 23-án folyamodott a nagyszénási községi képviselo testülethez, kérve azt az iskola átvételére, de az e kérelmét az egyháznak vissza utasította.Miután pedig ott hol a felekezet gyengesége folytán a közoktatás törvényeknek megfelelo iskolát fenntartani képtelen, vagy mint jelen esetben egy általán nem akar, a Népiskolai törvény V. fejezet 23. paragrafusa szerint a község köteles a szükséges népoktatási tanintézeteket fölállítani, az egyház a nagyszénási képviselotestület ezen határozatában meg nem nyughatik ezennel kéri a megyei Tekintetes Közigazgatási bizottságot, kegyeskedjék a sérelmes visszautasító határozatot megsemmisíteni, s Nagyszénás községét utasítani, hogy kebelében községi iskolát, vagy mint annak szüksége mutatkozik iskolákat állítson.
Mely kérelmünk után vagyunk Tek. Közigazgatási bizottságnak
Nszénáson 1894. május 1-én alázatos szolgái presbiterek"(43)
Bár errol a jegyzokönyvek nem szólnak, de ezen kérelem már megtette hatását és a község képviseloivel sikerült megegyezni, az elso kérelem feltételeinek megfeleloen. Az iskola épületét az egyház a községnek a tulajdonjog megtartása mellett, használatba adta, azzal a megkötéssel, hogy amennyiben az egyház az iskola fenntartását vissza kívánná venni, akkor az ingatlan ismét az egyház javára száll vissza. Erre azonban soha nem kerül sor, mivel a község a tankötelesek számának növekedésével, nem volt képes az iskolát üzemeltetni, ezért azt 1898-ban állami kezelésbe adta.
"És amit könyörgésetekben kértek,
mindazt meg is kapjátok, ha hisztek."
(Máté ev. 21,22)
6. A templomépítés korszaka
A megvalósult eredmények vonzzák az új célokat. Az anyaegyházzá válás után szükségszeruen felvetodik a templomépítés gondolata is. Nem mintha korábban nem szerettek volna a nagyszénási hívek templomot, de a mindig szukös egyházi kassza nem tette lehetové. Az anyaegyházzá válással sem nottek jelentosen a bevételek, de erosebbé vált a hajtóero, hiszen miképpen állhatna egy egyház sokáig templom nélkül.
Klár Béla lelkész megválasztása után, a lelkész családja értékes adományokkal járult hozzá az egyház gazdagításához. Özv. Mikszics Antalné Klár Emma ezüst úrvacsora kelyhet és tányért adományoz. Kálmán Edéné Klár Emma bársony oltárterítot ajándékozott.
A lekészi hivatalt, az eloírásoknak, s a kor igényeinek megfeleloen be kell rendezni. Ennek megfeleloen könyveket, könyvszekrényt, nyomtatványokat, írószereket kell beszerezni. Megrendelik az egyházi pecsétet is. Az egyházi tanács tekintettel a megnövekedett feladatokra még három taggal kiegészülve immár hat tagot számlál. Abban is megállapodás születik ekkor, hogy a presbiterek fele 3 évente kisorsoltassék.
Ez év folyamán, a volt anyaegyház nevében Okályi Adolf segédlelkész kéri az anyakönyvek beszállítását Orosházára. Eme kérést az év folyamán többször is megismétli, mibol következik, hogy kérésének nem tettek eleget, az anyakönyveket nem adják be. Ennek oka világosan meg is van indokolva a jegyzokönyvekben. Miszerint az orosházi egyház, akkor még anyaegyháza Szénásnak, részben azért is szorgalmazta a leányegyház megszunését, hogy ok ne dolgozzanak térítés nélkül. A beírások, másodlatok kiadása stb. Ha az anyakönyveket beszállítanák, akkor ismételten be kellene mindezekért járni Orosházára.
A kántortanító stóláját forintban határozzák meg. A búcsúztatás díját rábízzák, de arra megkérik, hogy forintnál többet ne kérjen senkitol. Egyúttal rendezik a volt lévita tanító, Tomcsányi József 1896 január 1-ig végzett lelkészi teendoiért járó fizettséget is. Tekintettel arra, hogy ettol az évtol kezdodoen az adózás pénzben történik a hívek részérol, ezért az adónak megfelelo termény értékét pénzben határozzák meg.
1896 a milleneum éve, s ez a jelentos évforduló még ebben a kis hitközségben sem marad megünneplés nélkül. Május 10-én milleneumi istentiszteletet tartanak az imaházban. Az ünnepi istentiszteleten megjelennek a község elöljárói is. A környezo majorokból jelen vannak az uradalmak tisztségviseloi teljes számban. Az imaházat méltóképpen feldíszítik, az alkalomnak megfeleloen.
Ugyan a templom építése még csak terv, de az imaházba egy harmóniumot szeretnének vásárolni, hogy az istentiszteletek fényét ezzel is emeljék. Az egyháztanács végül elhatározza, hogy megvásárolja egy szegedi orgona készíto mester által ajánlott G. változatú harmóniumot. A vásárlás hivatalos részének lebonyolításásával a lelkészt bízzák meg. Bár ebben az évben megtörtént az adóösszeírás, mely kimutatta, hogy 124 forint 24 krajczárra rúghat az évi költségvetés, de az adók ettol még nem kerültek be az egyház pénztárába. A szegény emberek nem tudják befizetni, s olyan eset is elofordul amikor maga az egyházmegyei számvevoszék engedi el az adót, tekintettel a szegény ember kérelmére.
Ebben az évben erosödik meg a faluban a nazarénus hitközösség, mint ahogyan arról egy korábbi tanulmányban (Kulcsár Lászlóné: Nazarénusok Nagyszénáson 1995.) már részletesen szó esett. Ennek egyik következménye, hogy kérik felekezet kívüliként való nyilvántartásukat azok akik áttértek erre a hitre. A kor vallásfelfogását tükrözi minden részrehajlás nélküli ítélkezésem, mikoron a kilépoket ezekkel a szavakkal bocsátják útra: "Az elnökség tudomásul veszi, de kötelezi oket még három évig egyházi adót fizetni."(44)
Nem csak a nazarénusok, de az unitárius hitre áttérok is csökkentik az evangélikusok számát, mivel ok is bejelentik kilépési szándékukat. "Nagy Lajos unitárius lelkész írja levelében, hogy csak akkor veszi fel oket, ha kello áldozatkészséget tapasztal."(45) Ugyanis a lelkész szerint leginkább az egyházi adó elol menekültek más hitek felé, s nem a lelki meggyozodésbol.
Az 1897. esztendo már a komoly tervezgetések éve a templomépítés szempontjából. Az egyház lelkésze, Klár Béla a legfobb hajtómotorja a tevékenységnek. A környezo birtokok tulajdonosait tiszttartóik révén arra ösztönzik, hogy adományokkal támogassák az építkezést. Ékes példa segítokészségükre, amikor Dáni József uradalmi tiszttartó levélben értesíti a lelkészt, hogy Gr, Károlyi Tibor, mint Gr. Károlyi Gyula örökösei szénási birtokának vagyoni gondnoka a templomépítéshez 100 000 falitéglát ajándékozott. Ezt az 1898. év végéig fel kell használni, mert ellenkezo esetben az ajándékozás hatályát veszti. A februári egyházi gyulés az elnökséget és a gondnokot bízza meg az egyházi tanács a költségvetési terv elkészíttetésével. Ezen túlmenoen az o feladatuk lesz, hogy gyujto íveket és kérelmezo leveleket bocsássanak ki, minél szélesebb körben az építkezés megsegítése céljából.
Márciusra készül el a templom terve, és májusban a költségvetése. E költségvetés szerint a komuves és az ácsmunka, valamint az ezen munka elvégzéséhez szükséges anyagok 4614 forint 89 kr-ba került volna. Asztalos, lakatos és üveges munkára 1552 forint 65 kr került betervezésre, hogy csak a nagyobb tételeket említsük. Az asztalos, üveges, és lakatos munkákra a költségvetést Bernáth István Nagyszénási lakatos mester nyújtotta be. Magát a tervet Dénes-Jávorcsik és Benko építészek készítették Orosházán.
A tervrajz ma is az egyház levéltárában látható. A templom elölnézetben nagyon hasonlít a mai templomra, (2. melléklet) csak a jelenlegin kevesebb az ablak, helyettük vakablakokat építettek. A harangtornyon lévo bejárati ajtó feletti díszítés ezen a terven nem timpanon, hanem íves kialakítású, virág és levélmotívumokkal díszített. A torony elején a tervezett három ablak helyett, ma csak ketto található. A torony falazata néhány centiméterrel magasabb a mainál, de a rajta elhejezett tetoszerkezet lényegesen, mintegy 3,5 m-el alacsonyabb mint a megvalósított torony esetében. Ezáltal az egész templom alacsonyabbnak zömökebbnek tunik. A templom hossza 18 m, szélessége 12,28 m, míg a harangtorony 3,2 m x 3,8 m méreture készült volna.
A terv, mint ahogyan a késobbiekben kiderül nem valósul meg, azt elvetve újabbat készítenek. Ami a fedezetet illeti, eddig gyujtésbol 600 forint folyt be, 500 forintot pedig Gr. Berchtold Lipótné ajándékozott a nemes célra. A püspök úr 100 forintot adományoz ugyanezen célra. Az adományok ellenére még mindig jelentos mennyiségu építo anyag, mintegy 140 000 tégla, valamint 6514 forint hiányzik az elozetes becslések szerint. Az egyházmegyei közgyuléshez 2300 forint, 2 %-os jelzálogkölcsön felvételére kérelmet szerkesztenek. Ezzel egyidoben a majorosi iskolák tanulóinak hitoktatására segélyt kérnek, hiszen ez többlet költségeket jelent az egyház számára.
Az év második felében elhatározza a presbitérium, hogy a környezo nagy egyházakhoz, házanként gyujtoket küldenek ki, az adakozás megszervezésére. Ehhez a gyujtéshez azonban a belügyminisztérium és az egyházmegye engedélye is szükségeltetik. Az engedélyért az év végén folyamodnak, s azt meg is kapják.
A Székács majorban lakó hívek kérik, hogy engedélyezzék a szénási gyülekezethez való csatlakozásukat, mert Nagyszénás közelebb van lakóhelyükhöz mint Orosháza, hová eddig tartoztak. Ezért igen messzire kellett beutazni a keresztelés, s házasságkötések ügyében egyaránt.
Közben a már megajánlott 100 000 tégla beszállítása is megkezdodött, s a hívek buzgóságából novemberre már háromnegyede a faluban volt. A jegyzokönyv megorizte azoknak a neveit, akik a téglahordásban segédkeztek.
Az év vége felé további adományozásokra is sor került. A környékbeli földbirtokosok vallásukra való tekintet nélkül, hiszen zömében katolikusok voltak, segítettek a templom létrehozásában. Székács István szenttornyai földbirtokos 8000 téglát adományoz. A téglákat az adóhátralékosok hordták be. Szintén nekik jutott az a feladat is, hogy a még Mihálytelken maradt 23 000 tégla a faluba bekerüljön.
1898 januárjában az egyházi gyulés úgy dönt, hogy a templom tervét csak az eredetihez képest egyszerusítve valósítják meg. Az ily módon módosított tervet nyújtják be az Egyházügyi Bizottságnak. A bizottság azonban még így módosított formában sem fogadja el, s ezért egy újabb tervet kell készíttetni. Az újabb terv elkészítésével Süle Lászlót, az elozo mesterhez hasonlóan, orosházi illetoségu építo mestert bízzák meg.
A terv el is készül 1898 március 20-án. Ezt a tervet is az egyház levéltára orzi itt a faluban. (3. melléklet) Kivételes szerencse, hogy szinte minden rajz éppségben vészelte át az elmúlt, nyugodtnak nem nevezheto évszázadot, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a Nagyszénási Katolikus Egyháznak egyetlen a templomra vonatkozó tervrajza nem maradt fenn a helyi levéltárban.
Az ezen a rajzon látható templom már megszólalásig hasonlít arra, amelyik közel száz éve éke a falunak. Még az ablakok és a díszítések is megegyeznek a rajzon és a valóságban. Ennek ellnére ez a terv sem menekül meg a módosításoktól. Ezeket a módosításokat "veres" tintával vezetik rá a rajzra. Érdemes röviden elgondolkozni ezeken a módosításokon, melyeket az Egyházmegyei Szakbizottság eszközölt.
Az alapokat mélyebbre készíttetik a torony alatt (erre a katolikus egyház templomának építésekor is, ugyanígy sor kerül) ami nem felesleges elovigyázatosság, hiszen a torony tetozetét 1 méterrel magasabbra készítik el. Ezáltal a templom még karcsúbb, magasabb lett. A toronyablakokat megnagyobbították, hiszen a magasabb toronnyal így volt arányos, azoknak a mérete. Összességében ez a terv jóval esztétikusabb mint az elozo, s szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy ez valósult meg. Végül minden módosítást átélve megszületik a végleges forma.
"A templomterv elfogadva az Egyházmegyei Szakbizottság azon kiegészítésével, hogy a hátsó ajtók közül egy marad meg a lelkészi lakás feloli oldalon."(46)
Az új tervvel természetesen új költségvetés is jár, amelyben az alábbi fobb tételeket olvashatjuk:
"I. Komíves anyagok 611 forint 40 krajczár
II. Fa anyagok 832 45
III. Vasnemuek, vasmunka 483 44
IV. Föld és komíves munka 1335 55
V. Ácsmunka 469 81
VI. Asztalos, lakatos, üveges, mázoló munka 870 52
VII. Bádogos munka 756 32
Palafedés esetén a többletköltség 267 00
VIII. A módosításból származó többlet munka 344 24
Összesen: 5970 73" (47)
A tetore tett árajánlat tartalmazta a bádog és a palafedést is.
A bizottság a drágább de esztétikusabb palafedést választotta. " A templom fedele vasbádog fedés helyett 30/30 cm nagyságú I. osztályú Mária völgyi sötét kék színu palával fedve, a sarkok. hajlások, tuz fal melléke és a gerincz 18 sz.(széles) horganyzott vaslemezzel leszegve, és ez kétszer festve. Fedél szerkezet marad, mint a bádog fedés alatt." (48)
A költségvetés igen tekintélyes annak ellenére, hogy az egyház ezen felül vállalta a falazáshoz szükséges összes tégla beszerzését, elsosorban adományokból, valamint a fuvarozást is, a hívek által. A kész templomterv, s a vele járó költségvetés elfogadása után kell a legnehezebb kérdésre választ adni, vagyis arra, hogy mi a fedezet mindezekre a költségekre. 1898 áprilisában a helyzet az alábbiak szerint alakult:
"Gyujtésbol származó bevétel: 1012 forint 72 kr.
múlt évi maradvány: 239 forint 59 kr.
adóhátralékból: 645 forint 20 kr.
kölcsönbol: 2500 forint 00 kr.
Összesen: 4397 forint 51 kr."(49)
Annak ellenére, hogy már a kölcsön összege is bekalkulálásra került, még mindíg hiányzik 1573 forint 22 kr. Ezt a hiányzó összeget közgyujtésbol kívánják fedezni.
Az építéshez még némi téglára is szükség van a már meglévo 108 000 mellé, de ezeket a környezo földbirtokosok jóindulatából bizton megszerezhetik. A pénz gyujtése meg is kezdodik, de miként az várható volt ilyen jelentos összeget nem lehetett rövid ido alatt megszerezni. 1899 januárjában az adakozások ellenére is még legalább 900 forint hiányzik a fedezetbol.
Tekintettel arra, hogy az építkezést mihamarabb szeretnék megkezdeni, ennek megfeleloen most is , mint oly sok esetben csak a kölcsön jöhet számításba. Klár Béla lelkész javaslatára 1000 forintra váltókölcsönt vesznek fel. Ennek fedezésére 1900-tol kezdve, öt éven keresztül 200 forint törlesztés és a megfelelo kamat összege bekerül a költségvetésbe. Természetesen ezt az összeget valamibol elo is kellett teremteni. Erre is van megfelelo javaslata a lelkésznek, aki mint a következo sorokból kiderül nem csak hivatásán belül, de a pénzügyekben is otthonosan mozgott.
"Lelkész javasolja, hogy a temeto mellett lévo 8 hold földet házhelyeknek meghirdetnék, mégpedig négyszögölenként 1 forintjával, tíz év alatt kifizetendo. Ebbol származó bevétel holdanként 1100 forint. Ha ezt takarékpénztárban helyezik el, akkor az ebbol származó bevétel meghaladja a jelenlegi 20 forintos bérleti díjat. Ha az eladási árból 400 forintot tokésítünk, akkor ugyanannyi jövedelem mellettt (20 forint), még 700 forint marad a templomépítés költségeinek fedezésére is. Ez 8 hold esetében 5600 forintot tesz ki. Tekintetbe véve, hogy a Trautmannsdorf féle föld jelenleg áruba bocsáttatik, ezért ebbol 12 holdat jegyeztessenek elo az eladásra szánt földek helyett. A képviselotestület a javaslatot egyhangúlag elfogadta."(50)
A képviselotestület határozata testet is ölt, s megkezdik a földek kiosztását ez év októberében. A földmérési munkák elvégzésével Bulla Sándor mérnököt bízzák meg. Tekintettel arra, hogy a földek eladása jobb anyagi lehetoségeket teremtett, különös tekintettel arra, hogy a tiz évi törlesztés elott telkenként 35 forint eloleget is kértek befizetni, ennek megfeleloen a korábbi 3500 forint (2500+1000) kölcsön helyett 4000 forint váltókölcsönt vesznek fel a Békés megyei Takarék Pénztártól, 6,5%-os kamatra.
A templom építési munkálatainak megkezdése elott még egy akadállyal kellett megküzdenie a testületnek, nevezetes azzal, hogy a faluban a közutca szabályozási térkép szerint, az újonnan épülo templom esetében az épületet 3 öllel beljebb kell építeni az utca vonalától. Ehhez azonban nem elegendo a már meglévo telek hiszen a templom vége bele nyúlna Szekeres Mihály telkébe.
Mit lehetett tenni ebben az esetben ? Meg kellet vásárolni a szóban forgó telekbol egy darabot. Az ügylet lebonyolításával egy külön bizottságot bíznak meg, s nekik meghagyják, hogy négyszögölenként maximum 2 forintot fizethetnek. Bár arról külön nem szólnak a jegyzokönyvek, de az üzlet minden bizonnyal létrejön, hiszen októberben már arról számolhatnak be a jegyzokönyvben, hogy " A templom építése megfelelo ütemben halad, Süle László építésvezeto irányításával."(51)
Az építkezés mellett, megkezdodik a templom berendezéseinek, kellékeinek beszerzése is, 1899 októberében a lelkész megrendelést nyújt be két darab harangra a Túri János és Fia céghez. A megrendelés egy 180 kg tömegu D hangú, és egy 90 kg tömegu G hangú harangra szól. A budapesti illetoségu cég a harangok öntését kilogramonként 2 forint 10kr-ért vállalná, s a jelenlegi harangot kilógramonként 1 forintért beszámítaná.
Az üzlet valamely a jegyzokönyvekben nem tárgyalt okból nem jön létre, s így a harangok ügye egészen 1900 áprilisáig nem rendezodik. Akkor kerül sor az újabb megrendelésre, de ekkor már nem a Túri János és Fia, hanem Walser Ferenc harangönto mester cégénél. Walser Ferenc igen ismert és jelentos mester volt, hiszen o öntötte a századfordulón a Bazilika közel nyolc tonnás nagyharangját is. Majd 30 évvel késobb a nagyszénási katolikus templom harangjait is o fogja készíteni.
1900 januárjában Klár Béla, ki eddig motorja volt a templom építésének, bejelenti, hogy Újfazekas-Varsándon megválasztották lelkésznek, ezért Nagyszénáson lemond tisztérol. Természetesen a képviselotestület is tudja, hogy nem akárkit veszíthet e döntés nyomán, így Tomcsányi József javasolja, hogy emeljék meg a lelkész fizetését, talán akkor megváltoztatja elhatározását. A testület egyhangúlag elfogadja a javaslatot, de a lelkész hajthatatlan marad és még e hónapban távozik. Fizetésének idoarányos részét hajlandó visszafizetni, de a testület úgy dönt, hogy a Nagyszénáson elvégzett munkájának elismeréseként errol lemond.
A gondnoknak 1900 januárjában átadja a legfontosabb iratokat, a templom építési szerzodést, az árajánlatot, valamint egy 155 Ft-os betétkönyvet, hogy azokat az új lelkész megválasztásáig orizze meg. Februárban Torkos Kálmán és Veres József orosházi lelkészek irányításával megkezdodik a lelkészválasztás elokészítése. Megbeszélik a választás szabályait, megegyeznek abban, hogy a jelölteknek próbaszónoklatot kell tartani, s csak ezt követoen kerül sor a szavazásra. Jelölésüket kérték: Édei Károly, Plavecz Gyula, Rácz Gyula, Hojász (Hajász) Lajos, Harsányi István, Mendöl Lajos.
A gyülekezet a felsoroltakból négyet választ ki, kiket meghallgat és kik közül a végleges választást is megteszi. Rédei Károly, Rácz Gyula, Harsányi István, Mendöl Lajos.
Amíg azonban nem kerül sor a választásra, addig a gondnoknak kell az építkezéssel kapcsolatos feladatokat is ellátni. Az építkezési vállalkozónak 10-15 kocsi töreket kell szerezni. Ezt Gr. Károlyi Gyuláné magára is vállalja, csak a beszállítást oldják meg az egyháztagok. A templom tisztítására homokot szintén a gondnoknak kell beszerezni. Tekintettel arra, hogy az iskolákban tanítás van, s a hittanórákat tartani kell, ezért Tomcsányi Józsefet és Szollár Pált kérik fel ezen teendok elvégzésére.
1900. márciusában már tartanak a próbaszónoklatok, bár az egyháztagok azt erosen "únják", de a kiválasztáshoz ez elengedhetetlen. Március 18-án elérkezik a választás napja. Az egyik íven Tomcsányi József másikon Szollár Pál jegyzi a szavazatokat. A szavazás végeredménye a következoképpen alakult:
"Mendöl Lajos 186 szavazat
Harsányi István 150 szavazat
Rácz Gyula 2 szavazat
Rédei Károly 1 szavazat
Összesen 339 szavazat"(52)
Még a tavasz folyamán sor kerül a templom festésére, belsejét égszínkékre, külsejét pedig sárgára festetik. Ezzel egy idoben a paplakot is kifestik. A harangokat megrendelték, de azoknak állványt is kell készíteni, s e munkával Tóth Sándor orosházi lakatosmestert bízzák meg. El is vállalja a munkát, tervezetét április végén benyújtja, s a költségeket 250 forintban határozza meg.
Az építkezés üteme kissé lassú, ezért a mestert azzal ijesztgeti az egyháztanács, hogy minden késedelmes napért 50 forintot levon a költségekbol.
A mester ugyan nem tartja magára nézve ezt kötelezonek, hiszen a szerzodésben nem szerepel, de ennek ellenére gyorsul a munka. Az építkezés maradék tégláit, és törmelékét felajánják a községnek, s ha annak nem kell akkor elárverezik.
A korábban megrendelt oltárképet nem tartják megfelelonek ezért egy másikat rendelnek. Az oltárt is kicsit díszesebbre készíttetik a korábbi elképzeléseknél. Július 22-én megtörténik a templom muszaki átvétele, melyre felkérik Bulla Sándor mérnököt és Süle László muvezetot. A felmerült hiányosságokat jelzik az építonek, s az arra vonatkozó költségtételeket addig visszatartják. A muszaki átvétel körüli huzavona egészen egy évig tart, mivel nem sikerül egyetértésre jutni a vállalkozóval. Végül egy mindkettojüknek megfelelo független szakértot kérnek fel a gyulai királyi mérnökhivatalból. E szakértoi vélemény nyomán minden bizonnyal rendezodik a vitás kérdés, mert errol többet nem írnak, de hogy mi módon azt nem tudhatjuk.
A templom felszentelésére 1900. július 1-jén kerül sor. A levéltárban megtalálható jegyzokönyvek hallgatnak errol a jelentos eseményrol, csak egyetlen erre az alkalomra készített meghívó árulkodik róla. (5. melléklet) Szerencsére, a már többször idézett Orosházi Újságra most is számíthatunk, mivel egy szép, részletes cikk formájában számol be a templom felszentelésérol.
" Templom szentelés
A nagyszénási ág. hitv. evang. hívek által emelt templomot f.-hó 1-én szentelte fel s adta át rendeltetésének elokelo közönség jelenlétében Veres József esperes, mint bányai egyházkerület püspökének e czélra felkért helyettese.
Valláskülönbség nélkül ünnepelt az egész falu e napon, már a kora reggeli órákban a lakosság feldíszítette s zászlózta lakóházait, s tömegesen vonult ki a pályaudvarra fogadni a püspök képviseletében megjelent esperest.
Midon az esperest hozó vonat 1/2 7-kor megérkezett az egyháztanács élén a helyi lelkész üdvözölte egyházközsége magas vendégeit s fehér ruhába öltözött leányok nyújtottak át neki egy szép virágcsokrot Az új harangok zúgása mellett vonult be ezután a menet a lelkész lakására, hol a tulajdonképpeni actus kezdetéig, 9 óráig összegyülekezett a környék társadalmának szine-java.
Megkezdodött ez után a felszentelési cselekvény. Veres József esperes, Keviczki László kondorosi, Okályi Adolf bánfalvi, Freitág János csorvási, s Mendöl Lajos helyi lelkészek kísérete s segédlete mellett eloször az ó-templomba ment kísérve a hívekszázaitól- itt felvéve az oltáron elhelyezett szent edényeket, s bibliát, visszafordult a menet, elol a lelkészek s fehér ruhás leányokkal az új templomhoz, menet közben az "Eros vár a mi Istenünk" czímu egyházi dalt énekelve, majd Atya, Fiú és Szt. Lélek nevében megnyitotta és rendeltetésének átadta a püspököt helyettesíto esperes az új templomot.
Az így megnyitott ajtókon ekkor beözönlött a hívek nagy száma. Ott láthattuk a közönség soraiban ülni Fábry Sándor alispánt, Ambrus Sándor és Szalay József szolgabírákat, a szomszédos Gróf Károlyi uradalom tisztjeit, Székács Istvánt, dr. Bikádi Antal ügyvédet stb. s elokelo nagyszámú hölgy közönséget.
Egy egyházi dallam eléneklése után Veres József esperes, Okályi Adolf, s Freitág János lelkészek kíséretében az oltár elé lépett s megtartotta a szíveket megindító, mindenki által osztatlan figyelemmel kísért gyönyöru felszentelo egyházi beszédet beszédjük alapjául véve a templom bejárójánál olvasható eme zsoltárt "Menjetek be az Úrnak kapuin háladással, az o pitvaraiba dícsérettel. Adjatok hálákat néki, s dícsérjétek az o nevét".
Utána Keviczki László kondorosi lelkész tartotta meg ünnepi egyházi beszédét szépen méltatva a nap fontosságát, s jelentoségét, Okályi Adolf bánfalvi lelkész az esketést, Mendöl Lajos helyi lelkész a keresztelést végeztek, s végül Freitág János csorvási lelkész az úrvacsorát osztotta ki,s ezzel az ünnepi szent actus bevégzodött.
Délben 1/2 1-kor 120 terítéku közebéd volt, a melyen az elso felköszöntot o felségére Veres József esperes tartotta, utána az esperest köszöntötte fel Mendöl Lajos helyi lelkész, Keviczki László kondorosi lelkész az alispánt, Okályi Adolf bánfalvi lelkész a Károlyi s Berchtold családokat s Dani József tiszttartót stb.
Így maradt együtt a kedélyes jó hangulatban a szép társaság késo délutánig."(53)
A század végével a helyi egyház életében is lezárul egy jelentos korszak, hiszen felépül a templom. Bár berendezése ezt követoen is folytatódik, de áll, miként azóta is hirdeti homlokzatán az 1900-as évszám.
"Erosödjetek meg az úrban
és az o hatalmas erejében"
(Pál lev. az Efézusbeliekhez 6,10)
7. A századfordulótól 1919-ig
A templom áll, s a mindennapok munkája folytatódik tovább. E korszakot elsosorban a gyarapodás, s az átalakítások jellemzik, valamint a mindig, s mindent meghatározó pénzügyek. Az új templom számára mindíg akad adományozó. Így van ez ebben az esetben is. Leszich Kálmán orosházi ékszerész 2 db oltári gyertyatartót adományoz az egyháznak.
A felépült templomot kerítéssel veszik körül még 1900-ban. A padok alját lepadlóztatják, a bejárati ajtóhoz szélfogót építtetnek. A harangok vasállványa is elkészül. Rendezetlen még 1901-ben a tanyasi tanulók hitoktatása. A majorokban fennálló három katolikus felekezetu iskolában összesen 149 evangélikus diák tanul kiknek hitoktatása nincs megoldva. Ennek megfeleloen a lelkész javasolja az alábbiakat: "A Gr. Trautmannsdorf birtokon történo parcellázások során egyre szaporodó település történt, e területen két iskola felállítására lenne szükséges. Mivel az egyházközség szegénysége miatt segíteni nem tud, a hívek lelki gondozása, gyermekeik hitoktatása meg nem oldott, ez ügyben a vallási és közoktatási miniszter megkeresése szükséges"(54)
Az 1902. év viszonylagos eseménytelenségben telik el, nem tekintve a szokásos pénzügyi gondokat, valamint a kántor munkája körül kialakult vitát.
Ez utóbbi úgy kezdodött, hogy Szollár Pál kántor 1902 július 20-án egy hónap szabadságot kér, melyet a közgyulés neki meg is ad. Ennek ellenére augusztus 27-én az esperesi hivataltól egy leirat érkezik, mely szerint az egyháztanács négy tagja szóban panaszt tett a kántor ellen. "Panasz: Több heti szabadságot vett ki, a gyermekeket a templomban és temetésen való éneklésre nem tanítja. Az áhitatot nem hogy felkeltené, ellenkezoleg lelohasztja"(55)
A lelkész érezve a helyzet visszásságát , arra kéri az egyháztagokat, hogy panaszaikat ne az esperességnek, hanem az egyházközségi elnökségnek tegyék meg ilyen esetben. Jelen esetben annak tulajdonítja, hogy nem így jártak el, hogy az elnökség ez idoben távol volt. "Az orgonista kántor hivatalosan kapott szabadságot, szerzodése nem tartalmazza a gyermekek éneklésének megszervezését sem a templomban sem a temetésen."(56)
Az esperesi leiratban is a hivatal belügyének tekintik az esetet. Torkos Kálmán javasolja, hogy keressék meg a lemondott Szollár Pál kántort, s kérjék meg vállalja el ismételten a kántori teendok ellátását. A megkeresés meg is történik, s sikerül megbékíteni a régi-új kántort, aki készségesen vállalja a feladatot, sot mi több még a gyermekek templomi énekeltetését is, csak az egyház bármíly csekély, akár jelképes tiszteletdíjat ajánljon fel.
Torkos Kálmán felügyelo, ki eloterjeszti mindezt, azonnal felajánl saját tiszteletdíjából 40 koronát.
Az uradalmi iskolákba járó evangélikus gyermekek hitoktatása a meghatározó téma az 1903. évben. A jegyzokönyvek tanúsága szerint ekkor már négy uradalmi iskola van. Feltehetoen ez az utalás a Lajosszénáson, Malmosban, Kecskeméti úton (Taraj), és Pálmatéren, Kiscsákón (vasútmentén) muködo iskolák közül négyre utal , de hogy melyik négyre ezt szinte lehetetlen eldönteni, mert a rendelkezésünkre álló tanulmányokban egymásnak ellentmondó évszámok vannak megjelölve.Az ide járó gyermekek hitoktatását ifj. Kéri József és Jánosdiák László végezte minden ellenszolgáltatás nélkül. Ezek közül három katolikus felekezetu iskola. A Vasútmenti, valamint a Kecskeméti úti iskolák biztosan beletartoznak a felsorolásba, mivel a fent említett két tanító ezen iskolák elso tanítói voltak. A pálmatéri iskoláról szóló adatok ellentmondásosak. Elképzelheto, hogy a pálmatéri a "felesleges" iskola a felsorolásban.
Az itt felmerülo költségek fedezésére Mendöl Tibor az egyházkerülethez fordul segélyért augusztus 9-én. Addig azonban míg e segély nem érkezik meg, az egyház folyósítsa, s amikor a segély megérkezik, akkor azt visszakapja. Bár ezzel nem mindenki ért egyet , ennek ellenére megszavazzák. A segély ugyan csak részben de 1904-ben, 200 korona erejéig megérkezik az egyházhoz.
1896-óta az egyházi adót nem terményben, hanem pénzben fizetik az egyháznak. Ennek megfeleloen a korábban magtárnak használt épületet az egyház éveken keresztül a községnek adta bérbe, ki azt szintén takarékmagtárnak használta.
1904 januárjában Mendöl Lajos kéri, hogy ezt az épületet vegyék vissza a községtol, s tegyék lehetové, hogy azt adószedo irodának használják, mint annak elotte is. A közgyulés elhatározza, hogy értesíti minderrol a községi elöljáróságot, sot mi több kérik az épület tetejének kijavítását is. Májusban meg is történik az eloterjesztés, oly módon, hogy a község már 1904-ben se használja magtárnak az épületet. Ez azonban nem felel meg a községi elöljáróságnak, mert nekik legalább 1905-ig szükségük lenne rá, ezért felajánlják, hogy az igen tönkrement épületet lefedik zsindelytetovel, vagy pénzzel támogatják a javítást. Az egyesség ennek megfeleloen születik meg, vagyis s község használhatja az épületet még egy évig, ha annak javítására 200 koronát ad az egyháznak.
Az 1905-ös évben tehát az átalakítás elmarad, de elmarad pénz hiányában a kút ásása a paplak udvarán is, csak a lelkész két szobájának kifestésére futja a bevételekbol.
Torkos Kálmán helyett a presbitérium Torkos Lászlót javasolja másodfelügyelonek, mivel o mihálytelki tiszttartó, s ezáltal a falu közelében él, s el tud jönni rendszeresen az egyes ülésekre. Torkos Kálmánt 1904 júliusában Orosháza jegyzojének választotta, ezért az o feladatai igen megnövekedtek ettol kezdodoen.
Az építkezések utáni évek meghatározó témája a felvett kölcsönök visszafizetése.
Amikor iskola épült, akkor annak a terheit nyögte évekig az egyház, most templomot épített, hát annak kell kifizetni az árát. Az adósságok törlesztésére remek alkalom kínálkozik 1905. májusában, amikor a község szeretné megvenni az egyház 4 kishold földjét. Ez a föld az "Örökföld" duloben van, s a községnek szérüskertnek kellene. Azonnal fizetne érte 1000 koronát. Az üzlet létrejön, s az így befolyt 1000 koronából nem vesz az egyház ingatlant, hanem azt takarékpénztári betétként kezeli, s kamataiból adósságot törleszt.
Szeptemberben a tavasszal elmaradt kútásás is sorra kerülhet, s a lelkészi lakásba kályhát is vásárolnak télire. 1906-ra magtár bérlete lejár, így ismételten van lehetoség az átalakításon gondolkodni.
Felmerül egy lelkészi iroda és egy tanácsterem felépítésének gondolata is. Ennek az épületnek az alapját a meglévo magtár alkotná, annak kibovítésével lehetne kialakítani. A község által kiutalványozott 200 koronát is erre a célra kívánják fordítani. Eloször Benyó Lajos és Blahó György nyújtanak be egy tervezetet az épületre, de ezt a presbitérium a jegyzokönyvben nem részletezett okból nem fogadta el. Helyette Soós Mihály és Soós Sándor mestereket kérik fel a munka elvégzésére. Ismeretlen okból azonban ez a terv nem valósul meg teljes egészében. (4. melléklet)
Ennek ellenére érdemes elolvasni milyen elképzeléseik voltak, akkor a presbitereknek a magtár átalakítására.
"Felemelendo 1 méterrel, a parókia felé ilyen magassággal 3 méter széles, 4 méter hosszú belvilággal bíró toldalék épület. Ez fog lelkészi irodának szolgálni. A teto hossza a parókia felé legyen, hogy a tanácsterem templom felé eso része féltetore essék. A fedél cserép, a felso padlat stukatora, az alsó pedig a tanácsteremre kijavítandó, a lelkészi irodába új készítendo. A tanácsteremre mely a piactérre nyílik, dupla ajtó, a templom utcai oldalra két ablak, lehetoleg vastáblákkal.A lelkészi irodából a tanácsterembe egy tapéta ajtó, és egy ablak az utcára, a lelkész udvar felöli oldalra, egy dupla ajtó."(57)
Annak ellenére, hogy a terv teljes égészében nem valósult meg, az átalakítás egy része megtörtént. Valószínuleg a magtárat felújították, s annak belsejében egy tanácstermet alakítottak ki, amely egyben irodának is szolgált. Ez a megoldás jobban hasonlít az elso tervre, mint az elfogadott másodikra.
Az iskolák minden évben adnak feladatot az egyháznak. Egyrészt a két újpusztai községi iskolában a tanítók, kik a vallásoktatásért semmiféle díjat eddig nem kaptak, ezért az evangélikus gyermekek hitoktatását az év végével beszüntetni szándékoznak. Tekintettel arra, hogy az egyház nélkülük a hitoktatást ellátni nem képes, ezért a presbitérium részükre 40-40 koronát fog ezentúl folyósítani.
A község szeretné ha az egyház, a községnek iskolai célra átadott ingatlan telekkönyvi jogáról lemondana. Ezt egy jegyzokönyvi kivonatban közlik az egyháztanáccsal, kik erre válaszolva kijelentik, hogy a telekkönyvi jogról lemondani nem hajlandók, mivel bíznak abban, hogy ott egyszer még egyházi iskolát lesz módjukban újra felállítani.
Az egyház számára mindig nagy jelentoségu befektetés volt, s marad is a föld. 1906 tavaszán Károlyi István birtokából parcellázásra kerülnek földek, s ebbol az egyház is szeretne vásárolni. A vásárlást oly módon kívánják megoldani, hogy a kifizetendo összeg egy részére hosszúlejáratú kölcsönt vennének fel.
A parcellázási térképet, egy külön e célból megalakított bizottság megtekinti, s ezek alapján a negyedik düllo 14.sz. táblájából 20 kishold földet kívánnak vásárolni. A vásárlás 2/3-ának fedezetéül a 7000 korona meglévo készpénz, kiegészítve 32 éves 7%-os kölcsönnel szolgálna, 1/3-át pedig 10 évre lebontva állítanák be a költségvetésbe. A föld 480 korona/hold áron kerül megvételre. Október elején a kölcsönökre megkapják az engedélyt, a földet megvásárolják, s azonnal bérbe is adják maximum 3 éves terminusokra.
Ugyanezen évben mint már sokadszor, ismét felvetodik Szentetornya községnek azon kérése, hogy a politikai határ egyezzen meg az egyházközség határával. Ez a kérés azonban most sem, miként korábban sem talál meghallgatásra, tekintettel arra, hogy az egyház számára ez jelentos (az adott korban jelentos) adókiesést okozott volna. A község közelében elterülo Sváb L. féle majort át kellene adni Szentetornyának, s az ott lakók adóját is megvonnák a Nagyszénási egyháztól.
Az 1906-os tanév kezdésekor a törvény értelmében meg kell választani az iskolai bizottságot. Igaz a faluban egyházi iskola nincs, de a hitoktatás ellenorzésére megalakul a bizottság, melynek tagjai:
"Hivatalból: Mendöl Lajos lelkész
Torkos Kálmán felügyelo
Tomcsányi József egyházi jegyzo
Lorincz György gondnok
Választva: Soós Sándor, Soós Mihály, Adorján István, Kernók Antal, Orbán János, Göndös Bálint, Kondacs György, Pataki Mihály, Huszár János, Megyik János, Pukánszki Mihály, id. Kiss Bálint."(58)
Októberben még mindíg napirenden van a korábban már említett magtár átalakítás. Ekkor erre a munkára 1400 koronát szavaz meg a gyulés.
Az 1907-es esztendo békés munkával telik el, minden különösebb esemény nélkül. Januárban megválasztják az új egyháztanács tagokat. A nyár egyetlen eseménye, hogy az egyház harangozója Kovágó György meghal, s helyette másikat kell felfogadni.
1908-ban csak a lelkészlak kisebb átalakítására futja a bevételekbol. Az egyik szoba és a konyha falának kibontásával egy nagyobb szobát alakítanak ki. Szóba kerül már ekkor a templom futésének kérdése, melyet azóta sem sikerült megoldani, pedig akkor még bizottságot is hoznak létre a lehetoségek megvizsgálására.
A község ismételten szorgalmazná, hogy az egyház mondjon le az óvodának használt épület tulajdonjogáról. Erre azonban nem hajlandóak.
Az egyház által vett földeket 1909-ben is bérbeadják, az alábbi feltételek mellett:
"1. Hat évre 5 holdas részletekben külön is egyben is kiveheto, nyilvános árlejtés mellett.
2. Ötöd része minden évben jól megtrágyázandó.
3. Minden 5 holdból két hold kapás növénnyel vetendo be, 3 hold kalászossal.
4. Fizetési feltétel szeptember 1. és március 1., pontosan.
5. Az árlejtésnél a kikiáltási ár a mostani bérlet 36 korona.
6. Az árverésen holdanként 2 koronát kell letenni, ami a kivevonek elso fizetésébe beleszámít.
7. A szerzodés hivatalosan a községi hivatalban köttetik meg, a felek költségén.
8. A jövedelem adót is a bérlo fizeti.
9. Nyilvánosan kihirdetik a feltételeket, s az utána következo vasárnapon, délután az árlejtést megtartják."(59)
Augusztusban Mendöl Lajos bejelenti, hogy a Szarvasi Fogimnázium felkérte vallástanári munkára, mint helyettes. O a munkát szívesen elvállalná, ezen idore maga helyett, saját költségén segédlekészt fogadna. Kéri a presbitérium beleegyezését. Megkapja.
A következo éveben továbbra is végzi a vallástanári munkát Szarvason, s ezért 1910 nyár végén és osszel kéri, hogy minden héten kétszer délutánonként eltávozhasson. A szarvasi megbizatás 1911-re konkrét tanári állássá növi ki magát. 1911. január 14-én a közgyulésen bejelenti: "a Szarvasi fogimnázium vallástanárának megválasztotta és lemondását e hó 15-re összehívott közgyulésnek is bejelenti. Búcsúzását 22-én tartja, az egyházi dolgainak elvégzése után 29-én végleg távozik. A kertben lévo ültetvények felmérését javasolja."(60)
Búcsúzása kapcsán érdemes részletesebben is foglakozni Mendöl Lajossal, valamint késobbi szarvasi munkásságával. 1875-ben született Alsószaliban, Pozsony vármegyében. Orosházán lelkész egészen 1900-ig, amikor Nagyszénásra jön. Felesége Saláth Ilona. Nagyszénáson 1905. május 5-én születik fia, Mendöl Tibor, ki a késobbiekben mint földrajztudós szerez érdemeket. Emléktáblája ma, a lelkészlak falán van elhelyezve. (Részletesebben a Nagyszénás fejezetek a község történetébol sorozat 1992. évi könyvében, a 89-90. oldalakon olvashatunk, Kulcsár Lászlóné munkájában)
Mendöl Lajos 1911-ben Szarvasra költözik, s ettol kezdve egészen haláláig ott dolgozik a gimnáziumban. Elsosorban vallástant és bölcseletet tanít, de esetenként történetet és görögpótló magyart is. Odakerülése után hamarosan elnöke lesz az 1900-ban alakult Protestáns egyházi fiók gyámintézetnek. A közétkeztetés efórusa 1814-tol.
1913. szeptemberében a tanévnyitó istentiszteleten o mondja az ünnepi beszédet. "Rendszeresen szervezett, legalább évi két alkalommal vallásos estélyeket.Szívesen vállalt felolvasásokat."(61)
1924. október 24-én hunyt el Szarvason. A halál oka a halálozási anyakönyv tanúsága szerint, szívszélhudés. Október 26-án helyezik örök nyugalomba a szarvasi ó temetoben. A temetésen részt vesz Zoltán Emil nagyszénási evangélikus lelkész is.
1911. január 25-én Veres József espres elnökletével megkezdodnek az új lelkész megválasztásának elokészületei.
A szénásiak ismételten, immár másodízben Klár Béla lelkészt szeretnék megnyerni. Klár Béla a kérést teljesítve vissza is tér korábbi hivatalához, s április hónapban (április 30-án) már be is iktatják abba. Az ünnepélyes beiktatást Keviczki László kondorosi evangélikus lelkész végezte el.
Érkezése elott a lelkészlakot felújítják. A konyha és a kamra, valamint a maradék helyiségek eddigi zsindely fedelét cseréppel befedik. A két szobát kimeszelik, a falak hibáit kijavítják. A tanácsterem, mely valamilyen módon a magtárból került kialakításra, ebben az idoben már elkészült, bár a munkálatokról nincs dokumentum.
Az új lelkész azonban nem elégedett vele, mert az igen sötét. " A tanácsterem nagyon sötét, irodai munkára sem tanácskozásra így nem alkalmas, ezért ablakot, egy újabbat nyissanak rajta. Hat a nem használt ajtó eladásából két új ablak nyittassék."(62)
Az osz folyamán elhatározzák, hogy az oltár köré térdeplo párnákat készíttetnek. Berta Antal iparos vállalja elkészítését 50 korona értékben. Ezt a kiadást Dobróka Pálné adományából fedezik.
1912 viszonylag eseménytelenül telik el. Az egyetlen említésre méltó apró epizód az, amikor az egyház a községhez fordul a napszámosok felfogadása és kifizetése ügyében, Nem holmi anyagi jellegu vitáról van szó, hanem egyszeruen arról, hogy mindezeket a tevékenységeket a községi elöljáróság vasárnap délelottre tette, s ennek köszönhetoen a napszámosok elmaradtak a templomból. Arra, hogy a kérés meghallgatásra talált-e nem tudunk választ adni. Szó nem esik róla.
Az 1913-as év legelején elhatározzák, hogy az eddig természetben beadott futoanyagokat, amelyekkel a lelkészi irodát futötték ezentúl pénzben kérik, s ez összesen 90 koronát tett ki. Ezzel meg is emelték a költségvetést.
A költségvetés kapcsán tárgyalják a lelkész fizetésemelését. Ezt már az elozo évben elhatározták, de Veres József esperes elutasította a kérést, mi több még egy fegyelmi eljárást is a nyakába akasztott. A problémát igen diplomatikusan oldják meg. A 400 koronát, mint hitoktatási díjat állítják be a költségvetésbe, Klár Béla nevéhez kötve. Ezzel a probléma mind két fél számára elfogadható megoldást nyert.
Az orosházi esperesi hivatal februárban azzal a kéréssel fordul Nagyszénáshoz, hogy az mint volt filiája a szarvasi foiskolai alapítványhoz lélekszáma arányában járuljon hozzá. A lelkész valószínuleg nem feledve a fizetésének emelése körüli takarékoskodást, hasonló takarékos megoldást javasol. Mivel annak idején Nagyszénás adójának 10%-át befizette az anyaegyházhoz, ha most ezeket a befizetéseknek a megfelelo részét beleszámítják az akkor létrehozott alapítványi összegbe, akkor a jelenleg kért 143 korona 13 fillér helyett be kell érniük évi 80 koronával. Ez a döntés minden bizonnyal nem mélyítette el az esperes és a lelkész közötti jóviszonyt.
A nyári idoszak mint fehér folt a régi térképeken, úgy áll elottünk, amennyiben a jegyzokönyvekre kívánunk támaszkodni. Semmi írásos dokumentum nem szól arról, hogyan lett ez év szeptemberére Zoltán Emil a lelkész, de megtörtént ez bizonyos. Ezt bizonyítja Zoltán Emilnek Scholtz Gusztávhoz írott levele, melyben 1914. február 11-én az alábbiakat írja: " Íly viszonyok közé kerültem ide a múlt év aug. 27-én."(63)
Tehát 1913. augusztus 27-én foglalta el állását Nagyszénáson. Zoltán Emil idejétol kezdve jelenik meg az egyházi pecsét a jegyzokönyveken.
Ennek az évnek, ha nem is közvetlenül nagyszénási, de mindenféleképpen említésre érdemes eseménye, hogy december 9-én elhunyt Veres József esperes. Neki nem csak az akkori egyházi személyiségek tartoztak hálával, de mi is, kik az elmúlt idoket kutatjuk, hiszen szerzoje volt a több ízben is kiadott " Orosháza történeti és statisztikai adatok alapján" címu munek.
A nagyszénási lelkészlakon és templomon is fekete zászló lengett ezekben a napokban. Temetésén nem csak a lelkész, de egy nagyszénási egyházi küldöttség is részt vett. "1914 januárjában megválasztják az új esperest Keviczki László személyében."(64)
A közben kitört háború megritkítja nem csak az egyházi eseményeket, de a bejegyzéseket is. E néhány bejegyzésbol, az érdemlegesebbeket kiválogatva: " 1916 január. Meghalt Szula Sándor gondnok, életének 65. évében."(65)
A bejegyzések hiányosak, s csak kevés információval szolgálnak. Tekintettel, hogy a háborúról és a politikáról itt nem esik szó, szinte nincs is mit leírnia a jegyzonek.
1916 április." Általános hadi bevonulások a faluban."(66) Egyenlore még új gondnokot sem választanak. Addig az iratokat a lelkész orzi meg. Csak ez év májusában adja át azokat Cseh Lajosnak, az újonnan megválasztott gondnoknak.
Az 1813-ban történt beiktatása óta Zoltán Emilnek igen sok konfliktusa volt a faluban. Elsosorban az akkor a faluban tanító Czabán Sámuellel, kivel egymást kölcsönösen több alkalommal feljelentették az illetékes hatóságoknál.
Az evangélikus egyház történetén belül nem lenne célszeru ennek a konfliktusnak a részletes tárgyalása, hiszen ezt mások már megtették (pl. Szabó Ferenc, Czabán Samu Nagyszénáson címu muvében), különösen nem az igazság mikéntjében való állásfoglalás, hiszen erre nem vagyunk hivatottak. Annyi azonban bizonyos, hogy ez az állandó vita és pereskedés beárnyékolta az egyház tevékenységét is ebben az idoben.
Ez vezethetett oda, hogy 1918-ban, az "oszirózsás forradalom" idején Zoltán Emil lelkésszel szemben tettlegességre is sor került. "Népgyulési határozattal kikergetik a faluból Hegyi Lajost és Zoltán Emilt ....Hiába is kisérlik meg a visszatérést az elüldözött tisztviselok, a kérlelhetetlen bosszú elol újra menekülniük kell. Sot Zoltán Emilt késobb egy ilyen visszatérése alkalmából két nemzetor: Budai János és Birkás János a legdurvább fenyegetésekkel gyötörte meg, még fegyverüket is elsütötték mögötte, amint a faluból durva szidalmakkal kikisérték. Hegyi Lajos is életveszedelemmel, éjnek idején volt kénytelen menekülni..."(67)
1919. március 14-i gyulést Keviczki László esperes elnökletével tartják meg, ahol Zombai Ádám vezeti a jegyzokönyvet. Az esperes Magócs Károlyt küldi ki nagyszénásra ideiglenesen lelkésznek, addig, amíg a falu és a lelkész között az ellentétek el nem símulnak.
Azt hogy az ellentétek megszüntek-e nem tudhatjuk, de annyi bizonyos, hogy április 18-án már Zoltán Emil ismételten részt vesz az ulésen. Ezen az ulésen foglalkoznak a forradalom ideje alatt lemondott egyházi tisztségviselok ügyével is, tekintettel arra, hogy azok mandátuma még nem járt le.
Idoközben Tomcsányi József az egyház területérol elköltözött. A javaslatok szerint ismételten Torkos Kálmánt és Hegyi Lajost kérnék fel felügyeloi tisztségre, az elköltözött Tomcsányi József helyett pedig Zombai Ádám állami tanítót jegyzonek. Az egyházi költségek fedezésére javasolják 10 hold egyházi föld eladását, melybol befolyt összeget templomjavításra és az adóságok kifizetésére használnák fel. Ugyanekkor meghatározzák az új stóladíjakat is.
"Áldjad én lelkem a dícsoség örök királyát"
( 57. ének)
8. 1920-tól a második világháború befejezéséig
1920 júliusában az új egyházi jegyzo leteszi az esküt. Hosszú ideig volt Tomcsányi József ebben a hivatalban, közel 50 esztendot töltött el ebben a faluban. 1870-tol mint lévita, 1876-tól mint lévita és jegyzo dolgozott egészen 1919-ig, mikor 77 évesen elköltözött.
A templom, mely ekkor már húsz éve épült, igényli a felújítást, s ehhez feltétlenül meg kell teremteni a megfelelo anyagi fedezetet. Ezt három különbözo forrásból kivánják megoldani. Az elso a hitelfelvétel, melyre júliusban kerül sor 2000 korona értékben. Ennek fedezetéül a meglévo földek szolgálnak. Másodsorban a külterületeken lévo földeket el kívánják adni, árverésen. "Augusztus 18. ... A földárverést meg kell ejteni. Egy hold kikiáltási ára 8000 korona. 12-14 ezer korona között adják el, alább nem, akkor megtartják "(68)
A föld el is kel 180 000 ezer koronáért, Janecska Pál vette meg, ki addig is bérelte azt a földet. Harmadsorban Torkos Kálmán és Hegyi Lajos gyujtést rendeznek a külterületen és ebbol 2270 korona gyulik össze.
A jelentosebb összegeket adományozókat külön fel is tüntetik a jegyzokönyvben:
"Székács József 1000 korona
Wolfinger Alajos 500 korona
Ö. Geist Gáspárné 200 korona
Hegyi Lajos 100 korona
Hoffer Ignácz 100 korona
Zombai Ádám gyujtése311 korona
Gondnok 100 korona
Esperesi gyámintézet 300 korona "(69)
A templom javítására pályázatot írnak ki, melyet szeptember 21-ig nyújthatnak be a vállalkozók. Elozetesen négy építész is jelentkezik a pályázatra, Hajdú és Czimmerman orosházi, Jávorcsik és Dénes orosházi, Tóth Sándor orosházi, valamint Ganyecz György szarvasi mesterek. A pályázat feltételei között szerepel, hogy a felújítást november 1-ig el kell végezni.
Jávorcsík és Dénes nem pályázik. Hajdú és Czimmerman árajánlata irreállisan magas, s végül a megfelelobb palaminta alapján Ganyecz György kapja meg a munka elvégzésére a jogot. Az összes költségvetés 214 469,66 korona. A javításokat el is végzik az év végére, bár amint az a késobbiekben kiderül az elszámolással némi probléma adódik, s perre kerül sor. De errol majd a késobbiekben részletesebben is szólunk.
A harangok sorsáról keveset tudunk. A templom szentelése elott két harangot is rendeltek, de nem tudhatjuk mi lett ezeknek a sorsa a háború idején. (Irásos bizonyíték arra, hogy megérkezett mind a ketto a korábban idézett Orosházi Újság cikke melyben az "új harangok zúgásáról" esik szó, ezért feltételezhetjük legalább két harang meglétét.)
Azt azonban biztosan tudjuk, hogy 1923-ben csak egyetlen harang van toronyban: "Egy harang van, de könnyen fölmondhatja a szolgálatot" (70)
Ennek megfeleloen ismételten meg kell kezdeni a gyujtéseket. Összesen három harangot szeretnének beszerezni, lecserélve ezzel a meglévo gyenge minoségut is. Ennyi harangnak is van helye fenn a toronyban. A harangalapot létrehozzák, s aki támogatni kívánja a harangok beszerzését az erre az alapra fizeti be a támogatás összegét. 1922. novemberében a helybeli Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet 7417 koronát adományozott a harangalapra. Ugyanide fizetik vissza a forradalom alatt felhasznált 908 korona harangpénzt is. (Az nem derül ki egyértelmuen a jegyzokönyvbol, hogy ki fizette vissza ezt az összeget.)
Az országban kialakult infláció miatt át kívánják szervezni az egyházi adózás rendszerét, oly módon, hogy az adót terményben fizessék be a hívek. " A presbyterium ezt nem tartja kivihetonek, hiszen a szegényeknek nincs gabonájuk sem. Igy ezt elejtve a következoket határozza. Segélyezéssel oldják meg a kérdést. Gondnok 2 q búza, harangozó 1 q búza, a megválasztott egyházfiak 1200 k. évi béren kívül 1 q búza, egyházjegyzonek búza hiányában évi 2000 korona drágasági segélyt szavaznak meg."(71)
1923. januárjában a jegyzokönyvekben legnagyobb teret a Ganyecz György vállalkozóval szembeni pereskedésnek szentelik.
Bár pontosan nem derül ki, hogy mi volt a nézetkülönbség tárgya, de annyi bizonyos, hogy a palafedés minosége körül zajlott a vita. Az egyház jogi képviseloje Dr. Bikádi Antal volt, aki megnyerte ugyan a pert, de mindezért 14000 korona tiszteletdíjat állapított meg, melybol 3950 koronát már az egyház elore kifizetett szakértoi díjként. A per során megállapíttatott, hogy a mester 12631 koronával tartozik az egyháznak.
Mindezekbol világosan kiderül, hogy a pert megnyerték, de anyagilag a végelszámolásnál nem sok haszon maradt a pereskedésen, mindösszesen 2581 korona. Ez a furcsa helyzet annak köszönhetoen állt elo, hogy közben a pénz jelentosen veszített az értékébol. Ezen túl további 5365,65 korona követelése is lehet az egyháznak az ügyvéd szerint, de ezt csak akkor kívánják érvényesíteni, ha a perköltségek nem jelentosek.
Értheto a bizalmatlanság, ha az elobbieket figyelembe vesszük, bár ez nem a jogi képviselo hibája. Végül úgy döntenek, hogy az ügyvédnek 10 000 korona tiszteletdíjat a jól végzett munkájáért kifizetik, s megbízzák a további peres ügyek lebonyolításával. Még ugyanezen ulésen döntenek arról, hogy az egyháztanácstagok számát 24-re bovítik a következo választás során. Az új tagok sorában találjuk Ambrózy József állami iskolai igazgatót, Csizmadia Istvánt, a volt bírót, Daubner Béla kereskedot stb.
Az 1923. évre ismét Mórocz Istvánt választják meg gondnoknak. Pálmatéren iskolát nyitnának meg ebben az esztendoben, melybe evangélikus tanero alkalmazását kéri lelkész.
Az iskola ez idoben való "felállításáról" nem egyértelmuek az adatok. Szabó Pál, 1978-ban írt tanulmányában a pálmatéri iskola felállítására az 1893-es évszámot jelöli meg, sajnos a forrás megnevezése nélkül. Amennyiben ez az adat helyes, akkor az iskola ismételt beindításáról, vagy annak egyházi kezelésébe való vételérol lehet szó. (A késobbi jegyzokönyvek alapján is erre lehet következtetni.)
Az iskola megnyitása azonban még évekig húzodik, elsosorban anyagi okok miatt, érdemben csak 1925-ben térnek vissza rá.
A földreform kapcsán a falu egyházai tevékenységük finanszírozására földet igényelnek. A katolikus egyház 50 holdat, az evangélikus 30 hold földet fog eloreláthatóan kapni. Az evangélikusok sérelmezik amiért ok kevesebbet kapnának, miközben a falu lakosságának nagyobb része evangélikus vallású. Végül az Országos Földbirtokrendezo Bíróság ítélete alapján 52 hold földet kap az egyház.
A föld birtokbavételére 1925. novemberében kerülhet sor. A földterület Józsefszálláson terül el, Csongrád megyében. A teljes területet kiadják bérbe még ezen évben a Kiskirálysági Kendergyár Rt-nek.
A korábban elnapolt egyházi adó terményre váltása, az egyre nagyobb mértéket ölto infláció miatt mégis aktuálissá válik.
Felmérik a falu környékén lévo földterületeket és házakat. Érdekes adat, hogy 1923-ban az itt élok 3000 kath. hold földön gazdálkodtak, s összesen 500 ház volt ekkor a közigazgatási határokon belül.
1924 júniusában tartott egyházi gyulésen Zoltán Emil lelkész két szomorú eseménnyel foglakozik. "1923 november 26-án elhalt Torkos Kálmán orosházi fojegyzo, ki egyházunknak anyásítása óta felügyeloje volt. Ott állott o egykor egyházunk bölcsojénél, részt vett a megnyitásban és hu vezére volt mindig gyülekezetünknek."
Elhalt még Tomcsányi József, az egykori leányegyház lévitája, kinek temetése március 6-án Nagyszénáson ment végbe. Koporsójára koszorút tett egyházunk is, melynek népe megható módon adott kifejezést a holtan hazatért öreg tanító iránt hálájának és tiszteletének, amidon temetésén óriási számban kísérte ki nyugvóhelyére."(72)
Szerencsére nem csak szomorú, de kedvezo hírek is napirenden vannak a gyulésen. A harang alapra eddig 781.5 kg búza, 10 korona arany, 358 579,24 korona készpénz folyt be. Nagyobb adományokkal segítettek:
"Novák Károly 10 korona arany
Göndös József 20000 korona
Madarász Józsefné 2000 korona
Mórocz István gondnok 2000 korona
Hegyi Lajos 20000 korona
Holub György 30000 korona
Manzel Gyula 5000 korona
A szarvasi fogimnázium ifjúsága 25000 korona
Nagyszénás község tisztségviseloi 100000 korona
Székács István 100000 korona stb."(73)
Az elhunyt elso felügyelo helyére július 13-án választják meg Hegyi Lajost, a második felügyeloi tisztségre pedig helyére Holub Györgyöt.
Zombai Ádám tanítót a Vallás és Közoktatási miniszter december 31-i hatállyal felmenti az állami szolgálat alól. Indoklásul a tanító kommün alatti tevékenységét jelölte meg. A presbitérium ezzel szemben éppen ellenkezoleg nagyon is meg volt elégedve ezen idoszak alatt is a tevékenységével, hiszen mint a lelkész helyettesítésével megbízott hitoktató és kántor minden tekintetben az egyház érdekében tevékenykedett. A presbitérium kész igazolni ezen tevékenységét, miszerint rendszeresen vezette az istentiszteleteket, egyházi énekeket tanított stb. A félreértés minden bizonnyal kedvezo módon rendezodik, hiszen 1929-ben 400 aranykorona békebeli tiszteletdíjat kap.
Természetesen az akkor már "pengos" világban minden aranykoronára 1 pengot. Az 1924. esztendo az egyre magasabb infláció, s a továbbra is szukös anyagi lehetoségek miatt elsosorban az egyház gazdasági ügyei körül forog.
1925-ben azonban a korábban már említett pálmatéri iskola ügye ismét felelevenítésre kerül. A pálmatéri iskolát az egyház csak úgy tudná átvenni, ha annak fenntartásához nem kellene hozzájárulni, csak az igazgatását vállalná. Amennyiben a püspök hozzájárulna, hogy a községbe helyezzék, akkor a volt iskolát is fel lehetne állítani, a terheket akkor is úgy tudnák viselni, ha a püspök úr segélyt is adna hozzá. Február 9-én Kovács Andor esperes látogatást tesz a gyülekezetben, hogy a pálmatéri iskola ügyét végleg rendezze.
A hosszas tanácskozás után az alábbiakban egyeznek meg: "Elvben fogadják el az iskola átvételét és kérjék fel a püspök urat, hogy a tanítói lakást és a tantermet fenntartóként megtartsa, s a tanító fizetését az egyház akkor vegye magára, ha az iskola teljes fenntartási költségeit, az államsegély kieszközlésével rendezni látják."(74)
Az elvi döntés meghozatala után március 8-án ülnek össze ismét, s akkor megállapodnak abban, hogy átveszik az iskolát. Abban az esetben azonban, ha a tanítványok száma jelentosen szaporodni fog, akkor az esperesség veszi át annak muködtetését. Mindezek mellett a püspöki támogatást kérni fogják, s ha kapnak igénybe is fogják venni.
Hiába azonban minden, az iskola nem kezdi meg muködését még 1930-ban sem, s csak tovább húzodik az iskola körüli huzavona. Az oly sokat emlegetett infláció miatt 1926.ban ismételten terményben állapítják meg a járandóságokat. A járandóságok számszerusége mellett érdekesség az akkori árviszonyokba való betekintés. 1 q búza ára 400 000 papir korona. Egy aranykorona 17 000 papírkoronával egyenértéku.
A lelkészlak kifestése ebben az évben 2 millió koronába kerül ! Nem véletlen, hogy hamarosan megjelenik az új pénz a pengo. A következo 1927. esztendoben a nehéz anyagi helyzet ellenére, a faluban közel 50 évet dolgozó Tomcsányi József emlékére emlékkövet szeretnének felállítani. A gyujtésre a kezdeményezést Csizmadia István teszi, s ennek megfeleloen a község és az egyház együttesen lát neki az anyagi fedezet eloteremtésének. 1928 januárjában megalakul az evangélikus noegylet, a lelkész feleségének vezetésével.
A reformáció emlékünnepén a lelkes notagok és leányok ingyenes vallástankönyvekkel látták el a szegény gyermekeket. Alapszabályukat is megalkották, s a lelkésznek bemutatták. Az egyházi élet megélénkülni látszik. A külterületi iskolákban rendszeresen rendeznek istentiszteleteket. Tóth Dániel és Horváth Gyula tanítók szervezik a tanyai híveket, kik igen nagy számban jelennek meg ezeken az alkalmakon.
A harangalapra befolyt pénzösszegek, valamint az elozo év végén rendezett táncmulatság bevételei már elérik az 1000 pengot. Ennek megfeleloen sor kerülhet a régen dédelgetett terv megvalósítására, új harang öntetésére. Miként a háború elott is, most is Walser Ferenctol kérnek árajánlatot egy 2 q súlyú harangra. E mellett szeretnék a régi 80 kg-os harangot is átöntetni. Walser Ferenc meg is teszi árajánlatát, mely szerint egy 220 kg-os harang 1232 pengobe kerülne, plusz a szállítási költség és a forgalmi adó. 1928 elejére a harangok ügye kedvezoen alakul, mivel a már meglévo anyagi eszközök mellé adományozók is felsorakoznak. "Lelkész jelenti, hogy a templomot 3 haranggal ékesítheti fel, mert a harangalap egy harangra elegendo, a másodikat dr. Raffay Sándor püspök úr, földbirtokos és a harmadikat Hajdú József presbyter ajánlotta fel."(75)
A még meglévo harangot megvizsgáltatják Csík János lakatos mesterrel, hogy annak használata lehetséges-e még ? A lakatos szakvéleménye alapján azt használni veszélyes, mert a harang koronája megrepedt. Ennek ellenére, mivel más harang nem volt az egyház templomában, a lelkész úgy döntött, hogy azt az o felelosségére továbbra is használják addig míg az újak el nem készülnek.
Az új harangok felavatására 1928 november 19-én kerül sor. Az új nagyharangot, valamint Hajdú József harangját együttesen helyezik el. A megajánlott harmadik harangról nem esik szó, ennek ellenére valószínuleg ez is a helyére került, mert ebben az évben írott forrásban szerepel a "három haranggal gyarapodtak" megjegyzés. Ebbol az alkalomból a korhadt fagerendákat, vasbeton gerendákkal cserélik ki. Az ünnepséget, melyen 49 vendég vett részt, díszebéd követte.
Jelenleg is e három harang található meg a toronyban. A harangot tartó acélszerkezet észak-dél tájolású állvány. A déli szelén helyezkedik el a Hajdú József által adományozott harang.
Súlya: 62 kg.
Jelvénye: kereszt.
Felirata:
Isten dicsoségére !
Hajdu István és hitvese Csizmadia Zsuzsanna, Finta Sándor és hitvese Bartyik Anna, áldott emléku jó szülok emlékére adományozták 1928. évben Hajdu József presbiter, hitvese Finta Erzsébet és gyermekeik: Béla, Erzsébet, József, Mária és István."
"Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg, mert megnyugosznak az o fáradságuktól és az o cselekedeteik követik oket"
"János Jelenéseinek szentkönyve 14. rész 13. vers"
"Öntötte Walser Ferenc Budapest"
Középen található a nagyharang, melyet a hívek adományaiból készíttettek.
Súlya: 220 kg (amennyiben a megrendelésnek megfeleloen készült el)
Jelvénye: Magyarország címere
Felirata a jelvény oldalán:
"Nem halt meg az ki a hazáért vérzett el"
Másik oldalán:
"1914-1918. Világháborúban elesett 119 nagyszénási evangélikus hos emlékére közadakozásból öntette a nagyszénási evangélikus egyházközség az Úrnak 1928. esztendejében"
"Jézus mondá:
Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az o barátaiért"
"János evangélioma 15. rész 13.vers"
"Öntötte Walser Ferenc Budapest"
Az északi oldalon a dr. Raffay Sándor által adományozott harang található.
Jelvénye: Luther rózsa
Felirata a jelvény oldalán:
"Zoltán Emil lelkész Hegyi lajos egyházfelügyelo Holub György másodfelügyelo Zombai Ádám kántor, jegyzo Mórocz István gondnok Göndös József egyházfi és Dorogi István harangozó idejében."
A másik oldalon:
"Isten dicsoségére !
Dr. Raffay Sándor a Bányai Evangélikus Egyházkerület nagyszeru püspökének kegyes adományaként a nagyszénási evangélikus egyháznak 1928."
" Jézus mondá !"
"Jöjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, meg vagytok terhelve és én nyugosztlak titeket"
"Máté evangéliuma 11.rész 28. vers."
"Öntötte Walser Ferenc Budapest"
A község részére még 1894-ben átadott iskola, majd óvoda épületet a község visszaadta. 1928 november 18-án onnan ki is költözött. Az épületet oly módon kívánják hasznosítani, hogy ott tartanák a presbiteri gyuléseket, a noegylet gyuléseit, valamint gyülekezeti házat rendeznek be helyiségeiben. Tekintettel arra, hogy Hajdú József egy új oltárképet adományozott a templomnak, a régi képet itt helyezhetnék el. Az épületet az egyház használatba is veszi, s még az 1928. esztendo végén be is rendezi a hívek segítségével, sot be is biztosította tuzkár ellen 8000 pengore.
1929. május 19-én midon eloször ült össze a presbitérium a Népház tanácstermében, a lelkész az Atya, Fiú és Szentlélek nevében megáldja a helyiséget, majd a következoket mondja: "A tanácsterem asztalán a biblia, amely által még sok csodát fog tenni a jó Isten Nagyszénáson."(76)
A Népház hivatalos felavatására 1929 december 1-jén került sor, szép ünnepség keretében. A felavatás szertartását Kovács Andor békési esperes végezte. Ezen alkalomból a tanácsterem falára helyezte dr. Raffay Sándor püspök úr arcképét, mint a püspökség ajándékát. Az arcképet Hegyi Lajos felügyelo vette át.
1930-ban az egész országban megünneplik Horthy Miklós kormányzóságának 10. évfordulóját. Nagyszénáson is hálaadó istentiszteletet tartanak február 26-án, melyre meghívják a község elöljáróit, a társadalmi egyesületeket, valamint teljes számban részt vesz ezen a presbitérium is. Ebben az évben a helyi egyháznak is évfordulója van, hiszen 30 éve áll a templomuk. Az ünnepségre meghívják a soproni papnevelo foiskola hallgatóit, 17 növendéket, tanáraikat, valamint az iskola énekkarát. A vallásos ünnepély megrendezésében a vendégek is részt vesznek, s közben adományokat gyujtenek a soproni Theológiai Otthon javára.
Az ünnepségen részt vett Klár Béla nyugalmazott lelkész, aki annak idején a templom építésében elévülhetetlen érdemeket szerzett. "Az akkor, 30 évvel azelott elültetett kis mag terebélyes fává nott a jó Isten kegyelmébol, az akkori erotlen egyházunk azóta lélekszámban és anyagiakban is annyira megerosödött, hogy ma már szép jövonek néz elébe."(77)
Luther Márton születésének 450. évfordulóját 1933-ban ünnepli az evangélikus felekezet. Ezért november 19-én ünnepséget rendeznek istentisztelettel egybekötve. Meghívják az orosházi esperest, Kovács Andort, az orosházi evangélikus énekkar 12 tagját, valamint a karnagyot, akik délelott és délután is szerepeltek a templomban. Az ünnepség "fényét" emelte az a tény, hogy Holub György második felügyelo és felesége saját költségén bevezettette a templomba a villanyvilágítást, sot megvásárolta a világító szerkezeteket is. Ezeknek a felavatása is az ünnepélyes alkalom során történt. Az év végén ezt a világítást tovább bovítik, a bejáratnál és a karzat alatt elhelyezett világító testekkel. Hegyi Lajos egyházi felogyelo, mint a község jegyzoje nyugdíjba megy, s ezen alkalomból a község díszpolgárává választják. Az egyházban folytatott felügyeloi tevékenységét ennek ellenére tovább folytatja.
1936-ig a kántori teendoket egy kántortanító látta el, nevezetesen Csepregi Sándor. Októberben Fótra kerül, továbbra is kántortanítónak. Helyette keresnek tanítót, aki a kántori munkát is ellátná. Többen is jelentkeznek, s végül Fodor Endre okleveles tanítót alkalmazzák. A szülok és a gyermekek kérésére újraalakul a Keresztény Ifjusági Egyesület. A Népház kisebb termét kérik rendezvényeik megtartására. Az egyház anyásításának 40. évfordulóján elhatározzák a lelkészi lakás és a Népház villanyvilágításának elkészítését. A Népház elektromos hálózatának kialakításához a pénzt ifjusági táncmulatság rendezésébol már eloteremtették. A lelkészi lakáshoz pedig a lelkész gyujtött.
Ekkor kerül eloször szóba egy harmónium megvásárlásának gondolata, mivel a hívek kívánják az egyházi énekórák megtartását.
Kovács Andor esperes és Lányi Márton egyházmegyei felügyelo 1937-ben ellenorzést tart, mely során a lelkész és a presbitérium munkáját értékelik. Azt megfelelonek találták, csak a különbözo vallásúak házasságának számát kifogásolták.
Június 14-én elhunyt Hegyi Lajos egyházi felügyelo. Temetése 15-én volt, ahol Kovács Andor esperes búcsúztatta. Az országgyülési képviselo dr. Lányi Márton, egyházmegyei felügyelo is egyben, dr. Elek Lajos pénzügyigazgató és még sok tiszteloje, barátja vett részt a temetésen.
Az egyház megerosödését jelzi, hogy szinte minden presbiteri ulésen felmerül a segédlelkész alkalmazásának kérdése. Ennek elsosorban az az oka, hogy Nagyszénás igen jelentos külterülettel rendelkezik, s ezeken a területeken igen nehéz egyetlen lelkésznek ellátni a feladatokat. Lévita tanítóra is gondolnak, mert az az istentiszteleteket is meg tudja tartani. Ekkor Nagyszénáson 3756 evangélikus hívet tartanak nyilván.
Az orgona régi vágya az egyháznak, hiszen ezzel válhatna teljessé a templom berendezése. 1939 decemberében Marschalkó Jeno második felügyelo javasolja, hogy a templom fennállásának 40. évfordulója tiszteletére vásároljanak orgonát. Az egyházi gyulés elfogadja a javaslatot, de a megvalósításhoz nem elegendo a hátralévo egy év. A 40. évfordulót, ennek ellenére megünneplik, miként arról, a levéltárban fennmaradt, az ünnepségre szóló meghívó (6. melléklet) is tanuskodik. Az orgona készíttetésére vonatkozó terv megvalósítására csak 1942-ben kerülhet sor. Az orgonát Augster József és Fia Rt. orgonaépíto cégnél akarják megrendelni. Az elozetesen kifizetendo pénz azonban még nincs meg, ezért Adamkovics Ádám és Marschalkó Jeno felügyelok váltóbiztosítékot ajánlanak fel, hogy az egyházat az esetleges tartozásaik miatt ne zaklassák. Sot, még itt a gyulésen Marschalkó Jeno 400 pengot, Adamkovics Ádám 300 pengot ad át az egyház gondnokának, azon hozzáfuzéssel, hogy ezt a 700 pengot 24 órán belül ezer pengore egészítik ki és ezzel az ezer pengovel készpénzbiztosítékot adnak.
Az elnökség a bizottság elott azonnal alá is írja a cég kötlevelét, s megrendeli az orgonát azon kikötéssel, hogy a játszóasztalt az orgona elott kell elhelyezni, s azt az egyház készítteti el, de annak pontos méretét kéri. Az átjáró ne 50, hanem 70 cm legyen, mert csak így tudják a keskeny karzaton keresztül megközelíteni, hiszen ott fenn is padok vannak. Az orgona az 1939. évi 2060/1939 minta szerint készüljön. A szarvasiak felajánlanak régi orgonájukból alkatrészeket, melyeket a nagyszénásiba be lehet építeni. Ezeket az alkatrészeket Borgulya Endre evangélikus tanító úr által, a gyár kérésére azonnal Pécsre szállítják.
Az orgona átadásának idejét 1942 szeptember 1-re kötik ki. A megrendelot május 23-án küldik el a cég címére. Az orgona teljes ára 5230 pengo, melyre a fedezetet júniusra sikerül teljes egészében eloteremteni. Dr. Zelinváry Szilárd országgyulési képviselo közbenjárására a minisztérium engedélyezi az orgona építését, s államsegély folyósítását is lehetové tette. Június 1-jén 4000 pengot fizetnek be az orgonaépíto cégnek. Az adományozók nevét, kik kisebb nagyobb összeggel járultak hozzá az orgona építéséhez az egyház aranykönyvébe bejegyezték.
A nagyobb összeget adományozók a következok voltak:
"Adamkovics Ádám ,Marschalkó Jeno, Holub György, Dr. Loránt Pál, Vághy Pál, vitéz Hegyi Erno 100-100 pengo, Dr. Lányi Márton volt országgyulési képviselo Leipziger féle szesz és cukorgyár Rt. Nagyszénás polgári közössége, Megyik András 50 - 50 pengo"(78)
1942. decemberében a gyár értesíti az egyházat, hogy a kért határidore az orgona elkészítését nem tudják vállalni, tekintettel a munkások katonai szolgálatára.
1943 januárjában ennek ellenére az orgona már olyan elorehaladott állapotban van, hogy amennyiben a templom futheto lenne, akkor nem kellene várni a jobb ido beköszöntésére, hanem korábban lehetne beszerelni. Március közepén az orgona alkatrészei megérkeznek Nagyszénásra, megkezdik annak összeszerelését. Az orgona vásárlása, az akkori nehéz idokben egy nagyszeru összefogásnak volt az eredménye, melyben nagyszénásiak és nem falubeliek egyaránt résztvettek. Joggal lehettek büszkék a hívek, nem csak magára az orgonára, hanem erre az összetartásra is. Ma, amikor az orgona ismét néma, talán érdemes lenne e szép régi eszmét felelevenítve, hasonló összefogással újra muködoképessé tenni.
Az 1943. március 21-én tartott egyházi gyulésen a lelkész értékeli jelenlegi helyzetüket, melyet a háború ellenére kedvezonek tart. Az úrvacsorázók száma folyamatosan emelkedik, ebben az évben már 824 lélek. "Az új orgonára az adakozás 2156,15 pengo. A tervek, indítványok, amelyeket a felügyelo úr felvetett 6 évvel ezelott, mind szép lassan megvalósulni látszanak. A határ kibovült a Székács-féle majorokkal, az egyházi adó kulcsa felemelkedett, az orgona megérkezett és épüloben van."(79)
Az épülofélben lévo orgona alkatrészeit a Népházban raktározták el. Ha a szerelés megfelelo ütemben haladna, akkor Virágvasárnapján fel lehetne avatni. Újabb adományok is érkeztek az orgonára: "Sterbecz József 100 pengot, összesen 200 pengot adott, Adamkovics Ádám újabb 100 pengot, Marschalkó J. 50 pengot, vitéz Német Zoltán 50 pengot adományoztak az orgonára."(80) Az avatási ünnepségre április 18-án került sor. "Az avatáson részt vettek: Kelló Gusztáv esperes, Borgulya István a szarvasi evangélikus egyházközség második felügyeloje, Jancsó András a szarvasi egyházközség gondnoka, vitéz Kemény Mihály, Harasztdombi József, Zombai Ádám, vitéz Németi Lajos állami tanítók."(81)
Lelkész méltatja mindazok segítségét, akik hozzájárultak munkájukkal, vagy adományokkal a nemes terv megvalósulásához. Külön méltatta a szarvasi egyház segítségét, akik a régi szarvasi orgona megmaradt alkatrészeivel támogatták egyházunkat. Köszönetet mond Adamkovics Ádámnak és Marschalkó Jeno felügyeloknek. Az o buzgóságuknak köszönhato, hogy az orgona megrendelésre került és ma készen áll. Még ezen év augusztusában ismételten létrehozzák az orgonaalapot, annak érdekében, hogy az esetleges javításokra legyen fedezete az egyháznak.
1944-ben sor kerül a templom és a Népház kerítésének felújítására, a Népház udvarán lévo akácfák felhasználásával. Pedig háborús idoket élnek ekkor az emberek, még akkor is ha Nagyszénáson nincsenek harcok.
Felkészülnek arra is, hogy bombázások esetén az anyakönyveket hová rejtsék el. Kevés a pénz, minden drága, de ennek ellenére ez a korszak az egyház egyik legvirágzóbb korszaka. " Az Országos Statisztikai Hivatal jelentése szerint 3797 lélek, a lakosság 54%-a evangélikus. 953 lélek vette fel az úrvacsorát az elmúlt évben. A lelkész a segédlelkésszel együtt 14-szer tartott istentiszteletet a tanyai híveknél."(82)
A háború vége felé mind hiányosabbak a bejegyzések. 1945 január 7-én hálaadó istentiszteletet tartanak, a háború viharának elvonulásáért. Nagyszénáson 1944. október 7-én gyakorlatilag harcok nélkül vonult át a front, s az egyház épületeiben az semmiféle kárt nem tett. Az egyházi munka muködésében még vannak fennakadások, (nincs harangozó, sem pedig takarító) de ennek ellenére az egyház tevékenységét egész ido alatt folytatni tudta. Nehéz, embertpróbáló idok voltak ezek. A férfiaknak a fronton, az itthon maradóknak idehaza. Mindezek ellenére az egyház számára a megerosödés korszaka volt, mely korszak eredményeit ma is szívesen vallaná magáénak.
"Áldjad lelkem az urat, és ne feledd el,
mennyi jót tett veled !"
(Zsolt .103,2)
9. 1946-tól napjainkig
1945-ben a Népházat az aratás után a Földigénylo és Termelo Bizottság magtárnak vette igénybe, azzal az ígérettel, hogy még az osz folyamán kiüríti azt.
A legnagyobb gondot a földek haszonbérbe adása okozza, hiszen még 1946 áprilisában is parlagon hevernek az egyház földjei. A költségvetés tervezése sem egyszeru, tekintettel arra, hogy az adópengo értéke nagyon gyorsan változik. Ennek megfeleloen halogatják az adó kivetését, s úgy határoznak, hogy alkalmas idoben saját hatáskörükben hajtják azt be.
Február 17-én Luther Márton halálának 400. évfordulóján ünnepi istentiszteletet tartanak, melyen a reformáció jelentoségérol ifj. Zombai Pál egyetemi hallgató tart eloadást.
A fokozatosan növekvo infláció miatt, nem lehet az adókat beszedni, ennek megfeleloen az egyes javadalmazásokat a meglévo ingatlanok haszonbérével próbálják megoldani. Kocsondi Antal gondnok, ennek megfeleloen kapja az egyház 800 négyszögöles ingatlanának haszonbérét erre az esztendore. Még 1947-ben is terményben kérik az adókat, beszedésével ekkor Miszlai Mihályt bízzák meg.
Tekintettel a sok külterületen élo vallásos emberre, továbbra is aktuális lenne a segédlelkészi, vagy diakonosszai állás betöltése. Erre azonban nem kerül sor, helyette Zoltán Klára tanítóno látja el ezt a feladatot egészen 1947 októberéig. Ekkor érkezik az egyházhoz Roszik Mihály segédlelkész. 1947 novemberében még jelen van a presbiteri gyulésen, de a decemberin már nincs. Ebbol arra lehet következtetni, hogy szuk két hónapos Nagyszénási tevékenység után máshová helyezik.
Ugyanezen évben kerül sor Ordass Lajos püspök látogatására is, április 28-án. Az egyház kéri a püspököt, hogy a külterületet is látogassa meg, mert itt él a nagyszénási evangélikus gyülekezet közel 2000 tagja.
Tekintettel a hívek magas számára, s különösen arra, hogy azok egy igen jelentos hányada a külterületen él, a segédlelkészi állásra ismét nagy az igény. 1949 januárjában Boros Károly vallástanító lelkészt a püspökhelyettes helyezi Csepelrol Nagyszénásra, ki ettol kezdve szorgalmasan végzi vallásoktatói munkáját, sot a szeretetszolgálatokon keresztül különös figyelmet szentel a szegények felkarolásának.
A 40-es évek végén a Népház több alkalommal is vita tárgyává válik. A község szinte félévente kéri az épületet óvodának, de az egyház, azt nem szívesen adná át. 1950-ben a Népfront Bizottsága ki akarja sajátítani úttöro otthon számára. A vita a tulajdonjog körül forog, mert a Népfront bizottsága szerint az épület állami tulajdon. Végül 1951. augusztusában megszületik a megegyezés, miszerint iskolai használatra a község bérbe veszi a volt Népházat az egyháztól.
Érezhetoen nehéz helyzetben van az egyház, tekintettel arra, hogy földjeit nem tudja bérbe adni. Gyakorlatilag nincsenek bevételei. Bevezetik a mozgópersely intézményét, amely úgy tünik, be is válik a lehetoségekhez képest.
1951 januárjában Zoltán Emil bejelenti, hogy február elsejével nyugdíjba vonul, 37 évi szolgálat után. Átadja az egyház értékeit Boros Károlynak, akit Koszorús Oszkár alesperes bíz meg az átmeneti idoszakban a hivatal vezetésével. A hívek február közepén döntenek az új lelkész személyérol, miszerint Boros Károlyt kívánják lelkészüknek.
Ezekben az években maga az egyház is átalakulóban van, s átalakulóban van az egyház és az állam viszonya is. 1951. áprilisában megvonja a lelkész hitoktatói engedélyét a Megyei Tanács Oktatási Osztálya. Ebbol adódóan iskolákban megszunik a hitoktatás. Tekintettel arra, hogy a tanyasi embereknek mincs a külterületen templomuk, vagy kápolnájuk, ezért általában Csányi Andrásnál, Báródi Istvánnál, vagy Szloszjár Istvánnál tartják az istentiszteleteket. "A taraji híveknek gyakorta az iskola melletti kiserdoben, mert az iskolába bemenniük nem lehetett."(83)
Ezeknek az embereknek a hitét és áldozatkészségét mi sem példázza jobban, mint az, hogy volt közöttük olyan, aki látva az egyház helyzetének egyre nehezebbé válását, a saját lakásában rendezte be az istentisztelet helyiségét. Csányi András 1954-ben még oltárképet és oltárterítot is vásárolt, s azt otthonában állította fel.
1952. márciusában a Népház kistermét is bérbe adják, havi 40 forintért. A községi tanács engedélyezte, hogy az egyházi gyuléseket a lelkészi hivatal helyiségeiben tarthatják meg.
Vita alakul ki a konfirmációval kapcsolatban is, a lelkész és az iskola neveloi között. A nevelok szerint a lelkésznek nincs engedélye konfirmálni, a lelkész szerint ez azonban ugyanolyan feladata, mint az esketés, vagy a temetés. A tanárok pedig nem fejtenek ki olyan aktivitást ebben a munkában, mint amilyet a lelkész szeretne. Ennek köszönhetoen a konfirmációk száma rohamosan csökken. Mindezek mellett olyan, eddig ismeretlen feladatokkal is megbízzák, mint a "tszcsé"-be való bennmaradás melletti agitáció. Tekintettel arra, hogy a püspökség körlevélben kéri erre a tevékenységre, s sokan nem járnak templomba az érintettek közül, ezért egy presbiterrel megy ki a "tszcsé"-be.
A nehéz gazdasági helyzet ellenére támogatja a helyi egyház a szarvasi árvaházat is. 1954-ben gyujtést szerveznek számára, mely gyujtésen több mint egy mázsa liszt, 30 kg burgonya, valamint 24 kg cukor gyult össze, nem is szólva a babról, lekvárról és egyéb ennivalókról. A nagyszénási hívek áldozatkészségét bizonyítja, hogy az egész egyházmegyében itt adományoztak a legtöbbet !
A már oly sokszor javított lekészlakot ebben az évben is fel kell újítani. A hátsó falakat le kell tapasztani. Az iroda helyiség is ekkor kerül át az épület végébe.
1954 tavaszán még jelentos adóságai vannak az egyháznak. Az egyházmegye felajánja, hogy amennyiben ezen adóságoknak a felét kifizetik, akkor a másik felét elengedik. A presbitérium úgy dönt, hogy megpróbálnak élni ezzel a lehetoséggel. 1956 januárjára sikerült is kifizetni minden adóságot.
1955 januárjában a lelkész beszámol a terveirol, valamint az anyagi helyzetrol. A presbitérium kéri, hogy számoljon be a javításokról is. A lelkész elmondja:
" 25 év óta nem volt festve a lelkészi lakás, ezt most kifestették. Áthelyezték az irodaszobát az épület hátsó részébe. Ez a helyiség futheto kemencével és nem hallatszik ki az utcára az éneklés a bibliaórákon."(84) A templom tetozetét a lelkész javította ki, mert állandóan beázott.
1956 februárjában a lelkész bejelenti, hogy Salgótarjánba kerül adminisztrátornak, s helyette Fecske Pál fog jönni Nagyszénásra, Battonyáról. Február 6-án kerül sor az átadásra.
A leköszöno lelkész kéri a presbitereket, hogy egyöntetuen hívják meg Fecske Pált lelkésznek. Minden bizonnyal megfogadták a tanácsot, mert március 22-én a közgyulés, Koszorús Oszkár esperes jelenlétében kinyilvánítja ezen szándékát.
"Közfelkiáltással és lelkes éljenzés közepette Fecske Pált választják meg lelkésznek"(85)
A Salgótarjánba költözött lelkész beiktatására egy küldöttség utazik a helyi egyház tagjaiból. Az utazás költségét az egyház fedezi, költségtérésüket fel is veszik, s azután azt, befizetik adományként az egyház javára.
A nyár folyamán a sokat toldozott-foldozott templom tetozetet ismét javítani kell. A gádorosi egyháztól vásárolnak palautalványt. A szükséges léceket az egyik presbiter adta a munkához. Egy ács és egy komuves mestert kérnek fel a munkához, s a presbiterek segítenek nekik. Az anyagok beszállításához is van jelentkezo fogatos. Ugyanezen ulésen a lelkész javasolta, hogy minden istentisztelet után énekeljék el a Himnuszt. A javaslatot a presbitérium egyhangúlag elfogadta.
Osszel a tervezett kerítésjavítás elmaradt, tekintettel az október 23-i eseményekre. "Lelkész tájékoztatást adott az október 23. utáni eseményekrol. Az állásuktól megfosztott lelkészek visszakerültek a helyükre. A hitoktatáson minden gyerek részt vehet. Az iskola 90%-a jött el minden kényszer nélkül." (86)
Az összel elmaradt kerítésjavításra a következo évben kerülhet sor. A munka fedezete rendelkezésre áll, mivel a Lutheránus Világszövetség egy nagyobb adományt küldött Magyarországra, s ebbol 20 000 forintot kapott a Nagyszénási egyház, azzal a kikötéssel, hogy ebbol 15 000 forintot felújításra, 5000 forintot pedig motorkerékpár vásárlására lehet elkölteni. Az elkövetkezo években további segélyek folyósítására is sor kerülhet, amennyiben építési tervet nyújtanak be. "Lelkész javasolja, hogy a gyülekezet újjáépítési terve tartalmazza Tarajon imaház építését, helyben új lelkészlak építését, így a jelenlegi belmisszió otthonná és lelkészi irodává alakulna át."(87) A tervekbol csak a kerítés felújítása valósul meg, az osz folyamán, a többi terv csak terv marad.
A templom oly sokszor javított tornyára el kell helyezni a villámhárítót, még 1958 folyamán. A feladat megoldásával és szervezésével,az akkori harangozót Siprikó Józsefet bízzák meg. A villámhárító felszerelésére a nyáron kerülhetne sor, de az orosházi MEGYEVILL a felszerelést nem vállalta el. Pint Béla helyi mester vállalná, de az o munkáját a tuzoltóparancsnokság nem fogadja el. A megoldás nehezen születik meg, mert csak 1959 júniusára készül el a villámhárító.
A templom elotti területen egy kis parkot szeretnének kialakítani. Bábli Pál elvállalta, hogy elkészíti a terveket.
Hajdú Józsefnek, ki a templomnak egy harangot adományozott, ebben az évben azzal állítanak emléket, hogy minden évben, ezen túl, halála napján, egy pompaharangozást fognak végezni.
A tanyai hívek sorsa továbbra sincs teljes egészében megoldva. A Csányi András házánál tartandó istentiszteletekhez szeretnének egy harmóniumot vásárolni. Még a püspök is segíteni igyekszik, az Ökumenikus Tanácshoz fordul anyagi segítségért. A segítséget meg is kapják és 1958 novemberében meg is érkezik a harmónium. A megállapodés szerint Csányi András házánál helyezik el. A harmóniumot a tanyasi evangélikus és a szórvány református hívek közösen használták, s az o közös tulajdonukat is képezte.
A templom berendezésének fejlesztése továbbra is elsosorban adományozásokból történik. Ebben az évben is (1958) gazdagodott az épület az alábbiakkal:
"Megyik Mihály és Megyik Zoltán egy keresztelo medencét ajándékozott az egyház részére. A medence felszentelését Koszorús oszkár esperes a hó (június) utolsó vasárnapján fogja elvégezni."(88) "Özv. Kiss Lajosné szonyeget vásárol az oltár elé."(89) "Két presbiter csillárt ajándékozott a templomnak. Nevüket kérik elhallgatni."(90)
Az ajándékozások egy jelentos része az augusztus 20-i ünnepségeknek szól. Erre az ünnepségre az egyház kitakaríttatja az orgonát, Vlachovszki András tótkomlósi kántorral, hogy azon hangversenyt lehessen adni. A kenyérünnepre szeretetvendégséget rendeznek, melynek keretében a presbiterek a lelkésznek ebédet is rendeznek, s ennek költségeit ok adják össze.
Novemberben templomba menet meghal Megyik Mihály, ki 28 éven át volt presbiter és hét éven keresztül felügyelo. Felravatalozása a templomban történt, ahol a lelkész búcsúztatta, kiemelve mindazokat az érdemeit, melyeket az egyház szolgálatában végzett. Emlékére, egy fényképét, a lelkészi hivatalban helyeznek el.
Az elkövetkezo években két fontos terület az, amely meghatározza a lelkész feladatait. Egyrészt az egyházi ingatlanok karbantartása, azok átalakítása, bérleti szerzodései. A másrészt az egyházi életterének folyamatos beszukülése, elsosorban a fiatalokkal való foglalkozás területén.
Néhány gondolat az ingatlanok helyzetérol.
1959-ben elhatározzák a templom külso és belso festését. A munka megkezdése elott korszerusíteni kívánják a villanyvilágítást. Ekkor kerülnek fel az oldallámpák a falakra, Csányi András jóvoltából. Átalakítják az oltár világítását is.
Az inmár több mint nyolcvan éves magtár igen rossz állapotban van. A község vezetése több ízben is kéri annak lebontását és a helyén fal építését. Ennek a munkának az elvégzésére csak 1962-ben kerül sor. Akkor a megkapott engedély birtokában elbontják és helyette a korábbival megegyezo kerítést építenek.( A két kerítés ennek ellenére a mai napig is elválik egymástól, látható hol helyezkedett el a magtár.)
A lekészlak mely már több mint 110 éves, igényelné a felújítást, de erre egyenlore nincs fedezet. Melléképületei közül néhány össze is dolt. 1962-ben a püspök 2500 ft. segélyt küld. Ennek a segélynek, valamint az adományoknak köszönhetoen áll össze az átépítés fedezete.
" Megvan 100 ezer tégla, kétszárnyas ajtó, két ablak redonnyel. Június hónapban lehet az építkezést megkezdeni. A mészleoltáshoz segítségre van szükség"(91)
A nyár folyamán el is készül a külso vakolás híján az átépítés. Ekkor nyeri el ma is látható alakját a lekészlak. A plusz egy szoba és a veranda kiképzésével, már három szobából, konyhából, fürdoszobából, éléskamrából és egy eloszobából áll. A többi helyiség a gyülekezeti imaterem és az iroda. Mindazok nevei, akik pénzzel, gyalogmunkával, fuvarral, vagy bármilyen módon segítették a munkát meg vannak örökítve a jegyzokönyvben. Összesen 89-en.
A Népház jövoje minden évben terítékre kerül. A Népházat 1950-ig az egyház használta. utána a község vette bérbe. 1960-ban a község meg szeretné venni, de az egyház nem adja. 1961-ben már eladná, de akkor a község nem veszi meg, hivatkozva anyagi nehézségeire. Végül minden marad a régiben, s évrol évre bérli a község az épületet. 1965-ben 120 ft. bérleti díjat fizet.
A lelkész javadalmazását szolgáló földeket már jó néhány éve "felajánlották" az adott területen szervezodo szövetkezetnek. Ennek a földnek a vételárát azonban nem kapták meg. 1963-ban a tanács felhatalmazza a lelkészt, hogy tisztázza az átadás körülményeit. Az egyházi fohatóság tájékoztatója szerint a véghatározatot kellene felmutatni, s akkor a kifizetésnek meg kell történnie. A Csongrád Megyei Tanács Mezogazdasági Osztályához fordulnak segítségért 1964-ben. (Az említett földterületek Csongrád megyében voltak.)
Az ingatlanok kérdése a hatvanas évek közepére rendezodni látszik. Elvégezték a szükséges felújításokat, megkötötték a bérleti szerzodéseket. A nagyobb problémát az egyházi élet beszukülése jelentette. Hitoktatás nincs, s remény sincs arra, hogy az elkövetkezo években megindulhatna. A bibliaórákat és ifjusági istentiszteleteket továbbra is megtartják, bár egyre kevesebben jelennek meg ezeken. 1964-ben összesen 30 konfirmandus volt.
"Az elvándorlásnak az iparba és a városba az egyházra vetített hatása is megmutatkozik. Nincsen annyi hívo ember a faluban, aki a mostani fizetések mellett tudná vállalni az egyház terheit. Az egyház felso vezetésében is feszültségek vannak. Hitoktatás évek óta nincs. A szülok és a gyermekek is hátrányt szenvednek mindettol és mindenki kezd belefáradni a hiábavaló kisérletezésbe."(92)
Ez utóbbi idézet huen jellemzi az egyház helyzetét. Az anyagi nehézségekkel még csak-csak meg tudnak küzdeni, de az egyre fogyatkozó híveket nehezen lehet pótolni. Az utánpótlás pedig nem létezik, hiszen a vallásosság magvait az iskolákban nincs mód elhinteni.
Ennek megfeleloen a jegyzokönyvek is szinte csak a gazdálkodás kérdéseivel foglalkoznak, s nagy ünnepnap az, amikor valamely jelentosebb egyházi esemény is bekövetkezik.
1967-ben kicserélik a templom ablakait szines ornament üvegre. Az üveghez féláron jutottak hozzá, ezért volt mód megvásárolni, hiszen az orosházi templom felújításából maradt ki mint hulladék. 1969-ben ismét egy jelentosebb összeget kap a helyi egyház a Lutheránus Világszövetségtol. Ezt az összeget részben a templomra, részben a volt Népházra fordítják, felújítási célokkal. Ismét felvetodik a templom futésének gondolata, azonban ez az összeg messze nem elegendo ennek a tervnek a megvalósítására.
Még ebben az évben emlékezetes egyházi eseményre kerül sor a nyár folyamán. "A konfirmandusokat a tanév végeztével részesítik oktatásban, s ennek megfeleloen nyáron konfirmáltak. Az ünnep fényét emelte az ipartestület székházában megtartott közebéd is."(93)
A tanyai világ felbomlása megindult, s ez a tanyai hívek számának rohamos csökkenéséhez vezet. "A lekész bejelenti, hogy az egész tanyavilágot bejárta. A hívek nem zárkóztak el a fizetéstol, de felbomlóban van a a tanyavilág, vagy elköltöztek, vagy el fognak költözni."(94)
1970-ben a tanyai hitélet újabb veszteséget kénytelen elszenvedni, amikor meghal Csányi András, ki 20 éven keresztül saját lakását ajánlotta fel az istentiszteletek céljára.
"Istentiszteletet ennek ellenére három helyen tartanak: a templomban és a két tanyai körzetben. Elsorvadt a gyermek istentisztelet. Hitoktatás nincs."(95)
1972-ben ismét javítani kell a templom tetozetét, 74-ben pedig az orgona korszerusítésére kerül sor, amikor elektromos motorral és ventillátorral szerelik fel.
1975-ben ünnepelte az egyház anyaegyházzá válásának 80., a templom felszentelésének 75. évfordulóját. Ezen alkalomból az ünnepi istentisztelet mellett, itt rendezik meg a Nyugat Békési Evangélikus Egyházmegye elso presbiteri napját is.
"10 lelkész és 150 presbiter gyult össze. Dr. Csongrádi János szarvasi felügyelo tartott eloadást. A közebéden 250-en vettek részt a Park Étteremben. Itt köszöntötték a püspök urat, az ünneplo gyülekezetet, a felekezeteket, a helység társadalmi vezetoit."(96)
1976 május 23-án újabb ünnepségre kerülhetet sor. Fecske Pál lelkész a gyülekezetben töltött 20 éves szolgálatatáról emlékeznek meg Koszorús Oszkár esperes jelenlétében."(97) Még két évig vezette a gyülekezetet, s 1979. január elsejével kéri nyugdíjazását.
Ezt követoen igen surun váltják egyházunkban a lelkészek egymást. Fecske Pált Németh Pál követi a lelkészi hivatalban. 1984 szeptemberéig Nagyszénáson szolgál, s e mellett, mint elodje is végzi a Gádorosi evangélikus egyház lelkészi munkáját is.
1984 szeptember 14-én lép szolgálatba Aklan Béla, ki mindössze négy évig dolgozott községünkben. Helyére 1988 július 4-én érkezik Schreiner Tamás segédlelkész. Feleségével együtt még ebben a hónapban elfoglalják szolgálati helyüket. Felesége, Schreinerné Ligeti Erika is hirdetett igét esetenként a templomban, s férje mellett rendszeresen ellátta a kántori teendoket. Utódja a község jelenlegi evangélikus lelkésze Kondor Péter, ki 1992. augusztus 1-jén veszi át a hivatalt, s vezeti a mai napig is a gyülekezetet.
Több mint 160 év telt el azóta, hogy a nagyszénási pusztában elhintette az evangélikus hit elso magvait az egyház, az akkor megszületo filiával. Azóta a magból tekintélyes fa lett, mely hol dús lombbal, hol vihartépte ágakkal, de mindvégig folyamatosan szolgálta híveit.
Ebben az esztendoben, immáron századik éve, hogy önállóan, anyaegyházként ad otthon a hitükkel hozzátartozóknak. S talán az ezredfordulón, az egyház százéves templomában egy boldogabb, s tisztább évezredért hangzik fel a gyülekezet imája.
Miként Pál apostol irá az Efézusbelieknek:
"Mert kegyelembol tartattatok meg, hit által; és ez nem toletek van: Isten ajándéka ez;"
(Pál levele az Efézusbeliekhez 2. rész 8. vers)
A Kis-szénás filiában, valamint a nagyszénási evangélikus egyházban szolgálatot teljesíto léviták , lelkészek, segédlelkészek:
1. Gyori Imre lévita 1834-tol 1837-ig
2. Hraskóczy György lévita 1837-tol 1839 novemberig
3. Gyori Imre lévita 1839 novembertol 1848 márc. 5-ig
4. Hanzel (Hanczely) Mihály lévita 1848 május 4-tol 1855-ig
5. Novák István lévita 1857 áprilisától 1859 júniusig
6. Hanczely Mihály lévita 1859 októbertol 1868 áprilisig
7. Supkégel István lévita 1868 szeptembertol 1869 augusztusig
8. Benczur Frigyes lévita 1869 augusztustól 1870 februárig
9. Tomcsányi József lévita 1870 februártól 1896 januárig
10. Klár Béla lelkész 1896február 9-tol 1900 januárig
11. Mendöl Lajos lelkész 1900 március 18-tól 1911 január 14-ig
12. Klár Béla lelkész 1911 április 30-tól 1913 augusztusig
13. Zoltán Emil lelkész 1913 augusztus 27-tol 1951 február 1-ig
Magócs Károly ideiglenes lelkész 1919 márciustól 1919 áprilisig
(Zoltán Emilt helyettesítette távollétében)
Roszik Mihály segédlelkész, hitoktató1947 októbertol 1948 ?
Boros Károly vallástanító lelkész 1949 januártól 1951 februárig 1-ig
14. Boros Károly lelkész 1951 február 1-tol 1956 február 6-ig
15. Fecske Pál lelkész 1956 március 22-tol 1979 január 1-ig
16. Németh Pál lelkész 1979 január 1-tol 1984 szeptember 15-ig
17. Aklan Béla lelkész 1984 szept. 15-tol 1988 július 4-ig
18. Schreiner Tamás s. lelkész 1988 július 4-tol 1992 június 25-ig
19. Kondor Péter lelkész 1992. augusztus 1-tol
Mellékletek jegyzéke
1. A Kis- és Nagy Szénási Filiában kereszteltek számának alakulása 1833-tól 1857-ig
2. A templom meg nem valósult, elso terve (részlet)
3. A templom második, megvalósult terve (részlet)
4. A magtár tanácsteremmé alakítására készült terv (részlet)
5. Meghívó a templom felszentelési ünnepségére
6. Meghívó a templom építésének 40-dik évfordulójára rendezett ünnepségre
Fényképek jegyzéke
1. Supkégel István lévita által készíttetett szószék
2. Supkégel István lévita által készíttetett szószék vésett felirata
3. Az egyik harangot adományozó Dr. Raffay Sándor püspök arcképe
4. Hajdú József presbiter és családja a harang felszentelésekor Zoltán Emil lelkésszel
5. A harangszentelési ünnepség 1928-ban
6. A Népház avatásakor készült emlékkép, Zoltán Emil lelkész, felügyelok, presbiterek
7. A templom szentelés 40. évfordulójára adott díszebéd felszolgálói
8. A közadakozásból öntetett nagyharang jelvény feloli oldala
9. A közadakozásból öntetett nagyharang másik oldala
10. A Hajdú József által adományozott harang
11. A Dr. Raffay Sándor püspök által adományozott harang
12. Az evangélikus templom ma
13. Az evangélikus templom belso tere a karzatról
14. A templom orgonája
15. A templom belso tere a bejárat felol
16. Fecske Pál lelkész
17. A lelkészlak egy századeleji képeslapon
18. A lelkészlak ma
19. Mendöl Lajos egy szarvasi gimnáziumi tablóképen
20. A szarvasi fogimnázium tanári kara (balról a második ülo alak Mendöl Lajos)
21. Boros Károly evangélikus lelkész a presbitérium tagjaival
22. Fecske Pál a konfirmandusokkal
23. Németh Pál a konfirmandusokkal
24. Aklan Béla a presbitérium tagjaival
25. Schreiner Tamás lelkész feleségével, és gyermekével
26. Kondor Péter, a gyülekezet jelenlegi lelkésze a presbitérium tagjaival
Felhasznált forrásanyagok jegyzéke
1. Köt levél 1824, Károlyi Levéltár Bp.
2. Köt levél 1824, Károlyi Levéltár Bp.
3. Halotti anyakönyv 1836-1834, Evangélikus Egyház Levéltára Orosháza
4. Vegyes anyakönyvek 1826-1849, Evangélikus Egyház Levéltára Orosháza
5. Vegyes anyakönyvek 1826-1849, Evangélikus Egyház Levéltára Orosháza
6. Halotti anyakönyv 1836-1834, Evangélikus Egyház Levéltára Orosháza
7. Jegyzokönyv 1822-1839, Evangélikus Egyház Levéltára Orosháza
8. Keresztelési anyakönyv 1835-1842, Evangélikus Egyház Levéltára Orosháza
9. Kánonszeru látogatás jegyzokönyve 1836, Evangélikus Egyház Levéltára Orosháza
10. Keresztelési jegyzokönyv 1843-1852, Evangélikus Egyház Levéltára Orosháza
11. Keresztelési jegyzokönyv 1843-1852, Evangélikus Egyház Levéltára Orosháza
12. Keresztelési jegyzokönyv 1835-1841, Evangélikus Egyház Levéltára Orosháza
13. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1876-1900, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
14. Keresztelési anyakönyv 1853-1858, Evangélikus Egyház Levéltára Orosháza
15. Keresztelési anyakönyv 1853-1858, Evangélikus Egyház Levéltára Orosháza
16. Keresztelési anyakönyv 1859-1863, Evangélikus Egyház Levéltára Orosháza
17. Can. visit. jegyzokönyve 1877, Evangélikus Egyház Levéltára Orosháza
18. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1876-1900, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
19. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1876-1900, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
20. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1876-1900, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
21. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1876-1900, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
22. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1876-1900, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
23. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1876-1900, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
24. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1876-1900, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
25. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1876-1900, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
26. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1876-1900, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
27. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1876-1900, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
28. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1876-1900, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
29. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1876-1900, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
30. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1876-1900, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
31. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1876-1900, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
32. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1876-1900, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
33. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1876-1900, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
34. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1876-1900, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
35. Orosházi Újság 1896 január 12.
36. Orosházi Újság 1896 február 16.
37. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1876-1900, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
38. Balassa Pál: Orosháza, 1844.
39. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1950-1966, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
40. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1876-1900, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
41. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1876-1900, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
42. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1876-1900, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
43. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1876-1900, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
44. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1876-1900, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
45. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1876-1900, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
46. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1876-1900, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
47. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1876-1900, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
48. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1876-1900, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
49. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1876-1900, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
50. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1876-1900, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
51. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1876-1900, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
52. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1900-1944 Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
53. Orosházi Újság 1900 Július 8.
54. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1900-1944, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
55. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1900-1944, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
56. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1900-1944, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
57. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1900-1944, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
58. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1900-1944, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
59. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1900-1944, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
60. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1900-1944, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
61. Szarvasi Ág. Hitv. Ev. Fogimn. Ért. az 1913-14 évrol, Tessedik S. Múzeum Szarvas
62. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1900-1944 Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
63. Zoltán Emil levele Sholtz Gusztávhoz 1914. február 11.
64. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1900-1944, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
65. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1900-1944, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
66. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1900-1944, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
67. Szabó Ferenc : Czabán Samu Nagyszénáson, 1972.
68. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1900-1944, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
69. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1900-1944, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
70. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1900-1944, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
71. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1900-1944, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
72. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1900-1944, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
73. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1900-1944, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
74. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1900-1944, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
75. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1900-1944, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
76. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1900-1944, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
77. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1900-1944, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
78. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1900-1944, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
79. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1900-1944, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
80. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1900-1944, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
81. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1900-1944, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
82. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1900-1944, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
83. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1950-1966, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
84. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1950-1966, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
85. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1950-1966, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
86. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1950-1966, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
87. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1950-1966, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
88. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1950-1966, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
89. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1950-1966, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
90. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1950-1966, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
91. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1950-1966, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
92. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1950-1966, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
93. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1967-1978, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
94. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1967-1978, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
95. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1957-1978, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
96. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1967-1978, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
97. Presbiteri ülések jegyzokönyve 1967-1978, Evangélikus Egyház Irattára Nagyszénás
|